14. fejezet. ღ A múlt.

- Damon szemszöge. (Visszaemlékezés.) –

Minden ember számára az élet igazságtalan. Minden embertől az élet akkor vesz el fontos embereket amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk. Ilyen az élet, semmit nem tudunk tenni ellenne. Még én sem. Akárhányszor próbálkoztam mégis győzedelmeskedett felettem.

Még a szerelemben is csalódást okozott nekem. A legnagyobb csalódást amit valaha áttudtam élni az életben.

Hűvös egy éjszaka volt. Két erdő közötti úton feküdtem, magam elé meredve a csillagokat fürkészve. Gondolatimat jó messzire elhessegettem, hogy még véletlenül se jöjjön szóba semmilyen érzelem, esetleg a múltban történt dolgok. Néma csend vett engem körül, csak a tücskök ciripelése zavarta meg néha néha a csendet. Márpedig nem az volt az egyetlen ami felkeltette a figyelmemet. Nem messze épp, hogy rátudtam tekinteni arra az autóra ami felém közeledett, de az út szélén leparkolt. Én sejtettem, hogy megint egy idegesítő nő aki azért aggódik, hogy is vagyok. Felkeltem, mert előre tudtam mi fog várni. „Mi történt? Nem esett baja?” Nem értem, hogy az embereknek mi köze van az én életemhez.

Amikor láttam, hogy nyílik a kocsi ajtó csak szememet forgattam, de megdöbbentett a látvány, hogy a lány aki kiszállt a kocsiból még csak észre sem vett. Minden fele fordult, mintha nem tudná merre van, de hallottam, hogy sírt.

-          Esetleg valami gond van? – amikor megszólítottam pördült egyet felém, hisz én hirtelen voltam ott mögötte, még sejtelme se volt. Szőke fürtjei a vállára hullottak, kék szemei pedig könnyesek voltak, és ajkai remegtek, mintha félt volna valamitől.

-          Semmi, nincs semmi. – törölgette a könnyeit amik arcán csordultak végig, de én csak aprót mosolyogtam. Gyönyörű lány volt, szinte mindene elcsábított engem rögtön.

-          Nem úgy tűnik, de ha nem akarsz róla beszélni nem muszáj. – emeltem fel kezeimet beleegyezés képpen amire Ő csak felvont szemöldökkel szipogott.

-          Mit keresel itt majdnem az éjszaka közepén? – kérdezte halkan.

-          Én is kérdezhetném ugyan ezt tőled. – karba tett kezekkel mosolyogtam rá, de meglepően Ő is elmosolyodott. – Damon vagyok. – tettem hozzá.

-          Hanna. – súgta szinte a nevét, lehajtott fejjel. Mutató ujjamat állára simítottam, hogy feltudjam emelni fejét, és úgy fürkésszem csodálatra méltó szemeit.

- Napjainkban. –

-          Legalább neki, nem okoztál balesetet, mint nekem. – hümmögött egyet Nina, amin csak fejemet rázva vigyorodtam el.

-          Nálad nem éppen az volt a szándékom, hogy balesetet okozzak. Csak így alakult. – vontam könnyedén vállat, mint akit nem érdekelnek a történtek, Nina pedig csak szemeit forgatva tekintett a falra. 

Muszáj volt Nina-nak elmesélnem ami velem és Hanna-val történt, mert tudtam, hogy máshogy nem fogja megérteni. Vagy hisz nekem, vagy nem. De ha vérfarkasról, és vámpírról szóló dolgokat is elhitte ez sem lesz akadály. 

-          És utána mi volt? – kíváncsiskodott Nina, én pedig csak egyet sóhajtva gondoltam vissza a múltban történtekre. 

-          Nem beszélgettünk sokat. Hagytam inkább menni, bár azt megtudtam, hogy azért volt szomorú, mert szakított a pasijával. – diadalmas mosoly került arcomra.

-          És te ennek örömére megakartad szerezni magadnak. – vágta rá.

-          Így van, bár nem volt nehéz. Ugye te is rájöttél mennyire ellenállhatatlan vagyok.

-          Inkább folytasd és ne az egódat növeljük. – mondta nevetve, míg én csak beleegyezően bólintottam.

- Visszaemlékezés. –

-          Egy pohár whisky-t jéggel. – mondtam a csaposnak, aki most hozza, majd ki a 3. pohár whisky-t. Szerettem, hogy vámpír vagyok, mert nem tudtam teljesen leinni magam, akárhány pohár alkoholt is kérnék.

Csak ültem egy magamban, magam elé meredve miközben hamarosan meg is kaptam a rendelt italomat amit lassanként kezdtem kortyolgatni. Néha néha az estéről is beugrott az a szőke hajú lány, aki teljesen megfogott. És pont jól jött, hogy nincs barátja, hiszen itt lesz, majd az alkalom, hogy enyém lehessen.

Percekkel később meg is pillantottam őt a bár bejáratánál, és tekintetünk azonnal összeakadt. Kicsit láttam rajta, hogy megszeppent, de én ettől csak vigyorogni tudtam.

-          Hát te? – szólítottam le amikor odaültem mellém a pulthoz. – Hé, csapos. A szépségnek is hozzon valamit. – mondtam a csaposnak aki egy bólintással válaszolt.

-          Leakarsz itatni? – felvonta a szemöldökét, majd kis mosoly alakult az arcán.

-          Nem áll szándékomban, de ha már én is iszok, igyál te is velem. – kacsintottam egyet, Ő pedig elpirulva fordult a bár felé.

-          Nem otthon kéne lenned? Holnap, ha jól tudom iskola. – gúnyos vigyort faragtam az arcomra, amin csak hangosan felnevetett.

-          Nem tartozom a jó kislányok közé akik folyamatosan tanulnak és korán fekszenek le, hogy másnap kipihenten felkeljenek. – vont vállat, majd a megkapott italát húzta le. Tetszettek az ilyen lányok akik ennyire könnyen éltek, semmi szigorú szabályok között. És még az tetszik Hanna-ban, hogy egyszerű lány aki szeret szórakozni.

-          Jól teszed. Azok a lányok unalmas. – mutattam rá pohárral a kezembe. – De van köztük pár jó csaj akik játsszák a jó kislányt miközben legbelül kalandra vágynak.

-          Ilyen voltam régen én is. – bólintott egyet és apró sóhaj kúszott ki ajkai közül. Ezen csak szemöldökömet vontam fel, majd közelebb férkőzve hozzá cirógattam meg selymes bőrét arcán.

-          És mikor volt ez? – kíváncsian figyeltem.

-          Amikor még az exemmel jártam. – megforgatta a szemeit, de éreztem, hogy nem szeretne róla beszélni, ezért úgy láttam, hogy inkább hagyom a témát.

-          Mi lenne, ha most haza kísérnélek? Reggel pedig a suliba kísérnélek el. – mosoly szaladt az arcomra ami folyamatosan szélesedett a beleegyező bólintásától.

-          Jó ötlet. – felelte, majd mindketten felkeltünk a pulttól és a kijárat felé vettük az irányt. Fizetni nem kellett, hiszen megigéztem a csapost, hogy most sok ingyen italt kapjak, mert rám fért és nincs is pénzem.

Hanna mellett sétáltam egészen szorosan miközben követtem minden egyes lépését, hisz nem tudtam merre is lakik. De, ha végre meglátom bármikor megtudom látogatni, akár megfigyelni, biztonságba tartani. Hosszú perceken át beszélgettünk, mindketten sokat nevettünk, ezalatt a rövid idő alatt egyre jobban kezdtem őt megkedvelni. Szívverését egészen haza felé hallgattam. Akárhányszor megérintettem vagy csak egy bókkal leptem meg szívverése az átlagnál is gyorsabbá vált.

