2. fejezet ღ Titokzatos idegen.

Mikor magamhoz tértem nem hittem, a szememnek. Miért vagyok egy kórházban? Egyáltalán mi történt velem? Semmi nem ugrott be arról az éjszakáról.. Nem is tudtam sok ideig átgondolni a dolgot, mert Nate támadt le azonnal mikor látta, hogy felébredtem.

-          Hé, Nina. Jól vagy? – aggodalmaskodott, majd megsimította a vállamat is.

-          Persze. Minden rendben. – feleltem egy bólintással együtt és rápillantottam. – Mi történt?

-          Christian-nal mentetek el valahova este, aztán 1 órával később szóltak, hogy az út közepén találtak meg téged. – mesélte szinte fájdalmas tekintettel. Én csak homlokomat ráncoltam, hiszen semmire nem emlékeztem, de próbáltam úgy tenni mégis, hogy minden rendben van.

-          Oh, igen persze. – apró mosoly keletkezett az arcomon. – Mikor mehetek haza?

-          Lehet már ma. Nem esett komolyabb bajod, csak egy kis vérveszteség. – paskolta meg a combom, közben helyet foglalt mellettem az ágyon.

Nem tudtam megint, hogy miről beszél aztán nyakamhoz értem ami elvolt látva, de nem éreztem semmi fájdalmat, sőt egy kicsit sem.

-          Mi van a nyakammal? – kíváncsiskodtam, de mikor Nate hozzá akart kezdeni egy orvos toppant be hozzánk.

-          Mr. Lewis? – nézett furcsa iratokra a doktor, majd tekintete megakadt Nate-en.

-          Én lennék. – felelte halkan és fel is keltem mellőlem, az orvos pedig a fejével biccentett , hogy menjen egy kis időre ki vele a szoba elé.

Nate engedelmesen követte, és zavartan figyeltem őket. Közben próbáltam szájról olvasni, hogy mit is mondhatott neki, de különösebb képen nem érdekelt nagyon. Csak azt vártam, hogy végre elmehessek innen.

Kit érdekelnek a szabályok, hogy itt kell maradnom? Nem haboztam, csak felpattantam az ágyból és a ruháimért nyúltam, de hirtelen egy kezet éreztem meg a vállamon.

-          Még nem mehetsz haza. – lágyan fordított maga felé az egyik ápoló nő, amitől csak felvontam a szemöldököm.

-          Eddig úgy volt, hogy már nem kell itt maradnom. Akkor? – kezemből kivette a ruháimat, majd az ágyhoz vezetett, ahova leültem.

-          Doktor úr még egy kis megfigyelés miatt akar bent tartani. Holnap mehetsz. – válaszolta kedvesen, majd apró mosollyal az arcomon bólintottam egyet.

Ahogy az ápoló kiment, Nate jelent meg újból a szobában, majd durcásan karba téve kezeimet dőltem hátra az ágyon.

-          Sajnálom Nina. Ha eltudnám intézni, hogy előbb gyere haza megtenném, de most mennem kell. Dolgom van, este még visszalátogatok. – megsimította a fejem búbját, közben csak lebiggyesztett ajkakkal figyeltem őt.

-          Menj csak. Köszönöm, hogy bent voltál velem. – mosolyom szélesebb lett, nyakát pedig átkaroltam, hogy magamhoz húzzam, ezáltal pedig jó szorosan megtudtam ölelni Őt. Ahogy megcsókolta a homlokomat, elengedtem őt és lassan el is hagyta a szobát.

Nem tudtam először mitévő legyek, hiszen semmit nem tudtam csinálni csak feküdtem az ágyamon és bámultam a fehér falakat. Közben folyamatosan csak töprengtem, hogy mi történhetett azon az estén, de nem. Semmi nem jutott eszembe, pedig nagyon kíváncsi lennék, hogy mit kerestem az út közepén. Főleg a nyakamon ez a seb, ami szerencsémre nem fáj, csak érdekelt..

Felsóhajtottam, és mikor rendesen befeküdtem az ágyba plafonra terelődött a figyelmem. Álmos is voltam, de szemeim automatikusan lecsukódtak pár másodpercre. Másodpercekből, percek lettek, aztán a percek után elaludtam.

