8. fejezet ღ A játék elkezdődött.

Korom sötétség terítette be a hatalmas helyet amerre jártam. Igazából semmit nem láttam, csak haladtam egyenesen előre, miközben kezeimmel erős ágakba kapaszkodtam, hiszen a talaj tele volt vastag gyökerekkel amikben többször meg is botlottam. Messze egy kis fényt láttam meg magam előtt, ezért el is kezdtem arra fele futni, így gyorsabban is ki is értem a hátborzongató helyről.

Hamarosan egy kis tisztáson találtam magamat. Telihold megvilágította a fűszálakat, amin még a kora reggeli, friss harmat hevert. A tisztást hatalmas fák vették körül, így kiderült, hogy egész végig egy erdőben bolyongtam.

Ahogy haladtam egyre jobban a tisztás közepére úgy éreztem, hogy figyel valaki, de nem csak egy valaki hanem mintha többen lettek volna.

Egyszer csak reccsenést hallottam meg bal oldalról, ami épp az erdő felől jött. Nagy sárga szemek, amik gyönyörűen világítottak a sötétségben. Egyre közelebb haladt hozzám, míg nem kiért a telihold által megvilágított tisztásra és akkor jobban szemügyre tudtam venni, de ahogy megpillantottam a félelemtől egyszerűen lefagytam, hiszen egy hatalmas vérfarkas állt előttem. Tekintetünk összeütközött, ezáltal meg is torpant és egy ideig meg sem mozdult.

Szívem, majd kiugrott a helyéről, sőt úgy éreztem, hogy mozdulni sem tudok, annyira megdermedtem. Farkas egy lépést tett előre, majd meg is torpant újra mikor a másik oldalról újabb hangokat hallottam meg.

Oda is pillantottam, de hatalmas állat egy morgással jelezte a másik veszélynek közeledését.

Damon.. Ő lépett ki a másik oldalról, de olyan volt mintha egymást észre sem vették volna.. Mintha csak én léteznék  számukra. Mindketten néztek engem, sőt egyik sem mozdult meg, de mikor én egy lépést akartam hátrább tenni, a farkas máris megindult felém, ezzel Damon sem habozott csak amilyen gyorsan tudott követte a másik példáját. Mintha mindkettőjük számára igazán fontos lennék.

De ekkor hatalmas villámcsapásra, dörgésre riadtam fel mély álmomból, az ágyban pedig csak fejemhez kapva, próbáltam résnyire kinyitni a szemeim, hogy végre magamhoz tudjak térni.

Órára pillantottam ami még csak hajnali egyet mutatott. Szuper.. nem hogy Nate halálos állapotban van, még kialudni sem tudom magam rendesen. Bent kéne lennem vele a kórházba, de nem tudom.. Ilyenkor már nem mehetnék be, mert az orvosok egyből elküldenek, ahogy nem rég.

Nagy levegőt véve, ültem fel az ágyamban, miközben egyik kezemmel hajamba túrva néztem magam elé.

Vihar hatalmas volt, néha-néha meg is ijedtem a hangosabb mennydörgéstől, de nyugi. Ez csak egy ártalmatlan vihar, ami nem okozhat problémát, sőt.. Túléled, hiszen hamarosan el is múlik, vagyis.. Remélem.

Ezalatt felkeltem az ágyamból, majd az első lépésnél meg is torpantam, hiszen egy alakot láttam elsuhanni az ajtóm előtt. Homlokomat összeráncolva, próbáltam halkan lépkedni ki a szobából, de mikor kiértem egy alakot sem láttam meg.

-          Na jó, már tényleg kezdek megbolondulni. – feleltem egészen halkan, majd felkapcsoltam a villanyt, ami az egész emeletet megvilágította nekem.

Lerohantam a lépcsőn, hogy a konyhában bekapjak valamit, mert már majd meghaltam az éhségtől, de mikor haladtam el a lépcső mellett, hirtelen egy villámlás alatt a fény kialudt a lakásban.

Hatalmas sóhaj hagytam el a számat, és oda is mentem egy másik kapcsolóhoz amit fel-le kezdtem nyomogatni de nem történt semmi. Megforgatva szemeim sétáltam be végül a konyhába egészen a hűtőig, amit kinyitottam, de amikor kotorásztam az ételek között hirtelen zajokat hallottam meg magam mögött amire egyből felkaptam a fejem, de nem láttam meg senkit, csak egy hatalmas, újabb mennydörgésre jött vissza az áram. Ekkor pedig már a konyhában is felkapcsoltam a villanyt, hogy legalább ott ne legyek sötétben.

-          Helló. – szólalt meg mögöttem egy hang, amire hirtelen becsaptam a hűtőnek az ajtaját, de mikor megfordultam egyből beleütköztem Christian-ba.

-          Normális vagy ?! – üvöltöttem idegességemben, miközben próbáltam lenyugodni, hiszen annyira ziháltam a félelemtől, mint még soha.

-          Nyugi van. Nem akartalak megijeszteni ennyire. – nevette el magát, amin csak szemeit forgatva sétáltam az asztalhoz.

-          Mi a fenét keresel itt? Egyáltalán, hogy jutottál be? – vontam fel a szemöldököm, míg mindkét kezemmel támaszkodtam rá az asztalra.