Lassacskán Hanna háza elé értünk ahol a teraszra felsétálva álltunk meg mindketten egymással szembe fordulva. Egy szót sem tudtam kinyögni, csak csodálatos szemeit fürkésztem, míg Ő csak pirulva figyelte minden egyes mozdulatomat.

-          Hát köszönöm, hogy haza kísértél. – törte meg a kínos csendet, majd búcsúzás képpen arcomon érezhettem dús ajkait amivel csókot nyomott rá.

-          Öröm volt téged haza kísérni. – megfogtam az egyik kezét, és kézfejére nyomtam forró csókot.

Másnap reggel olyan korán keltem ahogy csak tudtam. Minél hamarabb akartam elkészülni, hogy időben érjek oda Hanna háza elé. Az volt a legrosszabb, hogy sokat kellett várnom, mert gyorsan kész lettem. Egy whisky társaságában járkáltam a nappali közepén, közben órát figyeltem minden egyes percben, így lassabbnak is tűnt az idő.

Sohasem akartam ilyen pontos lenni egy lány kedvéért sem, de Hanna ebben az esetben más. Tényleg úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok belé, de ezt magamnak sem akartam bevallani, hisz életemben egyszer sem voltam igazán szerelmes egy lányba sem. 

Hosszú gondolkodás alatt elment az idő is. Ideje volt Hanna-ért indulnom. Igaz, hogy sem kocsival, sem gyalog nem volt kedvem ott lenni, hisz minél hamarabb látni akartam ezért csak egy suhanással termettem ajtójuk előtt. Telefonomon meglesve az időt láttam, hogy még kicsit korán van, de legalább jobban körül tudok nézni a házukba. Valamiért félénken nyomtam meg a csengőt, közben izgultam. Nem tudom mi ütött belém, de amikor az ajtó kinyílt ott állt előttem Hanna. Még gyönyörűbb volt, mint tegnap.

-          Damon, hát te? Ilyen korán itt vagy már? – kérdezte nevetve, majd ajtót kitárva lépett el az útból. – Gyere csak be. – mosolygott rám kedvesen.

-          Tudom, tudom hogy korán jöttem. – elnevettem magam, de meg is vakartam tarkómat amikor zavarba kerültem. Amikor Hanna azt mondta menjek be rögtön elmosolyodtam, és küszöbre pillantva léptem át ekkor már bent is voltam a lakásban.

-          Felugrok a cuccaimért, te addig helyezd magad kényelembe. Ha esetleg kérsz valamit inni a szüleim a konyhába vannak. Menj, ismerkedj meg velük. – megsimogatta a vállamat ekkor fel is rohant az emeltre míg én nagyot nyelve lépkedtem a konyhába ahol Hanna szüleit pillantottam meg. Apja egy pohár kávé mellett olvasgatott az asztalnál, míg az anyja a koszos tányérokat mosogatta már kora reggel.

-          Jó napot. – köszöntem először komor arccal.

-          Damon? – kérdezte Hanna anyukája mosolyogva aki vizes kezét megtörölve sétált oda hozzám.

-          Én lennék. – bólintottam, majd mosoly kúszott az arcomra a kedves fogattatástól.

-          Hanna sokat mesélt már rólad. Éppenséggel tegnap este. – felelte, majd felvont szemöldökkel vigyorodtam el.

-          Igazán? Jó ezt tudni. – suttogtam már majdnem magamban, de ekkor Hanna érkezett be a konyhába.

-          Készen vagyok, indulhatunk. – néztünk egymás szemeibe és egyet bólintottam válasz képpen.

-          Menjetek csak. Nem tartalak fel titeket. – válaszolta Hanna anyja, majd amikor elköszöntünk már el is hagytuk a házat.

-          Apukád nem igen nézett rám szép szemekkel. – megköszörülve torkomat pillantottam Hanna-ra aki csak egyet sóhajtott.

-          Azt mondta, hogy egy ideig hagyjak fel a pasizással. – mosolyodott el.

-          Szóval azt gondolja, hogy én a pasid vagyok? – elégedett vigyor kúszott az arcomra, Ő pedig oldalba bökve nevette el magát.

-          Nem tudom, de most hagyjuk a pasi témát. – megrázta a fejét, én pedig lassan derekára csúsztattam kezemet.

-          Szabad? – kérdeztem mielőtt még pofon vágna amiért olyan helyekre teszem a kezem ami nála tilos.

-          Neked szabad. – elpirulva bólintott. Sajnos hamar ott voltunk az iskola előtt, de épp hogy beértünk. Még olyan korán volt amikor odaértem hozzá, mégis ha vele vagyok repül az idő.

-          Akkor.. Majd találkozunk. – engedtem el az iskolára pillantva ahol éppen most csöngettek be. – Siess, nehogy elkéss. – megsimítottam az arcát mosollyal az arcomon, míg Ő egyet bólintott. Tekintetem ajkaira terelődött, sőt le sem tudtam róla venni és tudtam, hogy most itt az alkalom, hogy végre megtehessem amit már találkozásunk óta megakartam.

-          Hanna, gyere. – Hanna egyik barátnője rontott közénk, de amikor észrevette mire is készültünk azonnal elpirult zavarában. – Jézusom, nem akartalak titeket megzavarni. – mosolyodott el.

-          Nem zavartál meg minket. – vágtuk rá egyszerre Hanna-val.

-          Nos, akkor én megyek is. – megköszörültem a torkom és egyenként pillantottam mindkettőjükre. – Délután még találkozunk, ígérem. – kacsintottam egyet és már ott sem voltam.

Utálom az ilyet. Pont mindig akkor tudnak megzavarni amikor a legfontosabb dolgot akarom megtenni az életemben. Örülök, hogy Hanna is úgy érez, mint én iránta. Mert akkor nem akart volna megcsókolni. Csak nem tudom, hogyan érhetem el újra, mert ha délután újra odamegyek az apjától biztos kapok egy jó fej mosást. Ezért úgy gondoltam most megyek fel a szobájába mindenki tudta nélkül, délután pedig meglepem.

Amikor odasuhantam a szobájába, próbáltam minél halkabban lenni, hisz nem akartam, hogy a szülei gyanakodjanak. De úgy hallottam, hogy néma csend van a lakásban ami azt jelentette, hogy dolgozni vannak vagy csak vásárolni mentek.

Délutánig próbáltam magamat elfoglalni ami sikeresen ment, hisz egész érdekes, furcsa dolgokat találtam a szobájába amivel elfoglaltam magam. Órákkal később az ablakon megpillantottam Hanna-t aki most fordult be az utcába. Próbáltam meglepni valamivel, és be is ugrott egy ötlet amitől csak vigyor kúszott az arcomra. Fürdőbe besétálva megnyitottam a zuhany kabinba a vizet, és földre dobva ruháimat álltam be a zuhany alá. Jó érzés volt ahogy az forró vízcseppek végigfolytak a testem minden kis részén, és égette a bőrömet is jólesően.

Hallottam ahogyan kinyílik a bejárati ajtó, és ekkor tudtam, hogy Hanna érkezett meg. Lépteket egyre tisztábban hallottam ahogyan közelednek felfelé a fürdőhöz. Biztos nem tudta ki van a fürdőben, de végre itt van az alkalom, hogy együtt zuhanyozhassunk. Amikor a fürdőszoba ajtó nyílt ki, kiléptem a kabinból, hisz ott bent épp, hogy nem láttam rá az ajtóra.