Hajnali 1… Egész kórház kihalt, csak a fények pislákolnak a folyósokon. Egy lélek nem volt bizonyára mindenki alszik, csak én egyedül nem. Wc-ben voltam perceken át, ott pedig a mosdókagylóra támaszkodva bámultam saját magamat. Oldalra húztam ajkaimat, majd nagy levegőt vettem, és megnyitottam a csapot, ahova lehajoltam, hogy kicsit megtudjam mosni az arcom. Ahogy kiegyenesedtem a tükörben, azonnal megakadt a szemem a nyakamon lévő sebtapaszon. Tudom, hogy nem szabadott volna leszedni, de nem tudtam megállni, csak megfogtam a végét és lassan húztam le a nyakamról. Kicsit felszisszentem, hogy véletlenül letéptem magamról és mikor megláttam, hogy két pici, még piros pont szerűség van a nyakamon összeráncoltam a homlokom. Közelebb hajoltam a tükörhöz, hogy jobban megtudjam nézni, de hirtelen zajt hallottam onnan kintről.

Tényleg jobb lenne, ha visszafeküdnék, ezért fogtam magam és kimentem a wc-ből. Senkit nem láttam a folyóson és inkább szapora léptekkel siettem vissza a szobámhoz. Apró zajok folyamatosan zavarták a fülemet, így a borzongás is átjárt a testemen. Egyre jobban éreztem, hogy hátulról követ valaki, de nem akartam benne biztos lenni, hiszen senki más nincsen itt csak én.

Amikor kiértem a hosszú folyosóról, meglepődtem, mert hirtelen az egész kórházat nagy sötétség borította be. Még annyit láttam, hogy a kapcsoló hol helyezkedik el a falon, ezért odasiettem, de mikor felnyomtam egy kis fényt sem láttam meg. Csak kapcsolgattam föl-le, de semmi.

Nagyot nyeltem, majd hirtelen valakinek a közelségét éreztem a hátam mögött. Gyorsan megfordultam, de senkit nem láttam, csak hirtelen visszajött minden világosság.

Fogalmam sem volt, hogy mi folyik itt, szóval muszáj volt valahogyan visszakerülnöm a szobámba, hogy legalább ott biztonságba tudhassam magam. Magam mögé pillantottam, de senki nem volt ott, csak mikor elakartam indulni beleütköztem valakibe. Azonnal ránéztem, és  hirtelen nem tudtam most merre menjek csak egyet lépéssel hátráltam tőle. Szemeivel alaposan végig mért, közben nagyot nyelve álltam mozdulatlanul előtte. Torkomban ott volt szokásosan egy gombóc, amitől megszólalni sem tudtam, de mikor kiakartam gyorsan kerülni karomnál fogva odarángatott szorosan magához és újabb hatalmas fájdalmat éreztem meg a nyakamnál, ahogyan fogait belém döfte, de mikor sikítani akartam, hirtelen felriadtam álmomból.

Levegőhöz kapkodva, néztem körbe a szobába és egy fekete alakot pillantottam meg a sarokban, ezért gyorsan felkapcsoltam a  lámpát, de senkit nem láttam azon a helyen.

Mellkasomhoz kaptam, szívverésem 1000x gyorsabb volt az átlagos tempójánál, és a testem is tiszta verejtékes volt.

Beletúrtam a saját hajamba és a félelem tovább fokozódott bennem, főleg ezek után.

-          Farkas éhes vagyok. – mondtam szinte teli szájjal mikor már a negyedik kocka csokit kaptam be.

-          Egy csokival nem laksz jól. – nevetett fel Nate, amin megráztam a fejem ellenkezően.

-          Tévedsz. – vigyorogtam, majd mikor beakartam kapni, még egy kockát, hirtelen kikapta a kezemből.

-          Héé ! – kiáltottam és próbáltam tőle visszaszerezni ami nem ment könnyen.

-          Meghízik tőle a segged. Inkább öltözz, és menjünk. Este menned kell a suliba arra a buli ízére amit Caroline-al szerveztetek nem? – tette fel a kérdést, közben szemöldökét felemelte, majd bólintottam egyet és fel is pattantam az ágyból.

Miközben Ő a cuccaimat pakolta, én minden egyes ruhadarabot felkaptam magamra elég gyorsan, hiszen már mióta otthon akartam lenni. Ahogy végzett Nate is, vállára kapta a táskáját, majd jött az a kérdés amit nem vártam.

-          Kitől kaptad ezt a csokrot? – mikor feltette a kérdést egyből megfordultam.

-          Christian hozta, de nem kell. -  elmosolyodtam, majd kivettem a kezéből a csokrot ami egyenesen a kukában landolt. – Így már jobb.

-          Ahogy gondolod. De menjünk. – neki is apró vigyor keletkezett az arcán és hamarosan ott is hagytuk a kórházat.

Egy időre el is kerülöm, hiszen nem akarom, hogy megint bent tartsanak. Eleget voltam kiskoromban abba a börtönbe, így most nincs kedvem hozzá, hogy hetekig, sőt hónapokig bent maradjak.