-          Az maradjon az én titkom.. Nem akarom elárulni a szuper képességeimet.. Idézőjelbe.. – sóhajtott fel, majd mikor megszólalni akartam folytatta. – Hiszen imádom nézni ahogy zuhanyozol.

-          Hogy mi..? – vontam fel a szemöldököm, míg arcom még komorabbá vált.

Nem mondott semmit, csak vigyorgott rám, mint tejbe tök én pedig teljesen idegessé váltam, sőt még egy szót sem tudtam utána kinyögni. 

-          Maradok éjszakára. Ágyad épp megfelelő lesz számomra. – köszörülte meg a torkát, majd el is indult a lépcső felé, de mivel nem hagyhattam, hogy a szobába betegye a lábát azonnal odafutottam elé.

-          Ezt azonnal hagyd abba. Nem mész fel az emeletre. Főleg nem a szobámba, mert a szobám az neked tiltott terület. Sőt, még ebben a házban sem lehetsz. Szóval tűnés. – feleltem szigorú tekintettel.

-          Hogy fegyelmezel.. Tanárnak  készülsz? Mert szívesen lennék egy rossz diák az órádon. – kacsintott rám, amin csak megforgattam, mindkét szemem.

-          Jól van, most már tűnj el tényleg. – mutattam az ajtóra, Ő pedig csak egyszerűen vállat vont és egyenesen kisétált az ajtón, de mikor becsukni akartam, egy kéz akadályozta meg ezt.

Damon állt az ajtóban, amitől nagy levegőt véve pillantottam el oldalra.

-          Remek. És te pedig mit keresel itt? – tettem a fel kérdést, gúnyos hangnemben.

-          Gondoltam meglátogatlak, Nate miatt. Meg ami a divatbemutatón történt. Gondolom vágysz a társaságomra. – karba téve kezeit állt meg előttem.

-          A te társaságodra vágyom a legkevésbé. – mosolyogtam rá.

-          Bemehetek? Gondolom igen. – kijjebb nyitotta az ajtót, és egy lépéssel már bent is termett a házba.

Egy szó nélkül csuktam be magunk mögött az ajtót, Ő pedig csak körülnézve sétált egyre beljebb. Amíg karba tettem a kezeim, rám nézett egy kisebb mosoly keretében.

-          Szóval.. Látom az idegesítő exed nem hagyott aludni. Szívás. – húzta oldalra ajkait és megállt egy helyben.

-          Mit akarsz? Most őszintén.

-          Eléggé letört vagy mostanában. Talán a rossz álmok miatt? Vagy a vadító csókunk miatt? – ráncolta össze a homlokát, és a csók hallatára magam mellé engedtem a kezeimet.

-          Azt a csókot jobb, ha szoba sem hozod. – feleltem egészen komoran, de mikor kikerülni akartam, hirtelen elém állt és egyből összeütköztünk.
 -          Pedig nagyon élvezted úgy láttam. – pillantott le ajkaimra, majd hátra is léptem, hogy kicsit se legyünk egymás közel, de Ő minden egyes lépésemet követte míg én neki nem ütköztem a lépcső korlátjának.

Ekkor olyan közel kerültünk egymáshoz, mint a liftben. Testünk teljesen összesimult, miközben csak egymás szemébe mélyedtünk el de néha-néha tekintetünk egymás ajkaira is rászegeződött. Nem tudtam semmit kinyögni, csak szívverésem gyorsult fel, amit 100%, hogy meghallott, mivel ajkai széles vigyorra húzódtak.

-          Csak, hogy tudd. Mindent megteszek, hogy enyém lehess. – hajolt fülemhez, ahova ezeket a szavakat suttogta, közben pedig derekamon is végigsimít, amire lehunytam szemeimet, de mikor újból kinyitottam, hirtelen el is tűnt előlem.

Egyből elléptem a lépcső korlátjától, hogy az ajtót kulccsal bezárjam, de tudtam, hogy ezzel semmit nem fogok elérni, mégis akartam már egy kicsit pihenni ezért fel is rohantam a szobámba.

Másnap délután már a kórházban voltam Nate mellett, akivel hosszú ideje beszélgettem. Látszott rajta, hogy jól van aminek örültem, még sem akartam ráerőltetni azt, hogy beszéljen a támadásról, mert lehet rosszul érinti őt, de mégis furdalt a kíváncsiság, hogy ki volt az a személy aki ezt tette vele. Szóval inkább vettem a bátorságot..

-          Tudom, hogy nem kéne erről kérdezősködnöm, de nem emlékszel arra az estére..? A támadásra? – tettem fel a kérdést félénken, amitől egyből eltűnt a mosoly az arcáról.

-          Hidd el Nina, ha emlékeznék. Már rég elmondtam volna amit tudok. – felelte egészen halkan, közben kezemet is megfogta.

-          Esetleg arra a személyre se emlékszel aki megtámadott?

-          Annyira emlékszem, hogy férfi volt. Többi mind kiesett. – oldalra húzta ajkait, majd egyet bólintottam és meg is szorítottam a kezét.

-          Köszönöm. – hosszas csókot nyomta homlokára, majd hamarosan be is szólt az ápoló nő, hogy Nate-nek pihennie kell ezért el kell mennem. Szavára fel is keltem, majd elhagytam a szobát.