-          Végre itthon vagy.. – suttogtam vágyakozó hangon, és vizes testemmel egyre közelebb sétáltam az ajtóhoz, de az anyját láttam meg az ajtóban mögötte pedig Hanna-t. Azonnal elállt a lélegzetem és egy szót sem tudtam kinyögni. Hanna anyja kikerekedett szemekkel és tátott szájjal mért engem végig, míg Hanna csak elpirulva takarta el anyukája szemeit.

-          Inkább jobb, ha lemész. – mondta neki Hanna elmosolyodva, majd a fürdőből kivezette.

-          Adtam volna neki egy törülközőt, ne álljon ott egy száll semmiben, még a végén megfázik. – ennyit hallottam még, de ezen csak elnevettem magam miközben Hanna visszajött.

-          Normális vagy? És, ha apám jött volna be? Simán megölt volna. – mondta nevetve.

-          Anyádnak is tetszett a látvány. – vont vállat. – Fogadok azért, mert ekkora nincs apádnak sem. – mutattam lefele.

-          Vettem a célzást, de jobb, ha ezt magad köré tekered. – teljesen vörös arccal nyújtottam felém egy törülközőt.

-          Miért? – felvontam a szemöldököm. – Nem tetszem így? – közeledtem felé, majd derekára téve kezeimet magamhoz húztam őt, és ekkor testünk teljesen összesimult. Ruhája vizes lett, mivel még az én testem sem száradt meg. – És amúgy is van egy befejezetlen ügyünk. – suttogtam, ekkor már ajkaimmal az övet súroltam, de nem tudott várni és ajkaink hatalmas, forró vadsággal tapadtak össze.

-          Napjainkban. –

Nina csak nevetve borult az ágyra, és abba sem tudta hagyni egy percre. A mese végét hallva szinte már sírt a nevetéstől, de ettől már én sem bírtam ki, hogy ne nevessem magam el.

-          Esküszöm, sajnálom Hanna anyukáját. – mondta nevetve, ekkor Maya Nina kutyája futott be a szobába, hisz biztos őt is zavarta már ez a hangos nevetés.

-          A kutyád sem bírja. – szóltam Nina-ra, aki szemeit megtörölve próbálta visszafojtani a nevetését.

-          Nincs még ilyen történeted? Esküszöm végighallgatom egész éjszaka. – felelte kuncogva, míg én fejemet rázva komorodtam el.

-          Azt hiszed ilyen vicces végződött az egész? – vontam fel a szemöldökömet, majd elkomorodva pillantottam rám. 

-          Miért? Sex lett a vége. Mondjuk ez nem vicces de…

-          Nem sex lett a vége. Nem úgy lett ahogy gondolod. – nagyot nyeltem és egyet sóhajtva pillantottam Maya-ra aki felugrott mellénk az ágyra és betuszkolta magát a takaró alá.

-          Tudott neked ellenállni? – vonta fel a szemöldökét.

-          Nem éppen. – feleltem halkan fejemet lehajtva.

-          Visszaemlékezés. –

Lassan döntöttem az ágyra, de ekkor már az összes ajtó kulccsal volt bezárva így senki sem tudott minket megzavarni. El sem tudtam válni Hanna ajkaitól, aki hajamba túrva markolta meg azt. Lassan vettem róla le pólóját, majd kezemmel melltartóján keresztül masszíroztam melleit, közben nyakát árasztottam el csókjaimmal amit hangos sóhajokkal adott tudtomra mennyire is élvezi a mostani helyzetet.

Szabad kezem ami nem mellével volt elfoglalva lecsúszott feszes fenekére, amit erősen markoltam meg, ettől pedig egyszerre kúszott vigyor arcunkra. Feltérdeltem és fenekénél megemelve őt emeltem ölembe és úgy tartottam. Olyannyira lázba jöttem, hogy egy percre sem tudtam magam visszafogni. Nem is gondoltam arra, hogy ez a tempó túl gyors lenne, mivel Hanna egyszer sem állított le vagy mondta volna, hogy lassabban csináljuk. Nyaka egyszerűen csábított mégis próbáltam magamat visszafogni, nehogy fájdalmat okozzak neki. De nem ment. Szemeim alatt duzzadt erek jelentek meg, szemfogaim pedig a szokásosnál is hegyesebbé változtak.

-          Mindjárt felfallak. – suttogtam nyakára, majd lassan belemélyesztettem fogaimat, de csak annyira, hogy pár csepp vér csorduljon ki és ekkor Hanna azonnal ellökött magától. Fel sem tudta fogni, hogy most mi történik, én pedig magamhoz térve pillantottam nyakára, hogy mit is tettem.

-          Istenem Hanna. Ne haragudj. – magyarázkodtam, hisz nem tudtam, hogy tehettem ezt.

-          Mi a fenét műveltél? – kérdezte hadarva, majd nyakához emelte kezét és ekkor ujjai véresek lettek. – Jobb, ha minél hamarabb eltűnsz a közelemből. – felelte dühösen és kétségbe esetten, majd az ágyról felkelve odadobta kezeimbe ruhámat.

-          Kérlek Hanna. Megmagyarázom. – fogtam meg a kezét, de Ő azonnal elrántotta. Nem akartam elveszíteni, de tudtam, hogy most veszítettem el őt hisz nem fogja megengedni még azt sem, hogy megmagyarázzam a történteket.

-          Tűnj el a közelemből. ! – kiabálta szinte.

-          Shh, ne kiabálj. Még a végén valaki azt hiszi bántalak. – próbáltam nyugtatni őt, közeledni felé, de Ő egyre hátrált tőlem.

-          Hisz bántottál, ha nem állítalak le megöltél volna. ! – szemei könnybe lábadtak én pedig nem tudtam mit mondani, hisz igaza volt. Lehet nem álltam volna le és akkor megöltem volna. Tudtam, ha még tovább próbálom nyugtatni, vagy tovább próbálok felé közeledni még rosszabb lesz. Ezért inkább magamra véve ruháimat elhagytam a szobát az ablakon keresztül egy szót sem szólva.

-          Napjainkban. –

-          Szóval Hanna ilyen nehezen fogadta az igazságot? – kérdezte Nina felvonva szemöldökét mire én bólintottam.

      -     Akárhányszor próbáltam neki megmagyarázni a történteket nem hagyta. A suliban is folyamatosan felkerestem, de azt mondta hagyjam őt békén egy jó ideig, míg feldolgozza a történteket. Így is lett. – feleltem fejemet lehajtva, majd a múltra visszagondolva megráztam a fejemet. – Nem akartam, hogy így tudja meg mi is vagyok. 

     -      De akkor miért nem tudtad magad visszafogni? – kérdezte halkan, míg én rápillantottam.

     -      Nem ment. Valamiért nem ment.. Főleg akkor alig bírtam magam visszafogni amikor egy másik pasival láttam őt aznap az suliban. – feleltem ideges hangon.

     -      Derek? – kérdezte Nina, én pedig csak egy bólintással válaszoltam.

-          Visszaemlékezés. –

Úgy tettem ahogy Hanna kérte. Napokig békén hagytam őt, hogy kiheverje a nem rég történteket, de ezt a pár napot is nehezen bírtam nélküle. Reménykedtem benne, hogy most megtudom vele beszélni a történteket, ezért el is mentem elé délután, hogy együtt menjünk haza.

