6. fejezet ღ Nézz szembe félelmeiddel.

- Elég volt. – csattantam fel, majd az ágyról is felpattanva beletúrtam saját hajamba idegességemben. – Nem fogom eltűrni azt, hogy még valakit megsebezzen vagy megöljön. Én nálam betelt a pohár.

- Nem olyan könnyű ez a dolog mint, aminek hiszed. Te is tudod, hogy nem vagy erősebb nála. Addig amíg vámpír nem leszel, de arról meg szó sem lehet. -  felelte Matt, aki az ágyamon ülve nézett engem már szinte aggódó tekintettel, hisz majd szét robbantam idegességtől.

Nem bírtam elviselni sohasem, ha szeretteimet bántják. De, ha főleg Ő van a dologban még jobban eléri azt nálam, hogy kinyírjam. Csak járkáltam fel-alá a szobámban, előtte, mire Ő felkelt és elém sétált amitől megtorpantam.

-          Hé, nyugodj meg. – vállaimra tette két kezét, míg én más merre néztem, de kezeit felvitte arcomra, hogy szemébe nézzek.

-          Matt, nekem az nem megy. Nem tudok megnyugodni. – megfogtam, arcomon lévő kezeit és teste mellé helyeztem. – Nem fogok neki ezért megbocsájtani, bármit is tesz. Az még elment, hogy engem bántott, de máshoz ne merjen hozzá érni. – nagy levegőt véve, az ablakomnál lévő kis ülőhelyre sétáltam ahol helyet is foglaltam kezeimet karba téve. 

-          Igen. Tudom, milyen nehéz ez neked, de ha bármire vagy bárkire szükséged van én itt leszek neked. – jegyezte meg gyengéd hangon, míg én csak kinéztem az ablakon.

Annyira nem volt kedvem, hogy ilyen helyzetbe kavarodjak. Sose hittem volna, hogy Chicago nagy utcáin egyszer csak vámpírba vagy esetleg vámpírokba ütközök bele, de egyszer ez is megtörtént volna. Ha nem most máskor.

Reménykedtem benne, hogy ez csak egy rossz álom és felakarok belőle ébredni. Még is tudtam,  hogy nem lenne jobb semmivel.

-          Talán megzavartam valamit? – szólalt meg Damon, miközben karba tett kezekkel támaszkodott neki az ajtó félfának.

-          Mit keresel itt? – tette fel a kérdést Matt, miközben rámeredünk, én pedig azonnal felkeltem az ablaktól.

-          Egyáltalán, hogy jutottál be? – léptem Matt elé,  miközben szúrós szemekkel figyeltem Damon-t, aki komor arccal lépett beljebb a szobámba amin végig nézett.

-          Szép a szobád. De nekem kicsit furcsa, de mindegy. Úgy is sokat fogok ide járni. Főleg oda. – megköszörülve a torkát mutatott rá az ágyamra, amin megforgattam a szemeim, aztán Matt felé fordultam.

-          Ezt majd mi megoldjuk. Menj csak el. – rámosolyogtam, majd megsimítottam az arcát.

-          Ha bármi van sikíts egyet. Szeretlek. – kezei közé fogta az arcomat és utolsó tette az volt, hogy megcsókolt engem utána már el is ment tőlünk.

Meglepett a reakciója, hisz nem tudtam, hogy felvállalhatjuk Damon előtt ez az egészet. Sőt azt mondta szeret, amin kétszeresen is meglepődtem.

Ahogy Damon felé fordultam, arcán nagyon nagy meglepődöttség látszott és olyan szemekkel figyelt engem, mint aki alig ért valamit.

-          Ezt valahogy elfelejtették említeni. – felelte komor arccal Damon.

-          Miért?Mindenről be kéne számolnom, hogy mit csinálok? – felemeltem a szemöldököm, de Ő erre nem válaszolt hanem újabb témára tért át.

-          Beszélnem kell veled. A mai estéről, és nem kimagyarázni akarom magam csak tudd, hogy nem én voltam aki megtámadta a szöszit.

-          És te most olyan hülyének nézel engem, hogy beveszem? Szánalmas. – megforgattam a szemeimet, majd ahogy hozzá ért a karomhoz azonnal elrántottam azt, mire felemelt kezekkel tett egy lépést hátra.