Egyenesen végigsétáltam a folyóson és mikor megálltam a lift előtt eszembe jutott a csók Damon-nel. Nem úgy mint egy élvezetes kaland, hanem mint valami borzalmas élmény.. Vagy nem is merem magamnak bevallani, hogy vonzódok ehhez a féreghez?

Még a gondolat alapján is fintorogni kezdtem, ezért inkább nem a liftet, hanem a lépcsőt választottam.
Kint a kórház előtt ugrott be az, hogy Damon lehetett megint az aki Nate-et támadta meg, de ezen még nem is gondolkoztam el. Sőt Matt-el a a divatbemutató óta nem találkoztam, nem hívott még egy üzenetet sem hagyott számomra.

Csak fejemet rázva indultam meg haza fele, de útközben találkoztam Caroline-al aki egyből elrángatott magával vásárolni. Semmi kedvem nem volt ehhez, de majdnem az összes boltot körbe jártuk az egész városban.
Amikor beértünk egy hatalmas Plázába már lábaimat sem éreztem, de Ő közben folyamatosan sürgetett, hogy menjek már gyorsabban.

-          Mivel látom, hogy fáradt vagy és így nem lehet veled semmire menni ezért csak egy utolsó boltba megyünk be. Rendben? – pillantott rám, de egyből bele egyeztem.

-          Köszönöm. – apró mosoly kúszott arcomra, és bementünk egy fehérneműs üzletbe ahol alaposan körbenéztünk, és Caroline egyből rám erőszakolta, hogy én is próbáljak fel valamit.

Elég sok fehérneműt nyomott a kezembe, de mivel nem akartam a próbafülkénél egyedül lenni ezért megkértem, hogy a függönyt fogja be. Eléggé szégyenlős vagyok ezért nem szerettem így öltözni.

Caroline sorba adta be nekem a fehérneműket és egytől egyig mind tetszett. Nagyon jól álltak rajtam, sőt úgy gondoltam az összeset meg is veszem.

-          Szerintem készen is vagyunk. Mindegyiket felpróbáltam. – feleltem halkan, de egy újabb kéz nyúlt be, és abban a kézbe egy rózsaszín tanga volt.

Mikor ezt megláttam, összeráncoltam a szemöldököm. Nem tudtam, hogy még ilyet is hozott magával Caroline, de az Ő kedvéért ezt is felpróbáltam, a tükör előtt pedig csak egy melltartóban és abban a tangában álltam.

-          Eltaláltad pont jó. – apró mosoly keletkezett az arcomon majd mikor elhúztam a  függönyt hirtelen Damon-t pillantottam meg magam előtt, aki azonnal visszatolt a próbafülkébe és a függönyt egyből visszahúzta.

-          Köszönöm, tudod.. Eléggé tudom mi áll jó egy nőnek. – hatalmas vigyor kúszott arcára, és jól végig is mért engem.
-          Ezt te adtad ?! – háborodtam fel, mikor végignéztem magamon, de mikor elakartam lökni, hogy menjen ki meg sem mozdult, csak megragadta a csuklómat és neki nyomott egyből  a falnak.

-          Próbálkozhatsz, de most jött el annak az ideje, hogy jól megneveljelek. – csuklómat elengedve, hajolt oda ajkaimhoz, hogy megcsókoljon.

-          Figyelj Nina.. Szerintem ezek is jól állnának rajtad. – lépett be a fülkébe Caroline egy tucat fehérneművel a kezében és mikor meglátott minket, annyira meglepődött, hogy szóhoz sem tudott jutni.

Egyszerre pillantottunk rá, Damon arcáról pedig egyből eltűnt a vigyor, ekkor pedig már az idegesség is látszott rajta.

-          Mi a fenéért kell állandóan megzavarni minket, mikor végre kettesben tudunk lenni? – szólt rá Caroline-ra dühösen, majd ellépett tőlem.

-          Ezt még befogjuk fejezni. – mutatott rám Damon, majd egyet kacsintott és azzal a lendülettel ott is hagyott minket, amitől csak megkönnyebbülés futott át rajtam.

Caroline csak megszeppenve állt ott előttem, én pedig nagy levegőt véve felkaptam magamra a ruhát nem is törődtem a rajtam lévő fehérneművel, hanem megfogtam Caroline kezét és mindent ott hagyva el is hagytuk egyből a kis üzletet. 

-          Elárulnád ez mi volt? – állított meg a Pláza közepén, és magával szembe fordított. – Most Matt-el jársz vagy vele?

-          Hidd el, hogy nem tudok ellenne semmit tenni. Egyszer csak felbukkan és onnantól már Ő irányít. – feleltem motyogva, míg karba tettem kezeimet.

-          Miért engeded, hogy irányítson? Ugyan már Nina ! – csattant fel. – Sosem engedted ezt. Ezt, hogy bárki is irányítsa az életed. Most miért teszed ezt? Miért adsz fel mindent vele szembe? Ne engedd neki, hogy Ő vegye kezelésbe az életedet.

Caroline-nak igaza volt. Eddig senkinek nem engedtem, hogy beleszóljon az életembe, sőt azt nem hogy más irányítsa. Damon tényleg túl messze ment ezzel, túlságosan is messze.

Nem fogom magam ilyen könnyen hagyni. Nate-et is Ő támadta meg. Ki más lett volna, egyedül Ő. Christian biztos nem tudna nekem ártani, ahogy Matt sem. Sőt.. Lehet, hogy Matt eltűnése alatt is Ő áll.