Ahogy beléptem a házba, az első aki örömmel fogadott kis Maya volt az. Azonnal felkaptam karjaimba, Ő pedig szokásosan összenyalta az arcom amin felnevettem.

-          Cuccaimat itt lent hagyom. Megyek készülődni. – dobtam le az ajtó mellé mindent, majd Maya-val a kezembe felrohantam a szobámba, ahol leraktam őt az ágyra, én pedig a telefonomat kerestem meg.
Persze, folyamatosan jól eltudom dugni. Gondolattól felsóhajtottam és csípőre tett kezekkel megláttam Maya kis ágyában. Nagy léptekkel mentem oda majd kezembe is vettem. Szerencsére semmi baja nem lett, Maya sem tette tönkre eléggé.

Amikor megnéztem a telefonomon Caroline-tól 8 nem fogadott hívás, 3 üzenet. Hmm, ennyire aggódott értem? Vagy csak azért biztos, mert nem leszek ott. De az utolsó üzentet meg is nyitottam amiben az állt, hogy „este 8 kor legyél a suliban! Ui.: Ne késs!”.

Jellemző. Hümmögtem egyet és el is rohantam lezuhanyozni, utána máris előválogattam valami alkalomra illő ruhát.

Tükör előtt megcsináltam a sminkemet, hajamat pár perc alatt és meg is voltam magamon döbbenve, hiszen sose készültem el ilyen gyorsan, sőt még pontosan 8 órára be is értem a suliba, ami majdnem  tele volt.

-          Nina ! – rohant a tömegből oda hozzám Caroline aki azonnal a nyakamba ugrott és szorosan megölelt engem.

-          Szia.. Caroline. – nyögtem ki nagy nehezen, mert szorításától alig kaptam levegőt, de el is engedett.

-          Jól vagy? Hallottam kórházban voltál. – végigsimított a karomon, tekintete pedig nagyon aggódó volt. 

-          Persze, semmi bajom. Csak egy kis karcolásom volt. – feleltem mosolyogva és most én öleltem meg őt szorosan.

-          De hát mi történt? – kíváncsiskodott tovább, de csak megráztam a fejemet.

-          Azért vagyunk itt, hogy erről beszéljünk vagy bulizunk végre? – mosolyom szélesebb lett, ahogy neki is, majd megfogta a kezem és a tömegbe vezetett be ahol, már javából ment a buli.

Suli közepe tele volt fiatalokkal akik ittak, táncoltak folyamatosan. Csodálom, hogy nem fáradnak el, mert szerintem én így leszek, mivel nem vagyok hozzászokva az ilyenekhez.

De Caroline-al mi is elég sokat táncoltunk, de az ivás kimaradt. Tánc közben pedig többször megpillantottam Christian-t. Abban a percben arcom is komorrá vált, szerencsére ott volt velem Caroline ezért nem is mert odajönni hozzám. Örültem neki, de azért egyedül is lennem kellett volna.
Az is lett, mikor odamentem az italos pulthoz. Ott helyet is foglaltam, majd azonnal megkínáltak egy pohár vodkával. Ahogy kezembe vettem a poharat egy nem kívánatos személy jelent meg mellettem.

-          Nekem is egy pohárral. – szólalt meg Christian, és ugyan azt kérte amit én, majd le is ült mellém. Próbáltam úgy tenni, mintha nem lenne itt, de nem igen tudtam elérni.

-          Nagyon haragszol? – közelebb húzódott hozzám, mire én megittam egyszerre az egész pohár vodkámat.

-          Ez nagyon hülye kérdés volt. Nem gondolod? – felvont szemöldökkel pillantottam rá.

-          Jóvá tehetem, ha akarod. – felsóhajtott és vigyor  keletkezett az arcán. – Ma este, buli helyett elvihetnélek a..

-          Szerintem ezt szóba se hozd. Vagyis azt ne, hogy elvigyél valahova. – felé fordultam és arcom komorabbá vált. – Újra rám nyomulnál. – suttogtam már az utolsó mondatot.

-          Nem fog megtörténni. – hajolt közelebb hozzám, hogy már arcunk majdnem összeért, de én csak nagyot nyelve figyeltem a szemét, ami az ajkaimat nézte.

Hirtelen egy férfi jelent meg mellettünk, aki megfogta Christian karját és felhúzta maga elé. Máris kiegyenesedtem és zavartan néztem rájuk, közben a férfi valamit mondott Chris-nek, aki egy szó nélkül ott hagyott minket.

Megigazította ingének gallérját, majd helyet is foglalt mellettem, közben halkan megköszörültem a torkomat és végig néztem rajta komor arccal.

-          Helló. – kínos csendünket megtörte egy köszönéssel. Hangja lágy volt, és melegséggel öntött el, de mikor tekintetünk összetalálkozott egyben a hideg is kirázott.