-          Nem is kértem, hogy higgy nekem, de nem is érdekel. Majd egyszer magadtól is rájössz, hogy mi is folyik körülötted. – oldalra húzta ajkait, majd ott is hagyott engem, miközben én az ágy szélére ültem le.

Csak nagy levegőt véve dőltem hátra, kezeimet pedig magam mellé raktam le, közben csak a plafont bámultam.

Nehezen hittem Damon-nek, hisz ki az a hülye aki beveszi az ócska meséit? Tudtam, hogy azért mondta, hogy ne haragudjak rá, de nekem ez nem ment, hogy jó barátságot kössek vele. Elég, ha itt van nekem Matt, de benne is találok valami furcsa dolgot. Damon miatt. Hiszen Aki Damonnel haverkodik abban van valami érdekes, és kiakarom deríteni, hogy mit is rejteget. Bár nem hiszem, hogy képes lenne engem bántani, ezek után főleg nem.

Elég volt nekem így estére, így oldalra is fordultam, fejem alá párnát húztam és szemeimet lehunyva mély álomba merültem.

Másnap Caroline-hoz mentem be a kórházban. Matt szólt nekem, hogy az orvosok adtak látogatási engedélyt így nem hagyhattam ki. Hamar oda is értem a kórházhoz, és az épületbe érve kerestem meg egy ápoló nőt aki megmutatta, hogy merre van.

Felsétáltam egészen az 5. emeletre, ahol megkerestem azt a szobát ahol Caroline tartózkodott.

-          Szia. – köszöntem neki mosolyogva, mikor beléptem hozzá a szobába, és Ő ajkaira is azonnal nagy mosoly került.

-          Nina. – szólt oda hozzám boldogan, én pedig mellé lépve szorosan átöleltem őt.

-          Annyira jó látni, hogy jól vagy. – feleltem mosolyogva, majd lassan leültem mellé az ágyra.

-          Igen, mondhatni jól vagyok. Ezt leszámítva. – motyogta és ujját végig húzta a nyakán amin egy ugyan olyan sebtapasz volt, mint mikor én voltam bent.

-          Mi volt az utolsó emléked? – felvont szemöldökkel kíváncsiskodtam, de Ő csak összeráncolta a homlokát, és rám pillantott.

-          Téged kerestelek. Valaki azt mondta kint látott téged, valaki azt mondta, hogy bent. Először kint kerestelek, mikor egy férfi megszólított engem. Elvezetett engem elég messze a tömegtől, hogy segítsek neki megkeresni valamit.. Onnantól pedig kiesett minden. – mesélte el zavartan, de tekintetem nem kerülte.

-          Nem emlékszel a férfira aki megszólított? – nyeltem a nagyot, és csak kíváncsian vártam a válaszát, de csalódtam, mert csak megrázta a fejét.

Láttam is rajta, hogy nem akar erről beszélni ezért nem is erőltettem nagyon. Lényegében azért is jöttem be, hogy megtudjam ki is volt az aki megtámadta. És a másik lényeg az volt, hogy komolyabb baja nem esett.

Ahogy egyre többet beszélgettem vele, úgy az idő is telt és hamarosan letelt a látogatási idő is. Nem volt kedvem ott hagyni őt, mert féltettem. Kórházak se biztonságosak éjjel, bárki is van még ébren az ápolók között.

Mikor kiléptem a szobából egy nagyon hosszú folyósan találtam magam. Újból. Azonnal eszembe jutott a rémálmom, sőt már így is esteledett, és emlékszem, hogy ma megígértem Matt-el egy vacsorát ezért haza is kellett rohannom készülődni.

Nagyot nyeltem, és végigsiettem a folyosón, reménykedve abban, hogy senki nem követ, hiszen nem néztem hátra ezért egészen biztos nem voltam benne. Lépcsőn lemenni pedig nagyon hosszú idő alatt értem volna le, ezért odasiettem egy lifthez. Megnyomtam egy gombot, mire a lift megindult lefele a 10. emeletről.

Közben nem bírtam ki, hogy ne nézzek folyamatosan jobb balra, hisz a félelem egész testemet átjárta. Tudtam, éreztem, hogy valaki épp figyel engem ezért már ott toporzékoltam, hogy érjen már ide az a rohadt lift. 