-          Igazad van. Nem fogom hagyni magam. – feleltem határozottan, egy hosszú gondolkozás után, majd cuccaimat kezembe kapva haza is rohantam egyből.

Otthon egyből ledobtam mindent a kanapéra, és felfutva a szobámba kezdtem eléggé jó ruhát keresni. Elhatároztam, hogy kicsit játszadozni fogok Damon-nel. Úgy is itt van már hamarosan az este, de mire elkészülök, az is lesz.

Felvettem egy nadrágot, egy toppféle fekete bőrcuccot, rá pedig egy kabátot. Ezután, futottam le a pincébe ahol a fegyverek voltak. Hatalmas vigyor keletkezett az arcomon, mikor megláttam azt a sok gyönyörű fegyvert és egyből kiválasztottam mindent. Sorba pakoltam le az asztalra őket.

Egy hatalmas íj szerű fegyverbe raktam kisebb fából készült karót, a többit pedig az övemhez tudtam becsúsztatni, sőt minden egy kis veszélyes fegyvereket eltudtam rejteni a ruhámnál.

Ezzel pedig egy ideig el is szórakoztam, mivel a nap le is ment.

Kocsiba beülve, hajtottam el ahhoz a házhoz, ahol Damon tartózkodott, vagyis remélem, hogy még most is ott fogom találni. Habozás nélkül pattantam ki a kocsiból, és a nagy fegyvert a kezembe véve indultam meg egyenesen előre, a nagy ház előtt pedig megtorpantam és jól körül néztem.

Nem volt itt. Nagy levegőt, vettem, de próbáltam megtalálni, mivel minden álmom ez volt, hogy végre bosszút tudjak állni rajta.

-          Helló. – szólalt meg mögöttem vigyorogva, én pedig egyből felé fordultam, fegyvert pedig magam elé tartva pillantottam rá.

-          Nocsak, nocsak. Valaki nagyon fel van fegyverkezve. – nézett rajtam végig, amitől fel is nevetett egyből.

-          Játszani jöttem, ha te is benne vagy. – huncut vigyor keletkezett arcomon, majd hirtelen bele is lőttem a kis karót Damon-nek a vállába ami az íjba volt, ettől pedig kissé fel is szisszent.

Nem kellett sok idő, mert egyből kihúzta magából, amitől kissé megrémültem, hiszen innen látszott, hogy legyőzni eléggé nehéz lesz. 

Elkezdett felém jönni, én pedig rájöttem, hogy a hátamon van egy kisebb táska amikben nyilak vannak, azoknak a vége pedig egy érdekes növényes vízbe van mártva, ami Nate szerint gyengévé teszi a vámpírokat.

Máris elkezdtem egyenként kihúzni a táskámból és az összeset belelődtem Damon-be, amitől egyből össze is esett, a fájdalomtól pedig néha-néha felkiáltott.

-          Véged van. – nyögte ki nagy nehezen mikor egyenként húzta ki nyilakat testéből, de mikor észrevettem, hogy minden elfogyott el is kezdtem rohanni a kocsihoz, ahol a hátsó ülésen egy csomó ilyen fegyver volt még, de hirtelen megragadta a nyakamat és el is dobott elég messzire majd rá is estem a betonra. Igyekeztem felkelni, de annyira megütöttem, magam hogy az sem ment. De szerinte megéreztem, hogy a ruhám alatt tartogatok még valamit ezért amennyire gyorsan csak tudtam, egy pisztolyt rántottam elő a zsebemből ami fagolyókkal volt megtöltve, és ahogy felém közeledett többször is meghúztam a ravaszt, így mindenhol meg is lőttem, de meg sem állt, sőt meg sem érezte.

-          Fenébe. – feleltem idegesen mikor kiürült a pisztoly így el is dobtam azt.

Próbáltam valamit szerezni, hogy megtudjam magam védeni majd közel megpillantottam egy karót amit pont elértem, de Damon megjelent előttem. Azonnal megragadta a csuklómat a karót pedig egyből kikapta a kezemből, de a csuklómat olyan erősen szorította meg, hogy fájdalomtól fel is kiáltottam.

- Játszani akarsz? Játszunk hát. 

7. fejezet ღ Bizonytalanság mindenek felett.

Egy gyengéd kéz simogatta az arcomat. Erre keltem fel, de szívesen aludtam volna tovább, hiszen gyönyörű álomból ébredtem fel. Kezdtem egyre jobban magamhoz térni és mikor beugrott az étterem előtti este hirtelen felültem közben Matt-el találkozott össze tekintünk.

-          Sshh. – suttogta nyugtató hangon, miközben karomon többször végig simított.

-          Mi történt? – kérdeztem felemelt szemöldökkel, majd fejemre tettem a kezem, pontosabban az apró sebre, ami ott volt rajta.

-          Damon. Megint. – felelte halkan, majd nagyot sóhajtott. – Lehet azért nem emlékezel, mert túl erős altatót szedtél be.

-          Igen, persze már emlékszem. – bólintottam egyet, majd az órára pillantottam. – Készülődnöm kell.

-          Még korán reggel van. Hova akarsz ilyenkor elmenni? – összeráncolta a homlokát, míg én felkeltem az ágyból.