-          Szia. – apró mosolyommal köszöntem vissza. – Köszönöm, hogy megszabadítottál a..

-          A barátodtól? Ugyan semmiség. – vigyora nagyobb lett, de ellenkezően megráztam a fejem.

-          Nem, nem a barátom. – feleltem zavartan, és arcom kicsit komor lett.

-          Elnézést. Nem akartalak zavart helyzetbe hozni. – elnevette magát halkan, amire csak bólintottam.

Volt valami furcsa  benne. Egész megjelenése, szemei nagyon ismerősek voltak, de nem tudtam hol láttam őt. Le sem vettem róla a szememet, és próbáltam emlékezni, de semmi. Nem adhattam fel, csak mikor nevét akartam megkérdezni hirtelen Caroline jelent meg mellettünk.

-          Nina gyere ! – mondta izgatottan, majd megfogta a kezemet közben Damon-ra pillantott.

-          Huh, ki Ő? – kérdezte Caroline vigyorogva és ajkaiba harapva mérte jól végig Damon-t, közben felkeltem a székről.

-          Menjünk, Caroline. – mondtam kuncogva, majd elráncigáltam onnan.

-          Ki volt ez? – megállított kicsit messzebb.

-          Nem tudom, Christian-t elküldte onnan és.. – megvontam a vállam, majd megpillantottam újra a férfit aki az igazgatóval beszélgetett.

Nagyon furcsának tartottam őt, ezért kíváncsi voltam, hogy tőle mit akar, egyáltalán mit keres itt.

-          Mrs. Parker. – szólítottam le, ahogy odarohantam hozzá, szegény Caroline-t meg ott is hagytam.

-          Mondjad Nina. – válaszolta mosolyogva.

-          Ki az a férfi akivel az előbb beszélgetett? – tettem fel a kérdést kedvesen, de nem nagyon akartam faggatni.

-          Damon Salvatore a neve. Nagyon kedves, helyes fiatal ember én szerintem. – vigyorogva nézett a szemeimbe, majd tovább is állt mikor elmondta amit kérdeztem.

Ahogy elnéztem az igazgatóról, azonnal megpillantottam a férfit. Vagyis Damon-t. Egymás szemébe néztünk nagyon sokáig, Ő még egy kisebb vigyorral is megajándékozott, de karba téve kezeimet sunyi képpel figyeltem őt.

El is akartam indulni oda hozzá, de ahogy nagy tömeg ment el előtte egyben előttem is hirtelen el is tűnt onnan. 

1. fejezet ღ Kezdetek.

Folyamatos a rémálmok gyötörnek. Éjszakáról, éjszakára, és ez egyre rosszabb lesz. Már elaludni is félek, de ki kell magamat pihenni, hiszen hétköznaponként suli és ott pedig nem nézhetek ki úgy, mint egy zombi.

Ez az éjszaka is egy kész katasztrófa volt. Sőt még hét óra sincs, hiszen akkora már rég fénnyel töltődik fel a szobám. Órámra pillantottam, ami még csak hajnali fél hatot mutatott. Gondoltam inkább feltápászkodok, így szokásosan nem kések el a suliból. Álmosan „bemásztam” a fürdőszobába, ahol legelőször a rémisztő, álmos arcomat láttam meg magam előtt a tükörben. Csak a fejemet a ráztam a szörnyű látvány után, majd ledobtam magamról a pizsamát és a zuhanyt megnyitva beálltam alá.

Annyira jól esett ahogy a forró vízcseppek égették bőrömet, hogy órákon át tudtam volna élvezni a bizsergető érzést. Percekre lehunytam a szemem és élveztem ahogy a meleg víz végig folyik minden kis porcikámon. Megkönnyebbülten fel is sóhajtottam, majd hirtelen ajtó nyikorgásra lettem figyelmes. Azonnal kidugtam fejemet a kabinból, hogy megnézzem ki lehet az, de senkit nem láttam csak az ajtó állt egymagában kitárva.  Amikor visszabújtam a meleg víz alá, Mayat láttam meg magam előtt, a kiskutyámat.

-          Maya basszus. – szólaltam meg remegő hangon, de még sincs mitől félni, hiszen csak egy ártatlan kutya volt az, úgy éreztem kezdek egyre jobban megörülni és minden apróságtól megijedni.
Maya csak a farkát csóválta, ugatott, ugrált rám, én pedig csak elzártam a zuhanyt és egy törülközőt magam köré csavarva karjaimba kaptam őt.

-          Folyamatosan a  frászt hozod rám.  – megcsóváltam a fejem, de ő csak boldogan nyalta össze az arcom amitől akaratlanul is mosoly keletkezett az arcomon.