Hamar ott voltam a suli előtt még kicsöngetés előtt és csak arra vártam mikor látom meg Hanna-t, és hogy odatudjak hozzá menni. De megdöbbentett a látvány amit magam előtt láttam. Egy idegen pasival pillantottam meg őt miközben jönnek ki az épületből. Nem bírtam, hogy ne menjek oda, de amikor megindultam feléjük Hanna észre is vett. Hallottam, hogy azt mondja a pasinak, hogy menjen a kocsihoz mindjárt megy Ő is. Ekkor megállt és megvártam míg Ő ér oda hozzám.

-          Mit akarsz? – kérdezte kissé mérges tekintettel.

-          Azt kérted hagyjalak békén pár napig. Megtettem, most azért vagyok itt, hogy megbeszéljük a történteket. – mondtam komor tekintettel zsebre tett kezekkel.

-          Nincs mit megbeszélnünk. Lemondtam rólad Damon. Van más aki segít téged elfelejtenem. Nem kellesz, szóval elmehetsz a titkaiddal együtt a fenébe. – felelte dühös hangnemben, és szavai szinte szíven szúrtak még sem mutattam előtte mennyire is fáj amit mond. 

-          Ennyi voltam? Máris lecseréltél egy ilyen alakra, mint Ő? – vontam fel a szemöldököm.

-          Derek sokkal rendesebb, mint te. Hidd el. Még, ha szükségem is lenne rád akkor sem keresnélek meg. Befejeztem veled. Elmondjam még százszor vagy felfogtad végre? – nem kerülte tekintetem, és úgy éreztem, hogy tényleg így gondolja. Még sem tudtam elfogadni, hogy ilyeneket mondjon és, hogy ilyen gyorsan túl tegye magát rajtam.

-          Rendben. Akkor viszlát Hanna. – feleltem komor arccal, majd hátat fordítva neki hagytam őt ott.

Nem sejtettem volna, hogy ilyen rendesen elküld, majd, de másra nem is számítottam. Én szúrtam el újra. Megérdemeltem, majd valahogy kiheverem. Talán azt kéne tennem amit eddig is tettem. Csajozás, bulizás, érzelmek nélkül.

Így is tettem. Egész nap egy bárban ültem és ittam, ittam ameddig csak bírtam. Egy kis időre jó volt elfelejteni Hanna-t, de valahogy még sem tudtam róla lemondani. Mivel este volt, úgy gondoltam ilyenkor kéne őt meglátogatni, hátha most tudok vele beszélni és az a másik pasi sincs ott vele.

Egyenesen elindultam a házuk felé, amikor az utcába értem. Minél hamarabb ott akartam lenni, mert minél hamarabb akartam beszélgetni vele. De hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy hangos női sikoly hallatszott nem messze.. Kíváncsi voltam ki volt ez, de ahogyan haladtam Hanna háza felé azonnal megpillantottam egy szőke hajú lányt pont a ház előtt aki nem más volt, mint Hanna. Hatalmas vértócsa keletkezett körülötte, de teste majdnem szét volt marcangolva. Nem tudtam semmit szólni, még a szememnek sem hittem, ami már könnybe lábadva volt. Az utca túloldalán az a férfi volt, akit Hannával láttam ma délután..

-          Napjainkban. –

-          Derek elmenekült, megölni se volt időm, hisz elvoltam foglalva Hanna testével. Próbáltam újra feléleszteni, de hiába tettem mindent. Hisz kevés az esély ahhoz, hogy egy szétmarcangolt testű lány újra éljen. – feleltem halk hanggal.

-          Damon sajnálom.. Nem gondoltam volna, hogy te neked volt egy ilyen fontos lány az életedben.  – mondta Nina miközben közelebb ülve hozzám ölelt át. Tényleg jól esett az ölelése most.  – De akkor, hogy-hogy életben van?

-          Ezt akarom kideríteni. – sóhajtottam egyet, majd végigsimítottam a hátán. – Azt elakarom még mondani, hogy itt lakott. Ahol most te. Ezért is figyeltelek annyira.

-          Akkor most visszaakarja foglalni, majd a házát? – kérdezte sóhajtva.

-          Nem hiszem, de minden esetre vigyáznunk kell Caroline-ra. Lehet Ő a következő. – elengedtem őt, majd felkeltem Nina mellől az ágyról.

-          Ma este jön át hozzám. Szerintem már elindult, mert úgy volt, hogy este tíz-re jön, és még tíz óráig van 2 perc. – felelte mosolyogva, miközben én bólintottam.

-          Akkor megyek is. – mondtam mosolyogva, de amikor kiakartam lépni az ajtón, hatalmas sikításra lettünk egyszerre figyelmesek, és együtt rohantunk oda az ablakhoz ahol rálehetett látni az utcára. Megdöbbent tekintettel, és kikerekedett szemekkel néztünk a ház elé.

-          Caroline.. 

Díj. ღ

Nagyon szépen köszönöm a díjat, Doda. ♥:33

Szabályok:

~ 11 dolog rólam.

~ 11 válasz.

~ 11 kérdés.

~ 11 bloggernek továbbküldöm.

~ 11 dolog rólam:

- 15 éves vagyok.

- Imádok lovagolni és úszni. :)

- Imádom a sorozatokat, de ami nagyon megfogott az a Teen Wolf.

- Facebook függő vagyok. x3

- Utálom az olyan embereket akik nagyképűek, beképzeltek és kétszínűek. 

- Könnyen barátkozom, megtudod bocsájtani mindenkinek, de nem azért felejteni nem tudok. 

- Imádom az állatokat. :) 

- Szeretek írni, bár van olyan, hogy hónapokig nincs ihletem. xD

- Irtózatosan félek a pókoktól. :| 

- Sokszor depizek és könnyen megtudnak sérteni. 

- Megakarok tanulni nagyon jól angolul, és lovaglást szeretnék oktatni. 

~ 11 válasz:  

~ Mióta írsz? - Azt hiszem 1-2 éve.

~ Példaképed? - Nincs. :)

~ Kedvenc énekesed? - Lana del rey.

~ Van valami nagy álmod? - Megakarok tanulni nagyon jól angolul, és lovaglást szeretnék oktatni. 

~ Hova szeretnél eljutni egyszer? - Párizs, Amerika. 

~ Miért döntöttél úgy, hogy blogot kezdesz írni? - Igazából nem tudom, csak kitaláltam, hogy megpróbálom és ez lett belőle. :)

~ Melyik az a tulajdonság ami leginkább jellemez téged? - Makacs. x3

~ Milyen zenéket szeretsz? - Sok mindent. :)

~ Mit szeretsz a legjobban csinálni szabadidődben? - Lovagolni. :D

~ Ha egy napra akárki lehetnél, ki lennél? - Brittany Snow. :3

~ Mi inspirál, ha az írásról van szó? Hát.. Nem tudom. :o 

~ 11 kérdés:

~ Kedvenc időtöltésed? 

~ Sportolsz valamit?

~ Példaképed?

~ Mióta írsz blogot és miért döntöttél így, hogy belekezdesz? 

~ Kedvenc színész? 

~ Példakép?

~ Mikor sírtál utoljára?

~ Család, barátok vagy szerelem?

~ Kedvenc énekesed?

~ Életedben hova akarsz egyszer eljutni?

~ Legszebb álmod? 

~ 11 blogger akinek továbbküldöm: 

A Bestia ~ Kiss or kill.

Hungarian Mystic Falls.

Turn me inside Out.

Change Your Life. - One Direction.

The Nightmares come True.

You will be mine ~

13. fejezet. ღ Hívatlan vendég.

Damon meredten állt mellettünk, arra várva, hogy Caroline bemutassa az újan érkezett barátját. Sejtelmünk sem volt, hogy mi baja neki, de ahogy Rebekah tekintetén láttam már Ő is nagyon várta az új férfit aki Caroline „barátja” lett. 