-          Inkább elindulok előbb a suliba. Ott legalább biztonságba vagyok. – berohantam a fürdőbe, de Mat inkább maradt ülve az ágyamon de egy szót sem szólt.

Gyorsan megmosakodtam, kifésültem a hajam, majd szobámba érve kezdtem kiválogatni a ruháimat amit felveszek vagyis felvennék.

-          Szerintem nagyobb biztonságba lennél itthon nem gondolod? – hirtelen érzéki csókját éreztem meg a nyakamon amitől behunytam a szemeim. Nem válaszoltam csak élveztem amit tovább tett velem, hisz csókjaival nyakamat és vállamat árasztotta el. Kezével lassan lecsúsztatta pólómnak a pántját és a másik pánttal is megismételte ezt.

-          Nem  Matt. Tényleg el kell mennem. – feleltem kuncogva.

-          Még van néhány percünk nem igaz? – éreztem széles vigyorát az arcán, majd maga felé fordított, hogy megtudjon csókolni. Meg is tette.

Csak nagy szenvedéllyel viszonoztam azt, közben Ő felkapott az ölébe és egyenesen az ágy felé vitt ahova le is fektetett. Ajkaink vadul forrtak össze, kezemmel pedig hajába túrtam amit megmarkoltam.

Teljesen elmerültünk a csókjaink közepette, egy időre Damon is kiesett csak Matt-re koncentráltam, de ahogy repült az idő együtt létünk közben tényleg elkellett már készülnöm.

Matt el is ment 7 óra körül én pedig addigra már kész is voltam. Nate adott reggelit amit meg is ettem pár perc alatt majd táskámat megfogva indultam el.

Útközben még sem annyira vártam, hogy odamenjek, mert valahogy hirtelen elment az egész kedvem így meg is álltam, de ahogy körbe néztem a park közepén találtam magam. Annyira elmerültem magamban, hogy azt sem tudtam merre megyek.
Telefonomat előkaptam a zsebemből, hogy megnézzem az időt, de még nem voltam késésben. Örültem is neki, mert szokásosan nekem kell segítenem az egész suli díszítésében. Főleg, ha ott lesz Christian, biztos vagyok benne, hogy megint ezzel a vámpíros dologgal jön, sőt ha már ott lesz én is kérdőre vonhatnám, hogy honnan a fenéből tud egyáltalán róluk, bár kit izgat? Nekem a lényeg az, hogy örökre eltűnjön az életemből, Damon-nel együtt.

Ahogy megfordultam, hirtelen egy hatalmas madár állt, az előttem lévő szobron. Kicsit sem ijedtem meg, sőt meg sem lepődtem, hiszen tudtam, hogy megint Damon szórakozik.

-          Hányszor mondjam még el, hogy hagyj békén? – gúnyos mosoly keletkezett arcomon.

Madár csak egy ijesztő, mély hangot adott ki, amin csak megforgattam a szemeimet, majd karba téve kezeimet kikerültem a szobrot és ott is hagytam őt.  

 -          Máskor érthetőbben beszélj. – suttogtam már magamban

-     -     Akkor beszéljünk normálisan. - erre a hangra azonnal megtorpantam és egyből hátra fordultam a padon pedig Damon ült maga elé meredve, majd tekintetét rám szegezte. 

Szemeivel alaposan végig mért miközben én csak egy szó nélkül figyeltem őt, de mivel nem szólalt meg amire vártam, vettem én a fáradtságot és belekezdtem.

-          Megölhetnélek. És meg is foglak, főleg azok után amit műveltél velem az étterem előtt. – feleltem határozottan, majd hirtelen elém került, így a lehető legközelebb voltunk egymástól, de a helyemről el sem mozdultam.

-          Honnan a fenéből szerezted azokat a fegyvereket? – tette fel a kérdést, amitől csak kuncogva haraptam bele ajkaimba. Ettől pedig tekintete még dühösebb lett.

-          Ahhoz neked mi közöd van? – felemeltem a szemöldököm, majd mikor megfordultam hirtelen megragadta a csuklómat és visszarántott magához. Ezzel a mozdulattal olyan közel kerültünk egymáshoz, amennyire csak tudtunk, de ahogy kiakartam szabadulni annál jobban szorította a csuklómat amitől kissé fel is szisszentem.

-          Hidd el, hogy közöm van. – biccentette oldalra a fejét és mikor megszólalni akartam valaki teljes erejéből hátra rántotta Damon-t így a csuklómat is eleresztette. Mivel volt alkalmam elfutni előle inkább nem tettem, csak pár lépést hátráltam.

-          Jobb, ha most eltűnsz innen, mert nem lesz vége. – szólt idegesen Chris Damon-re, aki csak dühösen rántotta el a karját, majd ott hagyott egy-két szóból minket.

-          Christ? Te mit keresel itt? – lepődtem meg, mikor megláttam magam előtt, de Ő csak egy széles vigyort mutatott felém.

-          Megköszönni nem kéne? – igazította meg a kabátját magán, majd elém lépett.

-          Válaszolj. – feleltem komoran, míg Ő csak elnevette magát.

Erre csak összeráncoltam a szemöldököm és hirtelen furcsa érzés fogott el. Tudtam, hogy valamit titkol és meg kellett tudnom. Magától még sem árult el semmit, de ha rákérdeznék nem biztos, hogy az igazságot hallanám.

