3. fejezet ღ Rejtélyes igazságok.

- Damon.. – nyögdécseltem, és közben hangos sóhajok hagyták el a számat. Többször beleharaptam az ajkaimba, mikor testemet elárasztotta hatalmas, vad csókjaival. Nagyon élveztem, ezért valamikor beletúrtam a hajába amit meg is markoltam. Erre csak nagy vigyor keletkezett az arcán, aztán felültett magával szembe, egyenesen bele az ölébe ahol újból egymás ajkaira tapadtunk eléggé szenvedélyesen, közben pedig melltartómat kapcsolta ki, amit el is hajított jó messzire.

Két kezem egész testét jól bejárta, míg Ő karjaiban kicsit hátra döntött, hogy melleimhez hozzátudjon férni. Egyik kezével belemarkolt, amit erősen masszírozni kezdett, közben másik mellemet nyelvévvel kényeztette. Szabad kezemmel belemarkoltam erősen a takaróba, de nem bírtam, hogy ne férjek hozzá ajkaihoz, ezért visszahajoltam hozzá és vadul megcsókoltam Őt. Nyelvünk utat tört egymás szájába, majd belemarkolt fenekembe, amitől belemosolyogtam a csókunkba.

Szemeim pedig hirtelen kinyitódtak, mikor újabb álmomból ébredtem fel. De most nem felriadtam, hanem szokásosan csak felébredtem.

Nem mondhatom, hogy olyan nagyon rossz álom volt, de még is jobb az előzőnél mikor a kórházban voltam.

Fejem majd szét ment, így muszáj volt valamit bevennem. Lassan felültem, kissé fáradtan az ágyban és ahogy órámra néztem reggel fél  7 volt. Megfogtam a komódon lévő poharat, majd ami ott volt rajta fájdalom csillapító azt is kezembe vettem és besétáltam a fürdőbe.
Csapból engedtem vizet magamnak, aztán be is vettem a gyógyszert. Ahogy sétáltam vissza a szobába hirtelen megtorpantam az ablak előtt.  Egy hatalmas fekete varjú volt az ablakom előtte fán. Szemeit le se vette rólam, csak mozdulatlanul figyelt engem, de hirtelen ez mozdulattal felszállt az ágról és eltűnt. Furcsának tartottam, hiszen ekkora madarat nem láttam még, na de sebaj.
Inkább úgy döntöttem elmegyek egyet futni, hogy kiszellőztessem a fejem. Fel is vettem futásra illő ruhát, hajamat összegumiztam, majd házból kiére körül néztem, hogy merre lenne a legjobb futni.

Elindultam először lassan kocogva egyenesen az utcán, és egyre fokozatosabban futottam, egyre gyorsabban, de próbáltam a levegőt egyenletesen nehogy beszúrjon az oldalam, mert akkor lőttek a futásomnak.

Kicsit megálltam, hogy pihenjek közben szaporán kezdtem venni a levegőt, majd mikor hátra pillantottam egy fekete alakot láttam meg aki felém közeledett kicsit futva. Inkább gondoltam egyet és újból elindultam, most máris egyből nagyon gyorsan, hogy ne tudjon utolérni, de futás közben néha, néha hátra pillantva már nem láttam sehol, ezért inkább megálltam, hogy levegőhöz tudjak férni, majd oldalamra tettem a kezem ami fájdalmasan szúrt.

Nagy levegőt vettem és megfordultam mikor hirtelen beleütköztem valakibe aki egyenesen rám meredt szemeivel.

-          Elnézést.. Nem figyeltem. – magyarázkodtam, mire a nevét is kiejtettem a számon. – Damon.

-          Oh, semmiség. Én kérek elnézést. – megrázta a fejét ellenkezően, közben vigyor keletkezett az arcán.

100%-ig biztos voltam benne, hogy az a fekete alak aki követett Damon volt az. De ahogy néztem őt, majd felfalt szemeivel. Nem tudtam mi olyan érdekes benne, de nem csak érdekes, hanem rémisztő egy alak volt.

Egy ideig nem szólaltam meg, de szokásos módon megtörte a csendet.

-          Látom eléggé kifáradtál. Ha megengeded elvihetnélek reggelezni az egyik kis étterembe, ahol elhiheted minden finom. – ajánlotta fel kedves hangnembe, mire megéreztem érintését a karomon. Máris kirázott tőle a hideg, majd nagyot nyelve sóhajtottam.