Lesiettem a konyhába vele, láttam, hogy Nate épp ott issza a kora reggeli szokásos kávéját az asztalnál.

-          Azért figyelhetnél Maya-ra valamikor, mert szerintem Ő fogja a halálomat okozni. – sóhajtottam, majd leraktam a karjaimból őt, és a konyhapult feletti szekrényből elővettem egy egész adag kutya tápot, amit a kis tálkájába öntöttem. Azonnal neki támadt, miközben odamentem az asztalhoz, ahol Nate ült.

Ő nevel kiskorom óta. Nagyon jó barátom, egyben nevelő apámnak is mondhatom, de még sem az. Igaz sok közös van bennünk, sokszor együtt vagyunk, imádom, szeretem, de mégis csak anyu ismerőseként látom őt előttem.

-          Úgy tudtam..Khm, úgy tudta, hogy te ilyenkor alszol. Mindig beszokott bújni melléd, vagy tévedek? – felvont szemöldökkel pillantott rám.

-          Nem, nem tévedsz. – támaszkodtam rá az asztalra. – Csak szerettem volna nyugodtan zuhanyozni.

-          Mi történt veled? Mostanában olyan álmosan nézel ki. – kíváncsiskodott tovább, szokásosan. Igen, sokszor nagyon is aggódik értem.

-          Csak.. nem igen alszom ki magam. Ennyi az egész. – apró mosoly tévedt az arcomra, ami rá is jó hatással volt, hiszen ő ajkai is mosolyra fakadtak.

-          Nem igen engedem meg, de ha nagyon szeretnél ma itthon maradhatsz. – felkelt az asztaltól, majd elém lépett egyet, hogy őszintén szemeimbe tudjon nézni. – De csak ma.

-          Nem, el kell mennem. Caroline-al mi szervezünk egy.. Nem tudom mit. – oldalra húztam ajkaim és elpillantottam a válla fölött, majd az órán akadt meg a szemem. – Szóval akkor készülök. Korán is kell beérnem. – egyik kezemmel átkarolva nyakát, gyors puszit nyomtam az arcára, utána fel is rohantam, Maya pedig szokásosan rohant utánam, mint egy hűséges társ..Mindenhová követett.

Szobámba érve, máris fiókomhoz léptem, ahonnan előválogattam fehér neműket, és azokat egy-két szóból felkaptam magamra. Szekrényembe ezernyi ruha volt így nem is tudtam mit vegyek fel. Ahogyan kezembe vettem az összes ruha darabot addig dobáltam ki míg nem találtam meg amit fel is veszek. Egyszer csak kezembe akadt egy hétköznapi póló, csőnadrág amit fel is vettem magamra, de mikor megfordultam Maya-t keresve sehol se találtam.

Ahogy megpillantottam, hogy a kidobált ruhák alatt van felnevettem, de láttam, hogy az egyik pólómat szájába veszi és rohanni kezd vele, azt már nem hagyhattam. Gyorsan utána szaladtam és még sikeresen eltudtam kapni a pólómnak a végét. Maya se engedte el egy könnyen, szóval rossz helyzetben voltunk, hiszen Ő is húzta meg én is, de Maya pillanatok alatt elengedte amitől nagyot estem hátra, pont rá a fenekemre.

-          Mi a fenét művelsz még itt ?! Rég késznek kellene lenned. – rontott be Caroline, amitől fejemre raktam a kezem és nagy levegőt vettem.

-          Kérlek. Csak ne kiabáld le a fejem kora reggel, oké? – tápászkodtam fel a földről, majd az összes ruhámat kezembe véve, vágtam be a szekrénybe. Nate úgy sem nézegeti milyen rendetlenség van a szobámba, főleg a szekrénybe, így nem kellett semmitől sem tartanom nagyon.

-          Tempó, tempó. Így is késébe vagyunk. – elkezdett járkálni a szobámba, míg én csak kuncogtam rajta és tükröm elé állva pár másodperc alatt meg is fésülködtem. 

-          Mit is fogunk csinálni? Nem emlékszem. – kíváncsian figyeltem őt a tükörből, miközben egy kis sminket raktam magamra.

-          Nagyon széthullott vagy mostanában, Nina. – sétált oda hozzám, majd púderes dobozt lehelyeztem az előttem lévő kis komódra. – Jól vagy?

-          Miért ne lennék? – kis hamis mosolyt varázsoltam magamra és szembe fordultam vele.

-          Megyünk akkor vagy nem? – tereltem azonnal a témát, arcom pedig komorrá változott.