-          Damon elmondanád mi bajod is van? – karba tett kezekkel vontam kérdőre őt, mert egy idő után tényleg idegesített, hogy semmit nem akar az orromra kötni.

-     Ez a bajom. – sóhajtott halkan, majd egyszerre néztünk az ajtóra ahol Caroline és az idegen férfi állt. Sötét haj, zöld szemek és azt is be kell vallani, hogy eszméletlenül jól nézett ki.

-          Fiúk, lányok Ő itt Derek.  Nem rég ismertem de meg, de már az első nap elrabolta a szívemet. – mesélte Caroline boldog mosollyal az arcán, Derek pedig vigyorogva nézett végig a társaságunknak, de szemei megakadtak Damon-ön.  Ahogyan közeledett felénk mindannyian nagy mosollyal fogadtuk őt. Sorba bemutatkoztunk, de valahogy Damon nem igen volt képes ezt megtenni.

-          Ugyan már Damon. Ne legyél ilyen bunkó. – szólt rá Caroline szigorú tekintetével.

-          Nem éri meg vele foglalkozni, Caroline. Hisz évek óta ilyen volt, nem igaz Damon? – Derek felvont szemöldökkel pillantott Damon-re, de azt a vigyort senki se semmi nem tudta letörni az arcáról.

-          Ezt nem itt kéne megvitatni. – felelte Damon oldalra biccentett fejjel.

-          Na jó. Ha már így ismerjük egymást akkor kezdjük el a bulit, mert nélküled Nina nem volt az igazi. – mondta Caroline amire én csak nagyot mosolyogtam, de kezemet megfogva egyenesen berángatott a tömegbe.

Egész este sokat beszélgettem Caroline-al. Elmeséltem neki a kalandomat Damon-nel, egyben azt is, hogy hogyan ismertem meg Rebekah-t. Igaz, hogy nem bizonyult eléggé hosszú történetnek, de volt ahol Caroline csak nevetett, vagy volt ahol Damon-t szidta. Bár azt féltem neki említeni, hogy Christian-nal mi is történt, de az a bizonyos csók.. Ha megtudja élve ás el engem a kertjébe.  

Amikor Caroline fogadta az est folyamán a további vendégeket én próbáltam valamivel elfoglalni magam. Az egyik tálcáról levettem egy papír poharat amiben sör volt. Igazán jól esett, de ez a ebben a ruhában kényelmetlen volt egész este mászkálni. Minden percben hol Damon-t kerestem, hol pedig azt a bizonyos Dereket, de semelyiküket nem találtam. Egyedül Rebekah-n és Chris-en akadt meg a szemem akik csodás módon elég jól eltudták magukat foglalni velem ellentétben.

Lassan sétálgattam a kertben ahol régi ismerősökkel találkoztam. Jó volt őket látni, de az pedig nem hagyott nyugodni, hogy sehol nem találtam Damon-t és Derek-et.  Nagyot sóhajtottam amikor épp felhagytam a keresésükkel, de hirtelen belebotlottam Derek-be, aki egy kis kőpadon ült a kerítés mellett. Fának nekidőlve pillantottam rá miközben a pohár sörömbe is belekortyoltam. Olyan jól nézett ki, hogy a szememet sem tudtam róla levenni, sőt amilyen gondolatok jártak a fejemben.. Bele is haraptam ajkaimba, mikor egy-egy kis mocskos ötlet az eszembe jutott. Nem messze pedig egy körtűnél Damon-t pillantottam meg aki éppen Rebekah-val flörtöt. Igaz, hogy nem hallottam semmit, de az arcukról és vigyorukról mindent lelehetett olvasni. 

Nem szabad féltékenynek lennem. Nem szabadott féltékenynek lennem. De még sem tudtam megállni, hogy ne legyek az. De azonban Derek-re se hajthatok rá, hisz Ő Caroline barátja.

-          Miért ennyire mérges a nézésed Hercegnőm? – ismerős hang szólított meg hátulról. Meleg lélegzetét a nyakamon éreztem szinte, amire forró csókot nyomott.

-          Christian, most mondom el utoljára, hogy lelehet szállni rólam. Az a csók az utolsó csók volt amit adtam neked, szóval ne reménykedj abba, hogy én rád fogok mászni akármikor.  – gúnyos mosoly szökött az arcomra, majd elém lépett miközben kezével fának támaszkodott neki.

-          Azt hiszed, hogy én azon töröm az agyam mikor is fogsz rám mászni? – kaján vigyorral az arcán pillantottam ajkaimra, amire én csak fejemet ráztam meg.

-          Nem hiszem, hanem tudom. Tudom mi jár abban ronda fejedben. – megböktem a homlokát, ujjam irányát pedig szemével követte.

-          Nina jól ismerlek. Legbelül még mindig kívánsz engem. Főleg a forró és el nem felejtő csók után. – kezét lesimította a fenekemre, majd hirtelen furcsa érzésem támadt. Tudtam, hogy most ebből baj lett, mert Chris mögé pillantva vettem észre, hogy Damon szúrós szemekkel engem figyelt, de ekkor az is zavart, hogy Derek tekintetét is magam érezhetem. Mindkettőjükre egyenként pillantottam, sejtelmem sem volt mire fogok készülni, de mégis valahogy meg kellett tennem. Muszáj volt Damon-t féltékennyé tennem.

Lassacskán közeledtem Christian ajkai felé. Tudta, hogy mire fogok készülni ezért egyből lehunyt szemeit. Megfogom ezt bánni, de minden erőmmel azon voltam, hogy ne hányjam el magam amikor saját ajkaimon érezhetem az idegesítő exem ajkait. 

-          Elnézést, hogy megzavarom ezt az igazán tüzes hangulatot, de szeretnék pár szót váltani Nina-val. – Derek törte meg közöttünk a csókot. Hálás voltam neki, hisz szerencsére még meg sem csókoltam mielőtt leszólított volna.

-          Ne haragudj Chris. – rákacsintottam egy gúnyos vigyor keretében, majd Derek-el elsétálva hagytam őt. Ám útközben észrevettem, hogy Damon nem messze volt tőlünk ez is arra utalt, hogy Ő akarta elsőként megzavarni a csókunkat Christian-al.

-          Caroline régi barátnője vagy? – kérdezte mosolyogva, miközben leültünk a kis kőből lévő padra.

-          Igen. Már elég régóta ismerjük egymást, bár már két napja nem láttam, mert elrab…vagyis elutaztam valakivel. – hadartam gyorsan, mert majdnem elszóltam magam. Derek arca érdeklődővé változott, hisz tudta mit is akartam mondani pontosan.

-          Oh, értem. És, ha nem veszed tolakodásnak kivel utaztál el? – érdeklődő arcán mosoly keletkezett.

-          Vele. – tömegben lévő Damon-re akartam mutatni, oda ahol az előbb láttam, de onnan már eltűnt. – Vagyis Damon. – köszörültem meg a torkom miközben a poharammal szórakoztam. Nyomasztott legbelül az, hogy nem merem megkérdezni, honnan is ismeri Damon-t.

-          Persze, hogy Damon. A nagy nőcsábász. – nevette el magát, halkan amire én csak hümmögtem egyet.

-          Honnan ismered? – vettem a bátorságot és rákérdeztem amire mindig is akartam. Bár meglepődtem, hogy a kérdésnél semmi zavartságot nem mutatott ki, se semmi meglepettséget.

-          Mi történetünk eléggé rég játszódott. Rég nem is láttam. – halkan sóhajtott.