-          Nem lehet. Suliba kell mennem. Úgy is mindjárt elkések. – feleltem, egy hamis mosoly keretében, amitől arca azonnal komorrá változott, de egyszerűen nem izgatott.

Csak hátat fordítottam neki és egyenesen visszafutottam a házunkig.

Mikor bementem, felkaptam magamra egy másik ruhát, összepakoltam a táskám és máris rohantam a suliba ahol Caroline szokásosan várt engem. Ugye bár megint késtem, hiszen az első óra feléről is lemaradtam, sőt kedvem sem volt benne, így megvártam az óra végét kint az udvaron.

Egésznap semmi életkedvem nem volt, pontosabban fáradt voltam a tegnapi buli után. Damon is folyamatosan benne járt az agyamban, és hála istennek egy órában sem bukkant fel. Így is szerencsémre, még csak egy órám volt vissza ami ráadásul tesi. Nem volt kedvem hozzá, de ha már ennyi mindent kibírtam 45 perc sem lesz nagy borzadalom.
Ahogy átöltöztünk mentünk is ki az iskolának udvarára, ahol a fiúk azonnal elmentek játszani én meg pár lánnyal ott ültem a fűben és, mint a kislányok tépkedtem a füvet.

-          Elmondanád végre, hogy mi bajod egésznap? – huppant le mellém Caroline.

-          Mi lenne? Fáradt vagyok ennyi. – megvontam a vállam. – Egyébként is minden nap ilyen vagyok nem? – elmosolyodtam gúnyosan, majd kiegyenesedtem.

-          Ha te mondod. – oldalra húzta a száját. – Nem találkoztál esetleg azzal a sráccal?

-          Caroline, ne mondd, hogy tetszik neked. – szólalt meg egyből.

-          Miért ne? Hiszen szingli vagyok ahogy Ő is. – mosoly keletkezett az arcán, ami egyre szélesebb lett.

-          Mert ne. Nagyon veszélyesnek tűnik és nem akarom, hogy bántódásod essen. Oké? – felpattantam, amire  Ő is, de tekintete szikrázott a dühtől.

-          Neked minden pasi veszélyes volt akivel együtt voltam eddig. Ami azt jelenti, hogy féltékeny vagy rám, mivel én ráhajtok és elveszem tőled. Nem ettől félsz? – karba tette kezeit, majd mikor válaszolni akartam, hirtelen újra megszólalt. – Ha máskor bajod van velem, jobb ha elmondod, mert kezd elegem lenni abból, hogy ribancnak nézel. – felelte egészen dühösen, aztán egy szó nélkül is ott hagyott engem.

Többi lány minket, pontosabban már engem bámult. Sose láttam még Őt ilyennek, és félre is értette az egész helyzetet, hiszen csak tudtam, hogy ha Damon-nel összeszűri a levet abból jó nem sülhet ki.

És meg is jelent az emlegetett szamár. Damon könnyedén parkolt le az udvar melletti kis részre. Egyáltalán nem tudom, hogy engedhették ide be, de máris engem szúrt ki a lányok közül, akiknek már a nyáluk folyt utána.

Undorító, amit műveltek, de engem hidegen, hagyott csak bámultam ott karba tett kezekkel, míg Ő rám is kacsintott.

-          Nem akarod, hogy haza vigyelek? – szólt oda hozzám, amitől kicsit összerezzentem.

-          Nem. Vannak még lábaim, köszönöm. – rámosolyogtam gúnyosan, majd fogtam magam és inkább be is sétáltam az épületbe a tanárral nem is törődve.

Elég volt, hogy Caroline-al rendesen összevesztem, még Ő is megjelent. Semmi kedvem nem volt, hogy beszélgessek vele ezért csak gyorsan átöltöztem, táskámat felkaptam a vállamra, de mikor kiakartam menni az öltözőből hirtelen és szokásosan beleütköztem valakibe. De ez a valaki Damon volt, aki megfogta a karom és visszatolt az öltözőbe, közben maga mögött becsukta az ajtót.

-          Azonnal engedj ki. – mondtam komor arccal, de kívül nem látszott az aggodalom. Damon miattam nem is akartam kimutatni, hogy ne lásson gyengédnek, de belül mégis reszketettem.

