- Damon szemszöge. (Visszaemlékezés.) –
Minden ember számára az élet igazságtalan. Minden embertől az
élet akkor vesz el fontos embereket amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk.
Ilyen az élet, semmit nem tudunk tenni ellenne. Még én sem. Akárhányszor
próbálkoztam mégis győzedelmeskedett felettem.
Még a szerelemben is csalódást okozott nekem. A legnagyobb
csalódást amit valaha áttudtam élni az életben.
Hűvös egy éjszaka volt. Két erdő közötti úton feküdtem,
magam elé meredve a csillagokat fürkészve. Gondolatimat jó messzire
elhessegettem, hogy még véletlenül se jöjjön szóba semmilyen érzelem, esetleg a
múltban történt dolgok. Néma csend vett engem körül, csak a tücskök ciripelése
zavarta meg néha néha a csendet. Márpedig nem az volt az egyetlen ami
felkeltette a figyelmemet. Nem messze épp, hogy rátudtam tekinteni arra az
autóra ami felém közeledett, de az út szélén leparkolt. Én sejtettem, hogy
megint egy idegesítő nő aki azért aggódik, hogy is vagyok. Felkeltem, mert
előre tudtam mi fog várni. „Mi történt? Nem esett baja?” Nem értem, hogy az
embereknek mi köze van az én életemhez.
Amikor láttam, hogy nyílik a kocsi ajtó csak szememet
forgattam, de megdöbbentett a látvány, hogy a lány aki kiszállt a kocsiból még
csak észre sem vett. Minden fele fordult, mintha nem tudná merre van, de
hallottam, hogy sírt.
-
Esetleg valami gond van? – amikor megszólítottam
pördült egyet felém, hisz én hirtelen voltam ott mögötte, még sejtelme se volt.
Szőke fürtjei a vállára hullottak, kék szemei pedig könnyesek voltak, és ajkai
remegtek, mintha félt volna valamitől.
-
Semmi, nincs semmi. – törölgette a könnyeit amik arcán csordultak
végig, de én csak aprót mosolyogtam. Gyönyörű lány volt, szinte mindene
elcsábított engem rögtön.
-
Nem úgy tűnik, de ha nem akarsz róla beszélni nem
muszáj. – emeltem fel kezeimet beleegyezés képpen amire Ő csak felvont
szemöldökkel szipogott.
-
Mit keresel itt majdnem az éjszaka közepén? – kérdezte
halkan.
-
Én is kérdezhetném ugyan ezt tőled. – karba tett
kezekkel mosolyogtam rá, de meglepően Ő is elmosolyodott. – Damon vagyok. –
tettem hozzá.
-
Hanna. – súgta szinte a nevét, lehajtott fejjel. Mutató
ujjamat állára simítottam, hogy feltudjam emelni fejét, és úgy fürkésszem
csodálatra méltó szemeit.
- Napjainkban. –
-
Legalább neki, nem okoztál balesetet, mint nekem. –
hümmögött egyet Nina, amin csak fejemet rázva vigyorodtam el.
-
Nálad nem éppen az volt a szándékom, hogy balesetet
okozzak. Csak így alakult. – vontam könnyedén vállat, mint akit nem érdekelnek
a történtek, Nina pedig csak szemeit forgatva tekintett a falra.
Muszáj volt Nina-nak elmesélnem ami velem és Hanna-val
történt, mert tudtam, hogy máshogy nem fogja megérteni. Vagy hisz nekem, vagy
nem. De ha vérfarkasról, és vámpírról szóló dolgokat is elhitte ez sem lesz
akadály.
-
És utána mi volt? – kíváncsiskodott Nina, én pedig csak
egyet sóhajtva gondoltam vissza a múltban történtekre.
-
Nem beszélgettünk sokat. Hagytam inkább menni, bár azt
megtudtam, hogy azért volt szomorú, mert szakított a pasijával. – diadalmas
mosoly került arcomra.
-
És te ennek örömére megakartad szerezni magadnak. –
vágta rá.
-
Így van, bár nem volt nehéz. Ugye te is rájöttél
mennyire ellenállhatatlan vagyok.
-
Inkább folytasd és ne az egódat növeljük. – mondta
nevetve, míg én csak beleegyezően bólintottam.
- Visszaemlékezés. –
-
Egy pohár whisky-t jéggel. – mondtam a csaposnak, aki
most hozza, majd ki a 3. pohár whisky-t. Szerettem, hogy vámpír vagyok, mert
nem tudtam teljesen leinni magam, akárhány pohár alkoholt is kérnék.
Csak ültem egy magamban, magam elé meredve miközben
hamarosan meg is kaptam a rendelt italomat amit lassanként kezdtem
kortyolgatni. Néha néha az estéről is beugrott az a szőke hajú lány, aki
teljesen megfogott. És pont jól jött, hogy nincs barátja, hiszen itt lesz, majd
az alkalom, hogy enyém lehessen.
Percekkel később meg is pillantottam őt a bár bejáratánál,
és tekintetünk azonnal összeakadt. Kicsit láttam rajta, hogy megszeppent, de én
ettől csak vigyorogni tudtam.
-
Hát te? – szólítottam le amikor odaültem mellém a
pulthoz. – Hé, csapos. A szépségnek is hozzon valamit. – mondtam a csaposnak
aki egy bólintással válaszolt.
-
Leakarsz itatni? – felvonta a szemöldökét, majd kis
mosoly alakult az arcán.