Caroline csak egyet bólintott, amire én kikerültem, hiszen nem szerettem volna sokáig firtatni a témát, nem igazán szerettem azt sem, ha ennyire kíváncsiskodnak és erőszakoskodnak, hogy mondjam el minden problémámat. Kicsitől a nagyig.

Ahogy beértünk a suliba, már éreztem, hogy az egészhez nincs kedvem, sőt. Jobb lett volna, ha tényleg otthon maradtam volna hogy Nate javasolta, és legalább jól kipihentem volna magam. De mit számít? Itt vagyok, és valahogy próbálom végig csinálni ezt a napot, ahogy elterveztem.Egy kis mosoly, és már mindenki azt hiszi, hogy boldog vagy.

-          Drágáim végre megjöttetek. Már aggódtam.. – szólt oda hozzánk Mrs. Parker.

-          Elnézést, igazgató nő, de Nina szokásosan elaludt. – Caroline máris a kimagyarázás szélén állt. Nem bírta elviselni, ha bajba keveredik főleg, ha miattam. Csak szemeimet forgattam, de mikor Mrs. Parker-el tekintetünk összetalálkozott kis mosolyt erőltettem magamra.

-          Semmi baj, csak menjetek a többi lánynak segíteni, hogy elkészüljünk mire beérnek a többiek. – veregette meg a vállam és egyszerre bólintottunk válaszként, mire tovább állt.

-          És most merre főnök? – nagy levegőt vettem, Caroline pedig elvezetett a suli középső részébe ahol már a többi lány nagyjából kész is volt az egész dekorációval.

-          Ezt a dobozt fogd meg, és hozd utánam, köszönöm. – parancsolta, de kedvesen mire én kezembe vettem a dobozt amibe apró kis csecsebecsék voltak.

Amíg Caroline az oszlopokat díszítette, a figyelmem folyamatosan mindig másra terelődött, míg meg nem pillantottam az idegesítő exemet. Amint tekintetünk összetalálkozott, azonnal elindult felém én meg nem tudtam, hogy most ott hagyjam Caroline-t, vagy maradjak és ne vegyem észre, de semelyik nem vált be, hiszen amíg gondolkodtam mit csináljak, már ott is volt mellettem.

-          Szépséges reggelt, egy ilyen szépséges lánynak. – köszönt nekem szokásos nagy vigyorával, de szememet nem tudtam róla levenni.

-          Christian. Más már nem hiányzott a mai napból. – hangom gúnyosan csengett

-          Nocsak, itt vagy a suliban és máris gúnyolódsz velem? Nem szép dolog, főleg, hogy még mindig szeretlek. – lebiggyesztette az ajkait játékosan, kezeit könnyen fonta derekam köré, de én alig bírtam magam visszafogni, hogy nehogy kórházba juttassam.

-          Christian, mi is örülünk, hogy itt vagy, de tényleg leszállhatnál róla. – szólt bele Caroline aki közénk furakodott. Azonnal megkönnyebbülés futott át rajtam, hogy legalább a legjobb barátnőm segít eltávolítani innen.

-          Megjött a várva várt Szöszi. Mit fogsz tenni? – nézett smaragd zöld szemeivel rá, majd Caroline a szokásosan agresszívé vált és térdével egy hirtelen,erős mozdulattal el is találta Christian legérzékenyebb pontját, amitől néhány pillanat alatt felkiáltott és kezeivel oda is kapott. Nem sok kellett, hogy ne essen össze a fájdalomtól, de belőlem csak a nevetést tört ki, ráadásul a leghangosabb, míg Caroline büszke mosolyával fordult felém.

-          Mehetünk tovább. – nagy levegőt vett, majd intett a fejével.

-          Viszlát, Chris. - kacsintottam egyet mosolyogva búcsúzásképpen és ott is hagytuk őt.


Tévedtem. Azt hittem hamar készen lettünk volna, de nem. Egész tanítás alatt dekoráltuk a sulit, előkészítettünk mindent a szórakozásra ami csak holnap lesz. Nem értem minek akar előbb mindent kidekorálni, de legalább lemaradtam az összes óráról, aminek halálosan örülök, mégis elfáradtam. Sőt Christian se hagyott békén nagyon sokáig, muszáj volt beleegyeznem, hogy elmenjek ma este vele egy titokzatos helyre. Őszintén nem tudom mit csináljak, mert ha nem megyek egész este zaklatni fog telefonon, holnap pedig.. nem is merek bele gondolni.

Ágyamon feküdtem és agyaltam ezen az egészen. Közben Caroline-al beszéltem web kamerán, így nem igazán figyeltem oda rá, hogy milyen fontos dolgot mond, csak mindenre bólintottam.

-          Szerinted jó ötlet Chris-el elmenni este? – vágtam bele szavába, amitől összeráncolta homlokát.