-          Miért érdekel ennyire, hogy mit keresek itt? Hisz megmentettelek. Nem igaz? – felvonta a szemöldökét, de vigyora még mindig nem tűnt el az arcáról.

-          Mitől vagy ilyen erős? Mi lett veled?

-          Vagy inkább ki lett belőlem. – válaszolt kicsit komor tekintettel. Nem tudtam mire célozhat, de aztán rájöttem. Kikerekedett szemekkel, figyeltem őt, de az arcáról el sem tűnt az az önelégült vigyor amivel engem figyelt.

-          Hogy a fenébe lettél az ?! – vontam kérdőre egyből, de Ő csak ujjait az ajkaimra helyezte.

-          Nyugalom Drágám. Idővel, mindenre megkapod a választ. – megsimította az arcomat, amin automatikusan lehunytam szemeim, majd mikor kinyitottam sehol sem volt. Eltűnt én meg itt maradtam a parknak a közepén egyedül.

Egyszer csak a telefonomon csörgésére lettem figyelmes. Ekkor már jobban magamhoz tértem és nagy levegőt véve kikaptam a zsebemből, de meg sem néztem, hogy ki az csak felvettem.
Caroline volt. Már azzal kezdte az egészet, hogy hol a fenébe vagyok, mert nekem előbb kellett volna beérnem a suliba, mint mások. Jó, hogy nem is említette, de mindegy. Nem volt kedvem vele veszekedni, így inkább el is indultam a suliba, közben odafele reménykedtem, hogy ma már senkibe nem fogok belefutni.

Ahogy beértem, hatalmas mosoly kerekedett az arcomon, hisz az egész belülről nagyon gyönyörű volt. Minden évben rendezünk egy divatbemutató, és most jött el az az idő mikor újból megtehetjük. De ahogy Caroline megcsinálta az egész helyszínt, nem tudtam szóhoz jutni, mert olyan gyönyörű lett.

- Na, hogy tetszik? – lépett mellém Caroline egy füzetet fogva a kezébe.

- Őszintén? Elképesztő lett. Komolyan, sokkal jobban megtervezted, mint az előző években. – feleltem mosolyogva, közben a füzetre pillantottam.

- Abban mi vannak? – kérdeztem kíváncsian, míg Ő elindult a hosszú színpadhoz amin, majd este a vonulnak végig különféle lányok.

- Akik szerepelni fognak egy egész tömeg előtt. És mindenki egy híres ruhatervező új alkotásait fogja viselni, köztük te is. – mutatott rám, amitől hirtelen meg is torpantam.

- Hogy mi? Na, nem. Én nem fogok fellépni, hisz nem is értek az ilyenekhez és..

- Jaj Nina. Kérlek. Felveszed a ruhát, kijössz, majd visszamész. Ezt olyan nehéz megoldani? Lesznek még olyanok melletted akik soha nem csináltak ilyet, hidd el. – próbált nyugtatni és egyre jobban rábeszélni erre az egészre, ami nehezen ment neki, de mást nem is tudtam csinálni.
- Jó, oké. Megcsinálom, de csak miatt. – nagyot sóhajtottam, mire Ő átölelt engem boldogan.

- Köszönöm, tényleg. Mivel hálálhatom meg? – kérdezte hatalmas mosollyal az arcán, majd mikor válaszolni akartam kicsit megpillantottam Matt-et.

- Tudsz várni egy pillanatot? – erre csak egy bólintással válaszolt, majd fogtam magam és oda is sétáltam hozzá, de egy kicsit sem tűnt boldognak, amitől az én arcom is komorrá változott.

- Matt, szia. Mi a baj? – kérdeztem összeráncolt homlokkal, majd végigsimítottam a karján.

- Van egy kis gond. – felelte komoran, egyben halkan.

- Miféle gond? – jelent meg hirtelen mellettünk Damon.

- És igazad van. Itt a gond. – pillantottam Damon-re, aki csak ajkait biggyesztette le erre, én pedig csak karba téve kezeimet néztem vissza Matt-re. – Na szóval..

- Tudod mit, nem lényeges. Majd máskor megbeszéljük, ha nem lesz Ő itt. – fejéve intett Damon irányába, amin csak elkuncogtam magam.

- Hát jó. – motyogtam mosolyogva, majd egyik kezemet rácsúsztattam az arcára, amit megsimítottam közben egymás ajkaira tapadtunk. Éreztem, hogy Damon arca komorrá válik, amitől a csókba bele is mosolyogtam, majd Matt keze lecsúszott fenekemre amit megsimogatott ettől pedig bele is haraptam ajkaimba, ekkor el is lépett kicsit tőlem.

- Megyek is, este a bemutatón. – kacsintott rám, és ki is sétált az épületből.

- Hm. – ennyit nyögött ki Damon, de még oda sem figyeltem rá, csak őt követtem a szemmel ameddig el nem tűnt. Közben csak vigyorogtam, mint a tejbe tök és Damon felé fordulva kicsit észhez is tértem, ezért arcom kicsit komorrá is változott.

- Mi van? – kérdeztem gúnyos hangnemben.

- Kicsit sokat nyáladzotok. Nem akarod említeni neki a tegnap délutánt esetleg? Biztos nem tetszene neki, de az nem fontos nekem. Nekem őrületesen tetszett. – ajkaira oldalra húzódtak, így egy mosolyt is alkotott ajkaival, majd derekamra téve kezét közelebb húzott magához engem.