-          Nekem pedig megismerni se volt kedvem. De amióta  történt az első autó balesetem amit Ő okozott képtelen vagyok levakarni magamról. – megráztam a fejemet, visszagondolva a múltban történtekre.

-          És te tudod a nagy titkát?  - felvont szemöldökkel húzódott hozzám közelebb.

-          Azt, hogy vámpír? Igen. Volt is benne élményem. Próbáltam megölni is, de valahogy nem jött össze. – nagy levegőt vettem, majd a pohár tartalmát teljesen kiittam.

-          Nem akarlak megbántani, de hülye ötlet volt Őt megtámadni. Egyedül nem sikerül  legyőznöd. Nekem sem ment. – vont vállat könnyedén.

-          Neked sem? – furcsán pillantottam rá, majd meg is jelent előttünk Caroline mosolyogva aki két poharat tartott a kezébe.

-          Na, jót beszélgetettek? – kérdezte, mire én egy bólintással válaszoltam kérdésére.

-          Ne haragudj, de én megyek. Jó lenne újra Nate-et látni otthon, és holnap suli. Ki kell pihennem magam a nem rég történtek után. –feleltem amikor felkeltem a padról, majd Caroline beleegyezően ült le a helyemre.

Sötét utcákon jártam végig folyamatosan.. Meg sem álltam csak mentem egyenesen, de azt sem tudtam merre is tartok. A lámpák fénye enyhe kis pislogással töltötték el az utcákat. Csak a saját lépéseim zavarták meg a csendet.  Egyszerűen csak kavarogtak a fejemben a gondolatok. Folyamatosan azon járt az agyam, hogy Derek és Damon között mi lehetett. Mi az oka, hogy Damon ennyire utálja őt. Mindent megakartam tudni, de valahogy sejtettem, hogy Damon nem fogja egyből az orroromra kötni miről is van szó. Bár Rebekah lehet már akkor ismerte amikor ezek történtek.

Ahogyan halkan és a gondolataimban elmerülve sétálgattam a kihalt utcákon valami megzavarta a fülemet. Lépteket hallottam meg magam mögött, de amikor megálltam elhalkultak. Magam mögé néztem, de senki nem állt ott. Kezdett egyre hátborzongatóvá  válni a helyzet azért, mert amikor újra elindultam megint lépteket hallottam, amelyek elhalkultak amikor beértem egy igazán kihalt utcába ahol egyetlen ház sem volt. Csak egy hosszú fal végig, egyenesen.

-          Van itt valaki? – hangos hangomat csak a visszhang verte vissza. Hatalmas csend alakult ki körülöttem, majd a szél hideg fuvallatától is megborzongtam. Úgy gondoltam jobb, ha visszafordulok, mert itt még nem jártam és érzem, hogy bajom eshet a végén, ha tovább sétálgatok egyedül.

Lépteimet sietősre vettem, majd amilyen gyorsan csak tudtam irányt vettem az utcánk felé ahova futva értem oda a leggyorsabban. Minden vágyam azt volt, hogy végre otthon lehessek, de abban a percben amikor megálltam, hogy kifújjam magam elment a lámpákból a fény és sötétség borította be az utcákat. Igazat bevallva semmit sem láttam, csak éreztem valakinek a jelenlétét körülöttem, hamarosan pedig egy hangos sikolytól rezzentem össze, de ekkor a lámpákba visszajött a fény. Sehol senki, se semmi. Nem értettem az egész helyzetet, csak akkor arra lettem figyelmes, amikor mellettem vértócsa volt. Egyenesen előre folyt, meg sem áll egy helyben az egész ahogyan szokott.  Mögöttem volt valami, alig volt bátorságom megfordulni, de valahogy az ilyen helyzetekben fordult a kíváncsiság.  Amikor lassan fordultam meg szinte a látványtól is elállt a lélegzetem.  Egy nő feküdt előttem, nyakán hatalmas felszaggatott sebbel. De ez még sem harapás volt, hanem karmolás. A legijesztőbb mégis az volt amikor egy fekete, szinte nálam nagyobb farkast pillantottam meg a nő teste mellett aki engem nézett. Hatalmas sárga szemei fogtak, hófehér fogaival pedig rám vicsorgott.. De amikor éppen rámakart ugrani, hogy velem is elbánjon felriadtam álmomból és zihálva ültem fel az ágyban. 

-          Sssh. – nyugtatott engem Damon aki az ágyam szélén ült. Valahogyan próbáltam magam lenyugtatni, hisz már kezdett elegem lenni ezekből az álmaimból.

-          Te, hogy kerülsz ide? – kérdeztem kissé zihálva, majd verejtékes homlokomra tettem a kezemet.

-          Gondoltam, hogy választ adok a kérdésedre. – felelte komor arccal, miközben én kezemmel támaszkodtam meg az ágyon.

-          Milyen kérdésemre? – felvont szemöldökkel meredtem rá.

-          Hogy miért is gyűlölöm őt. – lehajtott fejjel sóhajtott, de először nem értettem mire is akar célozni. Magam elé néztem hátha beugrik valami, de aztán a farkasra gondoltam. Lehet arra akart utalni, hogy Derek egy vérfarkas?

-          Ne nézz úgy mintha semmit nem értnél. – törte meg a csendet amikor eleget gondolkoztam.

-          Honnan veszed, hogy Derek vérfarkas?  - kérdeztem furcsa tekintettel amire csak megrázta a fejét, és nagyot nyelt.

-          Megölte a legelső szerelmem. A szemem láttára. Azóta áll köztünk a harc. – miközben mesélte én csak meglepődéssel figyeltem őt, hisz sosem hittem volna, hogy Damon szerelmes volt életében is valaha egyszer. De akkor is porul járt.

-          Nekem ez hihetetlennek hangzik, de mégis valahogy.. Hiszek neked. – megvakartam a fejemet, majd nagyot sóhajtva dőltem hátra az ágyon.  – És kérlek máskor ne gyere ide és ne csinálj nekem ilyen álmokat, mert tényleg megöllek. – beletúrtam a hajamba mire Ő csak nagyokat vigyorgott.

-          Akárhányszor próbáltál megölni nem sikerült.  – megcirógatta az arcomat, majd homlokomra nyomott egy kis puszit.

-          Mehetnél, mert 2 óra múlva kelnem kell. – elmosolyodtam halványan.

-          Rendben itt sem vagyok. – felelte halkan és egy pillanat alatt eltűnt a szobámból, ekkor pedig újra lehunytam a szemeimet, hogy eltudjak aludni.

Másnap az suli parkolójában sétálgattam fáradtan. Egyedül voltam, mégis jól jött valamilyen okból fogva.. Nem volt kedvem korán kelni, mert ugye nem az erősségem. És.. A másik, hogy alig aludtam valamit azok után amit Damon mondott. Egészen meglepett ez a vérfarkas úgy, de ha már vámpírokról is tudok erről is tudnom kellett. Igaz, hogy jobban megbénított a gondolat, hogy a legjobb barátnőm egy vérfarkassal jár. Főleg az a nyaklánc.. Nem véletlen okból volt farkas medál rajta.

Amikor kiakartam sétálni a parkolóból, hogy bemenjek az első órámra egy kocsi parkolt le elém ahonnan Caroline szállt ki. Derek napszemüvegben ült a kormány előtt és rám vigyorgott.  

-          Szia Nina. Csoda, hogy előbb beértél, mint én. –megölelt, és az  ölelését azonnal viszonoztam egy apró kis mosoly keretében.