-          Hogy hova mész?! – szeme szinte izzót a dühtől, és kamerába jóban odahajolt. – Normális vagy, hogy ilyenkor elmész vele ?! Mondd te.. Mi van veled? Úristen..Komolyan.

-          Relax szívem. – nevettem el magam, mire Ő még jobban dühös lett.

-          Hogy tudjak megnyugodni? Az a seggfej egy elmebeteg állat, kitudja mit fog művelni veled. – szinte már kiabált, Maya aki meg mellettem pihent, még Ő is felkelt erre az őrületes zajra.

Miközben  egyéb haszontalan dolgokat mondott megszólalt a csengő. Ekkor nagyon furcsa érzés keringett bennem. Lehet tényleg nem szabadna elmennem Chris-el? De ha már itt van nem mondhatom le.

-          Megjött. – felültem az ágyon, Caroline pedig aki a kamera előtt nem tudta 1 perce  se befejezni a beszédet, elhallgatott csodálatos módon.

-          Nina, ha elmersz vele menni én életemre esküszöm hogy..

-          Szia Caroline. – köszöntem el tőle nevetve, majd kikapcsoltam a kamerát és lecsuktam a laptopom tetejét.

-          Te meg jó legyél. – nyomtam Maya-nak egy nagy puszit kicsi buksijára, aztán felpattantam és rohantam le.

A lépcsőn legalján megálltam mikor megpillantottam Christian-t. Hirtelen kicsit megállt bennem az ütő, de bátorságot véve odaléptem hozzá.

-          Nina. Elbűvölő vagy, mint mindig. – kezemet megfogva, csókot nyomot kézfejemre, miközben vigyora szélesebb lett.

-          Jó szórakozást gyerekek. És, ne maradj sokáig, te pedig vigyázz rá. – parancsolta Nate, amin csak megforgattam a szemeim.

-          Úgy lesz ahogy akarod. – elmosolyodtam és arcon pusziltam őt. – Majd jövök, szeretlek. – ezzel az utolsó mondattal, ki is léptünk a lakásból és egyenesen mentünk Chris kocsijához.

Nem is engedtem meg neki, hogy kinyissa nekem az ajtót, mert láttam, hogy arra készül, de semmi esetre nem akarom, hogy azt higgye ezzel bevágódhat nálam.

Ahogy beszállt, elindultunk egyenesen, egy sötét úton. Nem szóltunk semmit egymáshoz, csak egy-két szót, de az se volt valami értelmes. Útról, bekanyarodtunk egy sötét erdői ösvényre, amit nagyon furcsa szemekkel mértem fel. Nem tudtam itt mi lehet olyan érdekes. Erdőbe sétálunk vak sötétben?

- Miért hoztál ide? – érdeklődtem, de csak komor arcú választ kaptam.

-          Majd meglátod. – ahogy tekintetünk összeütközött, rossz érzés fogott el. Le is parkoltunk hirtelen, és csak erre lettem figyelmes. Egyszerre szálltunk ki, és bőröm libabőrös lett a helytől. Hideg fuvallat jött mindenfelől, de Chris csak megfogta a kezem és bevezetett a sűrű erdőbe. Megszólalni nem mertem, csak egy gombóc volt a torkomban, és szerencse hamarosan kiértünk egy nagy tisztásra. Nem tudom miért, de nagyon ismerős egy hely volt.

Beljebb haladva, lámpák pislákoltak a sötétben, kicsit zavarta a szemem, de ahogy megpillantottam hova hozott a lélegzetem is elállt pillanatokra.

Egy temető ? Mi a fenét keresünk itt?!

-          Gyere. – intett egyet a fejével és elindult legelőre, én pedig követtem őt szaporán, hiszen nem akartam lemaradni tőle. Sírok között haladva átöleltem saját magamat kezeimmel, hiszen rémisztő volt minden.. A hely, hogy ilyen sötét van és, hogy pont ide kellett engem hoznia. Nagy félelem fogott el, de nem gondolhattam rosszra, mert szörnyek nincsenek.

-          Nem tetszik ez a hely nekem. – nyeltem egy nagyot, és miközben felmértem a terepet nem is vettem észre, hogy megállt ezért hirtelen belé ütköztem.

-          Itt vagyunk. – vigyor keletkezett az arcán, de mikor megláttam amit mutatott kicsit sem tetszett.
Szüleim sírja előtt álltunk, ami körül pár üveg alkohol volt.

-          Te most ezt komolyan gondolod? – kezeimet összefűztem mellkasom előtt, megdöbbenve.

-          Tudom, hogy meghaltak a szüleid, de.. Kérlek. Legalább egy fél órát maradjunk itt, utána haza viszlek, ha akarod. – könyörgött már szinte, közben arcomat is megsimította, de fejemet elrántottam.