Tudtam, hogy ha itt oldjuk meg mindenki előtt a problémáinkat akkor mindenkinek felfog minden tűnni, ezért megfogtam a karját és mellettünk volt egy ajtó, arra pedig ráírva hogy „raktár.”
Mikor kinyitottam, berángattam oda az ajtót pedig becsuktam magunk mögött. Eléggé szűkös helyen voltunk bent. Egy kis lámpát felkapcsolva szembe álltam vele, majd nagy levegőt véve néztem szemeibe.

-          Mi a francot műveltél megint?

-          Mire gondolsz? – kérdezte vigyorogva, de úgy csinált mintha nem is érdekelte volna a dolog ezért lekapcsolta a villanyt így hirtelen sötétség borította be az egész kis helyet, de még azért láttam belőle valamit.

-          Nagyon is jól tudod, hogy mire gondolok. – vágtam rá, majd visszakapcsoltam a villanyt, de Ő egyetlen mozdulattal lekapcsolta újból, és kezemet megragadva magához rántott és el sem engedett, de szabad kezemmel újból feltudtam kapcsolni a villanyt.

-          Magyarázd el. – végigsimított arcomon, én pedig dühtő izzó tekintettel figyeltem őt, fejemet pedig el is rántottam mikor megéreztem rajta a kezét.

-          Olyan hülye vagy, hogy magadtól sem tudsz rájönni? – felvontam a szemöldököm.

-          Halljam tőled. Mit is akarok én elérni?

-          Szóval elakarsz érni valamit? Tudom, hogy csak leakarsz fektetni, de az a probléma, hogy ez nem fog sikerülni. – böktem meg a mellkasát, majd apró mosoly keletkezett az arcomon.

-          Ezt te honnan tudott?

-          Nagyon jól tudom, csak te.. – befejezni se tudtam a mondatom, mert hirtelen kinyílt az ajtó és Caroline állt mellettünk én pedig gyorsan ellöktem magamtól Damon-t aki csak vigyorgott a helyzetünkön.

-          Sajnálom nem akartalak megzavarni titeket. – felelte Caroline zavartan, sőt még láttam rajta, hogy el is pirult.

-          Nem, nem zavarsz. – vágtam rá, de mikor kiakartam menni Caroline be is csukta egyből az ajtót, amitől meg is torpantam.

Beletúrtam a hajamba, és egyre jobban kezdtem ideges lenni, de mikor megéreztem fenekem Damon kezét betelt a pohár.

-          Istenem, Damon fejezd már ! – förmedtem rá, majd kinyitottam egyből az ajtót és ott is hagytam őt.

-          Telefon számom nem kell? – kiabált utánam, mire én megálltam és karba tett kezekkel fordultam felé.

-          Inkább kérd el annak aki egyáltalán szóba áll veled. – feleltem hangosan, kicsit sem zavartatva magam, hogy a többiek már minket néznek.

-          Nézzük csak.. Zoe, Kate, Cloe, Anastasia.. – számolta ujjain a lányok nevét. -  Nem. Nekik már meg van. – vigyora még szélesebb lett. – Most már csak a tied hiányzik.

-          Felejtsd el. Sőt engem is.

-          Összetörted a kicsi szívem. – lebiggyesztette ajkait és jobb kezét ráhelyezte a szívére.

Csak szemeimet megforgattam és most már tényleg ott hagytam de mivel órára kellett mennem ezért oda be is mentem, és ott legalább nem molesztál ez az elmebeteg.

Egész délutánt a suliba kell töltenem, sőt egészen a bemutatóig itt kell lennem, hisz akik fellépnek azok nem mehetnek, haza. Szóltam is Nate-nek, hogy ne várjon még Matt-nek is szóltam, hogy nem érek rá.

Este 8 órakor kezdődött a bemutató, de most épp 19:15 volt. Így még volt időm elkészülni, de legalább nem magamnak kellett a sminket megcsinálni. Mert volt egy terem ahol mindent megcsináltak. Haj, smink. Nekem igazán tetszett, sőt még soha nem csináltak nekem ilyet, de már ennek az alkalomnak is el kellett jönnie.

Tükör előtt ülve, figyeltem magam, közben néha-néha Caroline-ra pillantottam aki csak maga elé meredve bámulta magát a tükörben.

-          Caroline.. – suttogtam, miközben Ő rá pillantottam.

-          Csak elbambultam. – felelte kicsit megrázva a fejét, majd felsóhajtottam és felkelve a helyemről, odasétáltam a háta mögé.

-          Biztos nincs semmi baj? – simítottam meg a vállát, míg Ő erőltetett egy mosolyt az arcára.

-          Persze, hogy nincs baj. – bólintott egyet, majd egy nőnek a hangjára lettünk figyelmesek mindannyian.

-          Sziasztok lányok. Először szeretnék bemutatkozni. Elizabeth vagyok. Biztos hallottátok, hogy az én ruháimat fogjátok bemutatni ezen a szép estén. Hát itt is vannak, az összes új alkotásomat elhozattam. Egytől-egyig. – csak csendben hallgattuk végig az összes mondandóját, tanácsát és amit még megosztott velünk.