-          Miért tenném? Mondj egy okot. – felvonta a szemöldökét és mikor egy szót sem ejtettem ki, csak hatalmas vigyor kerekedett az arcán. – Erről beszéltem.

-          Mit akarsz tőlem? Vagy egyáltalán mit ártottam neked, hogy folyamatosan követned kell engem?! – förmedt rá, amitől komorrá változott az arca, és egy lépést tett felém, míg én csak hátráltam.

-          Hallottam a kis veszekedésedet a Szöszivel. De csak véletlen. – karba tette a kezeit, és homlokát összeráncolva végig mért újból, és újból.

-          Ha azt gondolod, nem vagyok rá féltékeny amiért magának akar téged. – mondtam már eléggé dühösen, amin felnevetett.

-          Nem tudtam, hogy ilyen dögös csajnak jól áll az idegesség. Szerintem többször fogok megjelenni, hogy ilyennek lássalak. Benne vagy? – széles vigyor keletkezett az arcán. – Várj. Inkább ne válaszolj. Nem akarom, hogy elrontsd ezt a szép pillanatot. – 2 ujjával hozzáért ért az arcomhoz, amin végig simított, de én azonnal elrántottam a fejem.

-          Hidd el, hiába adod mindenkinek a jófiút, és az ártatlant, nálam nem fog menni. Tudom, hogy mi vagy. Vagy, hogy mire készülsz, mert nem vagy olyan ártatlan amilyennek hisznek, nincs igazam? – hadartam el, de azt sem tudtam, hogy mit mondok, sőt még el is mosolyodtam közben hiszen láttam arcán, hogy meglepődik.
Egész arcát komorság terítette be, és azonnal félre állt az ajtótól, hogy kitudjak menni.
Nálam sem tartott sokáig a mosolyogás, csak kiléptem az öltözőből és siettem végig a folyóson, ahol egyedül pontosabban Damon-nel voltam egyedül.

Este a zuhany alatt álltam és a csempének döntve a fejemet, gondoltam át a mai napon történteket. Hülye voltam amiket Damon-nek, mondtam hiszen magam sem tudtam miket ejtettem ki a számon. Ő pedig tudta, hogy miről beszélek, mert nem reagált volna akkor ilyen furcsán semmire.

Mégis tudtam, hogy volt valami titka ezért muszáj volt kideríteni, hogy mi volt.

Csak megráztam a fejemet, és elzárva a zuhanyt magam köré csavartam a törülközőt, majd besétáltam a szobámba ahol ágyon ülve fel is öltöztem. Mikor odamentem a tükrömhöz, hogy felfogjam a hajamat hirtelen észrevettem két kicsi pontot a nyakamon, amin felvont szemöldökkel végigsimítottam.

Teljesen úgy nézett ki, mint az álmomban, lévő seb a nyakamon. Harapásnak lehetett, de az is volt. Nem tudtam máshoz azonosítani, de hogy ne legyen feltűnő inkább púderrel amennyire tudtam eltűntettem.

Aztán ahogy leraktam a púderes dobozt, hirtelen bevillant az kórházi estéről az álom, utána lévő fekete alak. Sőt arra is emlékeztem, hogy mi történt másnap mikor elmentem Chris-el a temetőbe.
Baleset, az az ember aki rám támadott. Kék szempár.. Tudtam, hogy Damon volt az. Beugrott minden, sőt be is tudtam azonosítani, hogy mi vagy ki volt ott azon az éjszakán.

Itt vetettem véget mindennek. El kellett mennem Damon „állítólagos” lakására.

Meg is fogtam a kocsi kulcsot, és ki is rohantam a házból elég halkan, hiszen késő este volt. Ahogy odarohantam a kocsi ajtajához és a zárral szórakoztam, oldalról megpillantottam, egy alakot amiben nem voltam teljesen biztos, hogy valaki ott állt, de mikor odanéztem senki nem állt ott.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd beültem a kocsiba és elindultam egyenesen arra a címre ahol élt. Imádom ilyenkor Caroline-t, mikor tetszik neki egy pasi mindent kiderít róla ezért is volt jó ötlet elkérni tőle a címet. De ahogy haladtam arra fele, észre vettem, hogy már régóta a városon kívül járok és hamarosan odaértem egy hatalmas házhoz, ahol hátborzongató volt, mégis gyönyörű.