-          Jól van. Fél óra több nem. – arcom még komorabb lett, majd nagy levegőt vettem.

Kedvem sem volt az alkoholhoz nyúlni, sőt még ahhoz sem hogy itt legyek..

Egész este csak beszélgettünk, Ő pedig bunkó módon ráült szüleim sírjára és ott itta meg már negyed óra után a a harmadik fél üveg üveg whisky-t. Caroline-nak igaza volt. Nem szabadott volna idejönni, és már Chris is teljesen részeg. Így nem tudunk haza menni sem, hiszen nem tudok vezetni.

- Figyelj.. Én haza megyek. Majd én vezetek. – mondtam szaporán és abba reménykedtem, hogy beleegyezik, de helyette más választ kaptam.

- Miért akarsz elmenni ilyen hamar? Most kezdődik csak a móka. – vigyorgott, majd felkelt és pont elém került. Áradt belőle a pia szag, semmi undorom nem volt hozzá. Átkarolta a derekamat, és magához vont engem. Próbáltam magamtól eltolni, de nem volt annyi erő bennem, mint amennyi benne lakozott.

-          Chris, kérlek. – folyamatosan próbáltam leállítani, közben undorító módon mindenhol simogatni, tapogatni kezdett, amit nem tudtam elviselni. Sőt a legrosszabb, hogy furcsa reccsenések, zajok voltak mellettünk amitől még jobban megijedtem, de mikor már kezdett elegem lenne, hirtelen nagy pofon csattant el Chris arcán amitől automatikusan hátrébb lépett.

-          Ha még egyszer csak egy kisujjal hozzám mersz érni, nem fogod megúszni egy könnyen ! – förmedtem rá, aki pont a pofonnál tért csak magához.

-          Nina kérlek, ne haragudj nem volt magamnál. – hadarta el, és próbálta magát kimagyarázni, de semmivel sem sikerült. Amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam tőle egyenesen a kocsijához, majd be is pattantam. Szerencsére bent volt a kocsi kulcs, így betudtam indítani a motort és azonnal elhajtottam onnan, pont mikor kiért ő is az erdőből.

Ezt nem szabad elmondanom senkinek tudom, hogy hülye lennék, mert legszívesebben feljelenteném,de nem akarok semmi gondot így magamba tartom. Többet látni se akarom, soha nem akarom, hogy újra hozzám érjen. Jobb lesz, ha kerüljük egymást.

Szemeim közben könnyesek lettek. Bele se mertem gondolni, hogy mi történhetett volna. Főleg azt sem tudtam, hogy merre tartok, de ahogy az útra pillantottam, hirtelen egy fekete alak jelent meg előttem, sőt annyi időm se volt, hogy lefékezzek, csak a szélvédőre csapódott, ami be is tört, én meg gyorsan a fékre tapostam így  pontosan megálltam az út közepén. Nem tudtam először mi tévő legyek, csak ott ültem az ülésbe, és mellkasomra téve kezem néztem magamon végig, de semmi sérülésem nem lett. Sajnos akkor jöttem rá, hogy elütöttem valakit. Nem is haboztam sokáig, csak kiszálltam a kocsiból és azonnal megpillantottam egy férfit aki a földön feküdt.

Soha nem ütöttem el senkit, így reménykedtem benne, hogy semmi komolyabb baja nem lett, de amekkorát repült, nem voltam semmiben biztos.

-          Hé, jól vagy? – szólaltam meg kicsit remegő hangon, és leguggoltam hozzá.
Nem tudtam mit mondani, csak vártam, hogy felébredjen.
Hirtelen egy tenger kék szemű szempárral találtam magam szembe. Meglepődtem kicsit, de megkönnyebbülés futott át rajtam, mivel láttam, hogy jól van.

-          Nem esett komolyabb bajod? Hívjak mentőt? – kíváncsiskodtam, de Ő csak felült és rám nézett. Nem szólt egy szót sem, furcsán viselkedett.

Ahogy felakartam kelni, hirtelen megragadta a tarkómat és visszarántva magához, tűhegyes fogakat éreztem meg nyakamnál, amik teljes belém fúródtak. Felsikítottam a rettentő fájdalomtól, míg Ő csak szorosabban magához vont, közben nagy kortyokban itta véremet.
Látásom, egyre homályosabb lett, eszméletemet pedig egyszerűen elvesztettem, férfi karjaiba. Utolsó emlékem, hogy fehér falak közt fekszem. Először nem tudtam hol vagyok, hiszen alig tértem magamhoz, de szememet jobban kinyitva, jól végig mértem a helyet és rájöttem. Egy kórház..