Igazán kedves nő volt. Ha kérdeztünk tőle, egyből őszinte választ kaptunk. Még segített is nekünk. Kevés az olyan divattervező aki ennyire kedves az emberekkel, mégis nagyon örültünk neki mindannyian. 

Hamarosan el is kezdődött a bemutató. Szerencsére nem én kezdtem mégis nagyon ideges voltam. Egyre gyorsabban haladtak a lányok és én pedig nem tudtam mikor következek. Csak tapsvihart, zenét hallottam odakintről. Nagyon féltem, hisz ez volt az első bemutatom és nem akartam semmit elhibázni, mert az nagyon égő lenne, ha több 100 ember előtt, ott hasra esnék, sőt még ha Matt is ott lesz.

Caroline is próbált mindent bevetni, hogy megnyugodjak, de valahogy sehogy sem ment neki. Tudta, hogy semmi nem fog történni, hisz Ő már 2x volt kint még sem esett semmi baja. Csak az a gond, hogy én nem Ő vagyok. Ő többször lépett fel ilyeneken, nekem pedig ez az első alkalmam.

Csak járkáltam fel-alá a teremben, majd hirtelen meghallottam, hogy én következem. Nagy levegőt vettem és csak azt mondogattam egészen addig amíg fel nem kerültem a színpadra, hogy „Semmi baj nem lesz. Megfogod csinálni.”

Először meg sem tudtam mozdulni, szerencsére nem is kellett, hisz egy előttem lévő lány épp most volt kint a színpadon. Ahogy megpillantottam magam előtt a tömeget, teljesen megdermettem, de mikor megláttam Matt-et, aki csak csillogó szemekkel figyelt engem azonnal megkönnyebbülés futott át rajtam, hisz ha Ő itt van, biztos lehetek benne, hogy nem rontok el semmit.

Amikor végzett az előttem lévő lány, rajtam volt a sor. Lassú léptekkel elindultam előre, és folyamatosan csak magam elé néztem, mert tudtam, ha másra terelődik a figyelmem akkor valami baj lesz. Eddig mindent jól csináltam azt hiszem, hisz a közönség csak mosolyogva bámult engem, de nem messze észrevettem Christian-t, aki karba tett kezekkel figyelte minden egyes mozdulatomat, sőt most jött a legrosszabb. Hirtelen Damon tűnt fel a tömegben, aki épp egy helyet keresett magának,  de ahogy tekintetünk hirtelen összetalálkozott nem figyeltem oda, hogy hova lépek így meg is botlottam és egyenesen előre zuhantam sikítva a sok ember ölébe akik székekben ültek, de még velem együtt is hátra estek a székekkel együtt.

Annyira belepirultam az egész helyzetben, közben az egyik férfi még élvezte is a helyzetet, hisz rajta feküdtem. Amilyen gyorsan csak tudtam azonnal felkeltem róluk, közben a nagy tömeg csak minket figyelt, de szerencsére nem nevettek csak jöttek oda nekünk segíteni.

-          Elnézést. – motyogtam teljesen vörös fejjel, majd el is rohantam onnan, egyenesen be a többiekhez, akik csak zavartan figyeltek engem.

-          Hé, mi történt? – jött máris oda hozzam Caroline.

-          Én szerencsétlen megbotlottam és a tömegbe estem. Na és szerinted ki miatt? Damon. Persze, hogy neki is itt kell lennie. – feleltem teljesen dühösen, majd nagyot sóhajtva saját hajamba túrtam. – Ki sem merek ezután lépni, mert mindenki rajtam röhögne.

-          Jaj Drágám. Ez sokszor előfordul, nem te vagy az egyetlen. – lépett oda hozzánk Elizabeth, aki csak kedves és nyugtató hangon beszélt hozzám.

-          Nem baj, szerintem jobb ha haza megyek. Ezek után már semmi kedvem nincs itt maradni, ne haragudj. – ellépve tőlük azonnal átöltöztem a rendes ruhámban, amit pedig viseltem odaraktam a többi közé.

Alig volt bátorságom kimenni a teremből, de megtettem. Egyenesen végigsétáltam a folyóson, majd odaértem a tömeghez, akik már italokat fogyasztottak el és mindannyian beszélgettek. Inkább kerestem egy kisebb helyet ahol nem voltak többen és ott sétáltam inkább ki az épületből, közben szerencsére senki nem figyelt oda rám, csak saját magukra vagy másra koncentráltak inkább. 

Mikor kiértem az épületből, nagy levegőt vettem és egyenesen sétáltam hazáig a kihalt, kivilágított városon át. Semmi kisebb zaj, hang sem érdekelt amit meghallottam, csak magam elé meredve sétáltam. Csak a magas sarkú cipőm hangja zavarta a fülemet, amit folyamatosan hallottam minden kis léptemnél.

Ahogy haza értem láttam már a teraszunkon, hogy az ajtó résnyire nyitva van. Csak felvont szemöldökkel léptem be a házba, majd magam mögött be is csuktam az ajtót.

- Nate? – kérdeztem hangosan, hátha kapok választ, de semmi.
Vagy elment itthonról, és elfelejtette bezárni az ajtót, vagy betörtek hozzánk, de próbálok nem rosszra gondolni, hisz nem akarom, hogy Nate-nek bármi baja is essen. Ahogy haladtam fel a lépcsőn, felkapcsoltam a villanyt ami az emeletet világította meg és mikor felértem Nate feküdt előttem, véres testével.