Megkönnyebbülten fel is sóhajtottam mikor megérkezett és az ajtajai kinyíltak előttem. Azonnal beléptem, és megnyomtam a gombot ami egészen a földszintig vitt engem le. Ahogy kezdett összecsukódni a liftnek az ajtajait hirtelen egy kéz állította meg, amitől kissé összerezzentem, de mikor megláttam Damont szemeim azonnal kikerekedtek.

-          Végre, hogy megint összefutottunk Szépségem. – ezer wattos vigyorával pillantott rám, miközben belépett hozzám, így mögötte a lift ajtajai összecsukódtak.

-          Tűnj el innen. – förmedt rá, de Ő megmarkolta a derekamat így neki préselt a lift oldalhoz, ahol a gombok voltak, így pont annak a gombnak nyomott neki ami megállította a liftet.

-          Harcolni próbálsz te vadmacska? Vagy csak kéreted magad? Mert mindegyik jól áll neked. – jegyezte meg és jól végig mérve engem, egyik kezével végigsimította az oldalamat.

-          Nem, csak próbálom magam védeni az ilyen pöcsöktől mint te. – ajkaim akaratlanul is széles vigyorra húzódtak. Csípőjével teljesen odaszorított a falhoz, és kezei fejemhez vándoroltak ahol megragadta a hajamat és fejemet hátra rántotta.

-          Meglátjuk mit fogsz tenni ez ügyben. – ez volt az utolsó mondata amit kiejtett a száján, és ajkai máris az én ajkaimon voltak.

Egészen belenyögtem a csókba, nyelve pedig egyenesen utat tört a számba. Nyelvünk egészen gyors és erotikus táncba kezdett bele. Megmarkolta az államat, miközben csípőjével csak szorította testem, miközben férfiassága a hasamat nyomta mind végig.  

Annyira isteni érzés volt ez az egész helyzet, hogy a körülöttem lévő világot teljesen kizártam magam körül. Éreztem, ahogy kíván engem, én is kívántam őt. Itt és most a liftben.

Hirtelen megnyomtam testemmel egy gombot ami újra elindított a liftet, de Őt nem is zavarta.

-          Annyira finom vagy. – mormolta ajkaimra, a lift ajtó pedig kinyílt.

Elengedett engem és rám kacsintva kilépett a liftből, de mikor utána kiléptem gyorsan sehol sem volt.

Még mindig a csók hatása alatt voltam, és csak attól rezzentem össze, hogy hirtelen összecsukódott  a lift ajtaja amitől reflex szerűen gyorsan előre is léptem. 2 ujjamat ajkaimhoz tettem, majd halványan vigyorogni kezdtem.

Ahogy visszagondoltam a csókunkra, azonnal beleharaptam ajkaimba, de most Damon tényleg azt hiszi ezzel megszerzett engem. De szerintem nagyot fog csalódni, mert nem fogom odaadni magam neki egy könnyen. Így még könnyebben magamhoz tudom csalogatni és megölni őt.

Kisétáltam a kórházból, mintha mi sem történt volna közben csak vigyorogtam, mint a tejbe tök. Hamar haza is értem, de eszembe jutottak a fegyverek. Jobb felkészülni az egész estére, mert van olyan érzésem, hogy Damon még ma felbukkan.

Halkan le is sétáltam a lépcső alatti szobába, ahol felkapcsolva a villanyt előttem sorakoztak a veszélyesebbnél, veszélyesebb fegyverek. Nagyon tetszettek és ahogy jól végigtanulmányoztam az egészet apró mosoly szökött az arcomra.

-          Khm. – törte meg a csendet Nate, amire én hátra fordultam. – Nem is mondtad, hogy haza értél. Hogy van Caroline? – összeráncolta a homlokát, míg én csak vállat vontam.

-          Jól. Most már jobban. – rámosolyogtam, majd rápillantottam újból a fegyverekre. – Meggondoltam magam. Vállalom a kockázatot, és benne vagyok ebben az egészben, de tudnál egy nem feltűnő valamit adni?

-          Nocsak, most már tetszene a dolog igaz? Mi lett veled, hogy meggondoltad magad? – tette fel a kérdést és látszott rajta, hogy örült, de egyben meglepődött hisz csak úgy elhatároztam hirtelen ezt az egészet.

-          Nem ez a lényeg, csak kéne. – felé fordultam, majd meg is álltam előttem, míg Ő végig nézett mindenen és felsóhajtva, nyújtott kezembe 3 darab épp hogy táskában elférő kisebb fából faragott karót, amitől szélesebb mosoly lett az arcomon.