-          Igen, nem tudtam aludni ezért úgy gondoltam, hogy előbb elindulok. – halkan sóhajtottam egyet, majd amikor Caroline elköszönt Derek-től besétáltunk az épületbe. Nem tudtam, hogy is tudassam Caroline-al, hogy a barátja egy vérfarkas.  Semmiről nem tudott szegény és reméltem, hogy soha nem is esik olyan komolyabb bántódása, mint pár héttel ezelőtt amikor Matt mentette meg..

-          Jól vagy? Olyan sápadtnak nézel ki. – megállított a folyosó közepén, ahol én csak fejemet rázva mosolyodtam el.

-          Semmi baj sincs. Csak fáradt vagyok és túl sokat gondolkoztam. – beletúrtam a saját hajamba, míg Ő csak szomorú pillantást vetett rám.

-          Tudod, hogy a sok gondolkodás árt a szépségednek. – megpaskolta a vállamat. – Tudtad, hogy új osztálytársunk lesz?

-          Kicsoda? – felvont szemöldökkel érdeklődtem.

-          Nem tudom.. Valami új csaj. – megvonta a vállát, majd amikor elakartunk indulni Damon-nak mentem neki, aki komor tekintettel nézett engem.

-          Meghibbantál? Mit keresel itt? – kérdeztem tőle kissé idegesen, amíg Ő a karomat megfogva rángatott kicsit arrébb.

-          Csak próbálok figyelni rád, nehogy bajod essen Derek miatt. – felelte szigorú tekintetével, majd elrántottam a karomat. Szemeit megforgatva pillantottam oldalra, mert semmi kedvem nem volt hozzá, hogy kioktasson engem. Főleg amikor egész éjjel marha álmán gondolkoztam.

-          Figyelj engem komolyan… - hagytam hirtelen abba a mondatot amikor megpillantottam valakit. Az a lány sétált a folyosón akit az álmomban láttam.. Akit megölt Derek. – Damon. Ő nem az a lány akit.. Derek megölt? – nagyot nyelve pillantottam rá, majd amikor Damon is megnézte azt a lányt akit megláttam azonnal megdermedt. 

12. fejezet. ღ Szülinap.

A hideg és egyben hűsítő víz lepte be a lábunkat. Én kényelmesen feküdtem Damon karjaiban, de ettől függetlenül mindketten kellemesen pihentünk a puha homokban, miközben a nap sugarai égették bőrünket.

Míg én Damon mellkasára rajzolgattam láthatatlan szíveket, addig Ő a bárányfelhőkkel teli eget bámulta, de aztán beugrott amit tegnap este közlött velem. Az a bizonyos szeretlek szó. Furcsának találtam, hiszen sosem ejtette ki egyszer sem a száján, de legbelül örültem neki, mert ettől tudom, hogy már hamarosan az enyém lehet, de ahogy elnézem fordult a kocka. Most én akarom Őt jobban, mint az elején.

-          Ilyen jó játékszer a mellkasom? – éreztem szélesedő vigyorát az arcán, majd ettől elkuncogtam magam. – De félre ne értsd, nem zavar. – tette hozzá gyorsan. 

-          Nekem nagyon tetszik. – érzéki csókot nyomtam rá, miközben kockás hasán simítottam végig, ami egyszerűen csábító volt. – Kérdezhetek valamit? Tegnap este.. Mondtál nekem valamit. Nem emlékszel arra, hogy mit?

-          Mire kellene emlékeznem? – felvonta egyből a  szemöldökét, de vigyora még mindig arcán maradt, közben ujjaival karomat cirógatta.

-          Azt mondtad szeretsz. – mikor kiejtettem ezt a szót, egyből komorrá változott az arca.

-          Oh hát az.. Véletlen volt.. Vagyis. Szerintem túl sokat ittam, ne haragudj. – hadarta össze-vissza, közben torkát is megköszörülte, de láttam rajta, hogy kitalálja az egészet mert akkor most nem lenne ilyen zavaradott, sőt látnia kellett volna magát, hogy viselkedik.

-          Igen, persze. Értem. – feleltem már szinte én is komoran, de már a másik percben arra lettem figyelmes, hogy ajkait érezhetem enyémen.

-          Na, ne engedjük, hogy most ez a szó elrontsa a napunkat, így is késő van. – apró sóhajjal felkelt mellőlem, mert igaza volt. Bár semelyikünk sem tudta hány óra, mégsem zavartak meg minket.

Amikor készen lettünk a parton egyenesen felsétáltunk a medencéhez, ahol már Rebekah jött velünk szembe eléggé szigorú tekintettel. Biztos voltam benne, hogy azért mérges amiért egész éjszakára eltűntünk Damon-nel, de nem tudnám letagadni, hogy mennyire élveztem.

-          Ti hol a fenébe voltatok? Egész éjjel titeket kerestünk Christian-nal. – förmedt ránk, mi pedig egyszerre torpantunk meg előtte. Én egy szót sem tudtam kinyögni, Damon arcáról pedig nem lehetett letörölni, azt az elégedett vigyort.

-          Talán minden kis percemről be kéne neked számolnom, hogy mit csináltam? – tette fel a kérdést Damon, már szinte komoran, de ettől Rebekah teljesen meglepődött a nézett rajtam végig. Nem is maradtunk ott sokáig, hiszen Damon megfogta a kezem és átvezetett az épületen át.

Kint a kocsi előtt Christian állt, akinek egyik keze zsebében volt, másik kezében pedig egy telefon volt. Mosolyogva, sőt nevetve beszélt a telefonba amit én felvont szemöldökkel figyeltem, hiszen így csak egy lánnyal szokott beszélni, de lehet, hogy az egész helyzetet félre értem.

Mikor végzett a telefonálással, elengedtem Damon kezét és egyből odafutottam Christian elé aki csak vigyorogva nézett rám. 

-          Megérkezett az elveszett bárányka. – most már mindkét kezét zsebre dugta, ekkor csak szemeimet megforgatva sóhajtottam fel.

-          Kivel beszéltél telefonon? – kezdtem kíváncsiskodni, mire felvont szemöldökkel nézett rajtam végig, de úgy nézett rám, mint ha hülye lennék szó szerint.

-          Ejnye, elfelejtetted, hogy a legjobb barátnődnek ma van a szülinapja? – lebiggyesztett ajkaival figyelte a reakciómat. Igen tudtam, hogy elfelejtettem valamit és az Caroline szülinapja volt. Még szerencse, hogy Christian emlékeztetett rá, hiszen akkor most kihagytam volna.

Odarohantam Damon-höz, aki Rebekah szinte már veszekedett és ahogy hallottam a tegnap esti eltűnésemről, de közbe kellett avatkoznom.

-          Bocsánat, hogy megzavarlak titeket, de Damon azt szeretném, ha most elmennénk valami ajándékot venni, utána pedig azt szeretném, hogy haza vinnél mert.. Mert ma van Caroline szülinapja és nem akarom kihagyni. – hadartam el szinte, és a mondatom végén hatalmas levegőt vettem, mert olyan volt mintha minden csepp oxigén is elfogyott volna.

-          Persze, de előbb lerendezem ezt Rebekah-val, ha nem bánod. – felelte kedves hangon, ami egy részt meglepett, másrészt örültem neki, hiszen sose egyezett bele ilyen egyszerűen semmibe. Ahogy ránéztem Rebekah-ra, azonnal megtudott volna ölni szemeivel, ezért inkább a kocsihoz sétáltam és be is ültem a kormányhoz, mert most én akartam vezetni a kocsit.