Ahogy kiszálltam a kocsiból, halk léptekkel indultam meg a ház felé. Egy perce hirtelen megtorpantam, hiszen apró reccsenések jöttek mellettem lévő erdőből. Körbe néztem, de hál’ istennek senkit, se semmit nem láttam. Csak apró léptekkel felléptem 2 lépcső fokon, ami a ház teraszához volt és ahogy az ajtóhoz mentem hirtelen egyik lépésemnél megreccsent alattam a padló. Azonnal megálltam, hogy ne legyen semmi feltűnő neki, már ha itthon van.

Nagyot nyeltem, majd ajtóhoz érve nagyon óvatosan lenyomtam a kilincset és az ajtó kinyílt. Jobban kinyitottam, hogy  betudjak férni, majd máris becsuktam magam mögött. Elindultam befelé, hogy jobban körültudjak nézni, de semmi érdekeset nem találtam sehol. Ház sem volt nagy szám, belülről, csak kívülről tűnik úgy mint ha lenne is benne valami.
Nappali tele alkohollal, ágy felforgatva, padlón pár melltartó és egyéb női cuccok.

Látom, még sem magányos farkas. Ahogy megláttam ezt a rendetlenséget azonnal fintorogni kezdtem, de mégis tudtam, hogy van itt valami.

Mikor kiakartam lépni a szobából, megláttam az ágynál egy furcsa dolgot. Oda is sétáltam lassan, hogy jobban megtudjam nézni, és ez egy kéz volt. Pontosabban egy nő keze, sőt tenyere véres is volt. Nem volt kedvem megnézni, tudtam mi várna ott lent az ágy alatt rám, ezért inkább hagytam az egészen.
Azonnal kiegyenesedtem mikor lent ajtó csapódást hallottam. Tudtam, hogy most lefogok bukni, de még sem akartam. Meghallottam, ahogy jön fel a lépcsőn, ezért hirtelen nem is tudtam hova bújni, csak gyorsan odarohantam az ajtó mögé amit épp akkor nyitott ki.

Szám elé tettem kezem, hogy még véletlenül se hallja meg szapora levegő vételemet.
Apró lépésekkel haladt egyre beljebb a szobába, közben szememet lehunytam pár másodperce és imádkoztam, hogy ne vegyen észre, de csodálatos módon egyszer csak ki ment a szobából, amitől kissé megkönnyebbültem.
Elléptem az ajtótól, és egyenesen kirohantam halkan a szobából, sőt szerencsére sehol sem futottam vele össze ezért még szerencsésen ki is értem a kocsihoz, ahol próbáltam gyorsan előhalászni a kulcsot.

-          Gyerünk már. – mondtam halkan, és idegesen mikor próbáltam végre elővenni a kulcsom és mikor meg is volt elmosolyodtam, de hirtelen megragadott valaki a vállamnál fogva és maga felé fordítva a kocsinak szorított teljes erejéből.

-          Nem mész sehova. – szólalt meg előttem Damon, nagy vigyorral az arcán, közben próbáltam eltolni magamtól, de Ő olyan erősen szorított, hogy mozdulni se tudtam.

-          Engedj el ! – kiabáltam rá.

-          Shh, shh. Semmi baj. Nem foglak bántani, amíg nem szükséges. – felelte halkan, miközben szemeimet fürkészte, de pillantása áttért a nyakamra, amit ujjával végig simított.

Nem tűrtem sokáig, csak valahogyan kiszabadítottam kezeimet szorításából és teljes erőmből pofon vágtam őt, amitől azonnal elengedett aztán elfutottam tőle.

Olyan gyorsa vettem a tempót amennyire bírtam, de nem kellett sok , hogy kifáradjak mivel hirtelen a semmiből elém is került.
Megtorpantam miközben levegőt szaporán vettem, szívem majd kiugrott a helyéről és Damon szemei átváltoztak, éles szemfogaival rám vigyorgott, közben szemei alatt erek duzzadtak meg és utolsó emlékem az volt, hogy nyakamnak esik amibe legmélyebbre mélyeszti fogait, én pedig az éjszaka közepén sikítok fel torkom szakadtából.