-          Ez épp jó, mert minden kisebb helyen elfér. És nem feltűnő, de vigyázz magadra ma este, oké? – megsimította az arcomat, majd mikor homlokon csókolt engem nagyot bólintottam.

-          Köszönöm. – motyogtam, majd kezembe tartva felsiettem a szobába és ledobtam az ágyra mindent, aztán  pedig lezuhanyoztam, majd kerestem egy alkalomhoz illő ruhát és amire felvettem kopogtattak is az ajtón. Gyorsan fogtam a táskám, abba pedig belehelyeztem a kis karókat, de úgy döntöttem, hogy egy kést is rakok be cipőmhöz, ami szerencsémre pont elfért benne így nem látszott.

-          Majd én nyitom. – kiabáltam le, majd lefutottam az emeletről és mosolyogva ki is nyitottam az ajtót.

-          Szia Angyalom. – köszönt Matt egy nagy vigyorral az arcán és hatalmas csokorral lépett be a házba hozzám. – Úgy gondoltam miközben ide tartok gondoskodom egy kis meglepetésről. – derekamat átkarolva magához húzott, hogy megtudjon engem csókolni.

-          Ez valami csodálatos. – suttogja ajkaira, miközben a csokorra pillantottam. – Mindjárt jövök, csak beleteszem egy vázába. – berohantam a konyhába, ahol Nate épp vacsorázott.

-          Ugye nem bánod, hogy ide rakom? – kérdeztem mosolyogva, míg Ő csak megrázta a fejét.

-          Vigyázz magadra. És ne legyél nagyon sokáig távol. – mondta szigorú hangon.

-          Igen is főnök. – elnevettem magam, majd Matt-el ki is sétáltunk a kocsijához.

Egyenesen elvezetett egy hatalmas étteremhez, ami a város legjobb, és legdrágább étterme volt. Hiába volt kint, a város szélén mert a parkolóban is alig volt hely.

-          Ezt most komolyan gondolod? – hatalmas mosoly kúszott arcomra, mikor kisegített a kocsiból és derekamat átkarolva vezetett be az étterembe.

-          Érted bármit. – bele suttogta a fülembe, majd egy pincérhez sétáltunk, aki megmutatta nekünk a lefoglalt asztalunkat.

Az étterem belülről csodálatosabb volt, mint kívülről. Minden asztalon kisebb gyertyák égtek, de a gyertyákon kívül minden kis díszítés volt rajta. Ilyen gyönyörű helyre sose hozott még senki, ráadásul a pincér a legfinomabb borral kínált meg minket.

Rendelni se kellett, hiszen az étterembe ezen a napon a legkülönösebb, és legfinomabb ételt kaptuk. Ahogy mások is.

Megfogtam a kristály poharam ami félig borral volt tele, így bele is kortyoltam amit rendesen megízlelgettem.

-          Ez valami isteni. – jegyeztem meg vigyorogva.

-          Én tudom melyik a legjobb évjáratú. Ezért is jó rám bízni egy rendelést. – rám kacsintott, a vigyorától majd elolvadtam.

-          Szóval, ezzel azt akarod, mondani, hogy többször elakarsz hozni ilyen vacsorára? – felvontam a szemöldököm, míg  a pohárral játszadoztam.

-          Azt is. – felelte vállat vonva, majd poharát felemelve késztetett arra, hogy kövessem a mozdulatát. – Koccintsunk arra, hogy milyen gyönyörű este lesz ez számunkra. – kacsintott rám, majd poharunkat össze koccintva egyszerre kortyoltunk bele a borunkba.

Ételünket hamar ki is hozták, amit leraktak elénk. Illatáról, és kinézetéről ítélve nagyon finom lehetett, majd az ízéről is megtudtam állapítani. Ahogy megkóstoltam nem bírtam letenni az evőeszközöket, míg el nem tüntettem mindent a tányérról.

Vacsora közben néha-néha egymásra pillantottunk amin csak mosolyogni kezdtünk, de az én figyelmem más merre is terelődött nem csak rá.

Számítottam arra, hogy Damon esetleg megjelenik, mert képes az ilyen tökéletes estéket tönkre tenni minden kis aprósággal. De eddig még nem bukkant fel aminek örülök.