Christian pedig mellém ült előre. Damon-nek akartam foglalni azt a helyet, mert nem volt semmi kedvem Christian mellett ülnöm, sőt inkább jobb, ha nem is vele megyek vásárolni, hanem valaki mással.

-          Még mindig fáj az arcom a hatalmas ütéstől, amit tegnap este kaptam, de megérte. Mert az a csók elképesztő volt amit tőled kaptam. – éreztem ahogy rám nézett, mivel én csak magam elé bambulva fogtam a kormány. Keze a combomra tévedt amit gyengéden cirógatott ujjaival.

-          Többet nem fog megtörténni, csak féltékennyé akartam tenni Damon-t. Első és utolsó alkalom volt, hogy megcsókoltalak, szóval máskor ne is várj erre. – széles mosoly került rá az arcomra, ami egyben gúnyos is volt. – De azt megköszönhetem, hogy egy jó sexet is lerendeztünk a parton. – tettem hozzá, ekkor már rá is néztem. Komorság átfutott az arcán, mikor meghallotta, hogy mit csináltunk ekkor pedig diadalmasan nagyobb lett a mosoly az arcomon.

-          Arra rájöttél, hogy velem egyszer sem sexeltél még? Pedig elhiheted, hogy nem bánnád meg. – hajolt a fülemhez, és ezt mind odasúgtam, ekkor keze becsusszant a két combom közé, ennek érzése miatt lehunytam mindkét szemem, szívem pedig még gyorsabban kezdett verni az átlagosnál. De aztán hirtelen mindketten arra lettünk figyelmesek, hogy Damon karjánál fogva rántja ki mellőlem Christian-t, akit betuszkol hátulra Rebekah mögé.

-          Indulhatunk? – hangja türelmetlen volt, tekintete pedig ráterelődött a hátul ülő Christianra.

Végre jó volt abban a tudatban élni, hogy hamarosan már otthon leszünk. El sem hittem, hogy Damon megengedte, sőt amióta lefeküdtünk sokkal kedvesebb velem, de azért meg vannak még az idegesítő szokásai, sőt most két kolonc van a nyakamon. Nem tudom, hogy fogom egész úton kibírni a két pasival, mert félek, hogy útközben Damon rátámad Christian-ra, én pedig nem szeretnék balesetet szenvedni és megint a kórházba kerülni, mint akkor. 

Remélem, hogy Nate is jól van Caroline-al együtt, de most előttem van az a kép amikor Caroline egész napját rászánja a szülinap előkészítésére.

De aztán pár óra múlva kezdtem aggódni, hogy nem érek haza. Már kezdett esteledni és van még vissza pontosan kerek 1 óránk, hogy odaérjünk. Eközben már Christian és Rebekah is elaludtak hátul, egyedül mi maradtunk fent Damon-nel, mégis úgy éreztem, hogy haragszik rám mivel egész úton hozzám szólt, csak annyit éreztem, hogy valamikor rám nézett.

-          Szerinted mi lenne jó Caroline-nak szülinapjára? Egyáltalán, ha még nyitva vannak a boltok. – nevetés tört ki belőlem, miközben ránéztem Damon-re, de Ő csak vállat vonva nézte az utat.

-          Amit akarsz azt veszel neki. – felelte unott hangon, amin kissé el is komorodtam.

-          Esetleg van valami ötleted? – vontam fel a szemöldökét, de próbáltam az útra is figyelni meg Damon-re.

-          Mondtam már, hogy azt veszel amit te akarsz. – vágott vissza hirtelen, és a magas hangjától kissé össze is rezzentem.

Nem tudtam mi baja van, de most úgy nézett ki a dolog, hogy igazából nem is kezdem arról faggatni, mert még idegesebb lesz és abból jó nem sülne ki. Legszívesebben most leparkoltam volna az út szélére, kiszálltam volna és gyalogoltam volna egészen haza, aztán felőlem azt csinál amit akar, mert nem fogom tűrni, hogy így viselkedjen velem. Főleg, hogy Ő csinálja ezt velem. Elég fájdalom ért miatta, nem kell még több.

-          Hé, Christian. Nem akarsz velem holnap eljönni vacsorázni? Felhívlak még és akkor megbeszéljük, hogy is legyen pontosan az egész este. – visszapillantó tükörből néztem rá Christian-ra, akinek szemei úgy csillogtak, mint még soha, Damon pedig majd felrobbant a dühtől.

-          Mit szólnátok egy dupla randihoz? – szólt közbe Rebekah, mivel már Ő is felébredt erre az egész beszélgetésre, sőt akkor ébren voltak már mikor Damon ész nélkül kiabált. – Én Damon-nel, Nina te pedig Christian-nal. – vigyorgott önelégülten.

-          Remek ötlet Rebekah. – felelte Damon azonnal azzal a pajzán vigyorával, nekem pedig egyből komorság öntötte el az arcom.

Hát jó Damon.. Ha ezt akarod.

Kerek 1 óra múlva már Caroline háza előtt parkoltam le. Olyan sokan voltak, hogy alig találtam helyet,  de reméltem nem késtem el, mert igaz, hogy nem vagyok a pontosságról híres, de ez a legjobb barátnőm szülinapja és nem hagyhattam ki.

Még mindig a tegnap esti báli ruhám volt rajtam, ami kissé szakadt volt, hiszen Damon a sex előtt szinte leszakította rólam így még szerencse, hogy egybe maradt.

-          Úristen Nina, el sem hiszem, hogy itt vagy. – ugrott bele egyből Caroline a nyakamba ahogy meglátott, én pedig hatalmas mosollyal viszonoztam hatalmas, szoros ölelését. 

-          Igen, ahogy látod itt vagyok. – picit eltoltam magamtól nevetve, hiszen a szorításától alig kaptam levegőt. – És bocsánat, hogy nem hoztam semmiféle ajándékot neked, csak látod eléggé későn értünk ide és.. Minden bolt zárva volt. – próbáltam kimagyarázni magam, de mikor hangosan felnevetett én csak zavartan mosolyodtam el.

-          Ugyan. Nekem az a legnagyobb ajándék, hogy te itt vagy. – mosolygott rám biztatóan, ekkor pedig észrevettem, hogy Rebekah közeledik felénk amitől halkan sóhajtottam fel.

-          Szia Caroline. Örülök, hogy végre megismerhettelek. – nyújtotta a kezét az aranyos mosolyával, majd kezet is ráztak.

-          Caroline, Ő Rebekah. Damon exe. – szólalt meg gúnyos hangon, amitől Rebekah szúrós szemekkel nézett rám.

-          Szép a nyakláncod. Most kaptad? – pillantottunk mindannyian Caroline nyakába lógó láncra, mivel már a fiúk is megérkeztek mögénk, de a nyaklánc mégis furcsa volt. Kiadna neki egy olyan nyakláncot amin farkas medál van?

-          Oh, ez? – fogta a kezébe a farkast ábrázoló medált. – Egy igen és számomra fontos személytől kaptam. Nina, neked be is akartam mutatni amint visszajöttél volna, de mivel most is itt van... – hátat fordítva nézett körül a hatalmas tömegben. – Egy perc. – szólt oda nekünk és el is rohant.

-          Nekem az a sejtésem, hogy nem csak egy szülinapi ajándéknak szánták ezt a nyakláncot. – fordultam hátra a fiúkhoz, majd Rebekah-ra is ránéztem akivel tekintetünk összetalálkozott.

-          Mert nem is az. – tette karba kezeit Damon, aki csak arra várt, hogy Caroline megmutassa nekünk azt a személyt akiről beszélt, és tényleg úgy tett mintha tudná mi történik.