Hamar végeztem az evéssel, és jóllakottan dőltem hátra a székben, kezembe véve  a poharat amiben még a megmaradt bor volt. Nem akartam, hogy Matt leitasson, hisz ez már a 3. pohár bor volt, de ez is már csak félig volt tele.

-          Köszönöm ezt a gyönyörű estét. – törtem meg a csendet, mikor befejezte a vacsorát. Száját megtörölte egy szalvétával, majd ajkai mosolyra húzódtak.

-          Én köszönöm, hogy elhozhattalak. Addig se vagy veszélyben. – felelte picit komoran, míg én kiittam a poharam tartalmát, majd mikor leraktam a poharam az asztalra, Matt arcát kezdtem fürkészni, hiszen nagyon furcsán nézett rám.

-          Valami baj van? – egyenesedtem ki a székben, miközben felemeltem a szemöldököm.

-          Te vérzel? – kérdezte zavartan és akkor beugrott a kés ami a bokámnál volt.

Előtte is éreztem a fájdalmat lent, de nem sejtettem, hogy  annyira megszúrta a lábam, hogy nagyban vérzik is.

-          Elnézést. Elrohanok a wc-be. – mondtam elpirulva, aztán felkeltem és akkor éreztem meg a szúró fájdalmat a lábamnál, amitől nagyon halkan felszisszentem.

Wc épp a bejárat ajtó mellett volt, így mikor Matt nem nézett rám gyorsan kimentem az étterem elé, ahol nagy csend  és egy lélek nem volt. Azt hittem lebukok előtte, de szerencsére nem gyanakszik. Vagyis azt hiszem. De honnan a fenéből érezte meg?

Gyorsan kivettem kést a cipőmből ami vérest is volt. Sebtapasz sem volt nálam, se semmi amivel eltüntettem volna a vért.

Hirtelen lépteket hallottam meg magam mellett. Ahogy oldalra néztem Damon-t pillantottam meg, aki csak vigyorogva közeledett felém. Eltoltam magam a faltól, miközben ránéztem.

-          Hát Te? Mit csinálsz itt késsel a kezedben egy ilyen jó étterem előtt? – tette fel a kérdést vigyorogva.

-          Semmi közöd nincs hozzá. – feleltem komoran, majd hirtelen elém suhant, amitől megtorpant, de mikor hirtelen belé akartam szúrni a kést megmarkolta a csuklómat, amit erősen megszorítva kivette a kezemből és el is dobta azt.

-          Nagyon rossz kislány vagy. Sőt vérzel is.. Ez nem nagyon jó. – vigyora még szélesebb lett és arca átváltozott.

Tudtam, hogy mire készült én meg próbált közben kivenni a táskámból valamit, amivel letudom őt állítani, de kezembe tévedt egy kis flakon amit hirtelen kihúztam a táskából.

Nem tudtam mi van benne, csak egyenesen arcához tartottam, és a tetejét megnyomva egyenesen bele az arcába fújtam valamit.

Nem tudom mi lehetett, hiszen felkiáltott ettől, miközben az arcához kapott én pedig mikor a lehetőség adott volt, azonnal futni kezdtem előle, de valami meg is botlottam, amitől egyenesen előre estem.

Fejemet bevertem, ahova máris odanyúltam és ahogy kezemre pillantottam véres lett. Tudtam, hogy ezt alig fogom túlélni, de ahogy oldalra néztem megpillantottam a táskám a földön.

Szükségem volt rá, de mikor odanyúltam, Damon hirtelen megragadta a karomat és hátamra fordítva azonnal szembe találtam magam vele.

-          Ez nagyon rossz ötlet volt. – jegyezte meg dühösen, nyakamat pedig erősen megragadta amitől levegőhöz alig jutottam.

Minél jobban próbáltam elérni a táskámból kilógó karót, annál jobban szorította a nyakam. Próbáltam minél jobban levegőhöz jutni, de sehogyan sem ment, közben többször felemelte a fejem nyakamnál fogva és úgy lökött hozzá a betonhoz, amitől amennyire tudtam csak felkiáltottam, de hirtelen ahogy megérintettem a karó végét úgy közelebb húztam magamhoz, így kezembe is tudtam venni és gyorsan, amilyen erősen csak tudtam Damon mellkasába szúrtam pont a szíve mellé.