-
Nem áll szándékomban, de ha már én is iszok, igyál te
is velem. – kacsintottam egyet, Ő pedig elpirulva fordult a bár felé.
-
Nem otthon kéne lenned? Holnap, ha jól tudom iskola. –
gúnyos vigyort faragtam az arcomra, amin csak hangosan felnevetett.
-
Nem tartozom a jó kislányok közé akik folyamatosan
tanulnak és korán fekszenek le, hogy másnap kipihenten felkeljenek. – vont
vállat, majd a megkapott italát húzta le. Tetszettek az ilyen lányok akik
ennyire könnyen éltek, semmi szigorú szabályok között. És még az tetszik
Hanna-ban, hogy egyszerű lány aki szeret szórakozni.
-
Jól teszed. Azok a lányok unalmas. – mutattam rá
pohárral a kezembe. – De van köztük pár jó csaj akik játsszák a jó kislányt
miközben legbelül kalandra vágynak.
-
Ilyen voltam régen én is. – bólintott egyet és apró
sóhaj kúszott ki ajkai közül. Ezen csak szemöldökömet vontam fel, majd közelebb
férkőzve hozzá cirógattam meg selymes bőrét arcán.
-
És mikor volt ez? – kíváncsian figyeltem.
-
Amikor még az exemmel jártam. – megforgatta a szemeit,
de éreztem, hogy nem szeretne róla beszélni, ezért úgy láttam, hogy inkább
hagyom a témát.
-
Mi lenne, ha most haza kísérnélek? Reggel pedig a
suliba kísérnélek el. – mosoly szaladt az arcomra ami folyamatosan szélesedett
a beleegyező bólintásától.
-
Jó ötlet. – felelte, majd mindketten felkeltünk a
pulttól és a kijárat felé vettük az irányt. Fizetni nem kellett, hiszen
megigéztem a csapost, hogy most sok ingyen italt kapjak, mert rám fért és nincs
is pénzem.
Hanna mellett sétáltam egészen szorosan miközben követtem
minden egyes lépését, hisz nem tudtam merre is lakik. De, ha végre meglátom
bármikor megtudom látogatni, akár megfigyelni, biztonságba tartani. Hosszú
perceken át beszélgettünk, mindketten sokat nevettünk, ezalatt a rövid idő
alatt egyre jobban kezdtem őt megkedvelni. Szívverését egészen haza felé
hallgattam. Akárhányszor megérintettem vagy csak egy bókkal leptem meg
szívverése az átlagnál is gyorsabbá vált.
Lassacskán Hanna háza elé értünk ahol a teraszra felsétálva
álltunk meg mindketten egymással szembe fordulva. Egy szót sem tudtam kinyögni,
csak csodálatos szemeit fürkésztem, míg Ő csak pirulva figyelte minden egyes
mozdulatomat.
-
Hát köszönöm, hogy haza kísértél. – törte meg a kínos
csendet, majd búcsúzás képpen arcomon érezhettem dús ajkait amivel csókot
nyomott rá.
-
Öröm volt téged haza kísérni. – megfogtam az egyik
kezét, és kézfejére nyomtam forró csókot.
Másnap reggel olyan korán keltem ahogy csak tudtam. Minél
hamarabb akartam elkészülni, hogy időben érjek oda Hanna háza elé. Az volt a
legrosszabb, hogy sokat kellett várnom, mert gyorsan kész lettem. Egy whisky
társaságában járkáltam a nappali közepén, közben órát figyeltem minden egyes
percben, így lassabbnak is tűnt az idő.
Sohasem akartam ilyen pontos lenni egy lány kedvéért sem, de
Hanna ebben az esetben más. Tényleg úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok belé, de
ezt magamnak sem akartam bevallani, hisz életemben egyszer sem voltam igazán
szerelmes egy lányba sem.
Hosszú gondolkodás alatt elment az idő is. Ideje volt
Hanna-ért indulnom. Igaz, hogy sem kocsival, sem gyalog nem volt kedvem ott
lenni, hisz minél hamarabb látni akartam ezért csak egy suhanással termettem
ajtójuk előtt. Telefonomon meglesve az időt láttam, hogy még kicsit korán van,
de legalább jobban körül tudok nézni a házukba. Valamiért félénken nyomtam meg
a csengőt, közben izgultam. Nem tudom mi ütött belém, de amikor az ajtó kinyílt
ott állt előttem Hanna. Még gyönyörűbb volt, mint tegnap.
-
Damon, hát te? Ilyen korán itt vagy már? – kérdezte
nevetve, majd ajtót kitárva lépett el az útból. – Gyere csak be. – mosolygott
rám kedvesen.
-
Tudom, tudom hogy korán jöttem. – elnevettem magam, de
meg is vakartam tarkómat amikor zavarba kerültem. Amikor Hanna azt mondta
menjek be rögtön elmosolyodtam, és küszöbre pillantva léptem át ekkor már bent
is voltam a lakásban.
-
Felugrok a cuccaimért, te addig helyezd magad
kényelembe. Ha esetleg kérsz valamit inni a szüleim a konyhába vannak. Menj,
ismerkedj meg velük. – megsimogatta a vállamat ekkor fel is rohant az emeltre
míg én nagyot nyelve lépkedtem a konyhába ahol Hanna szüleit pillantottam meg.
Apja egy pohár kávé mellett olvasgatott az asztalnál, míg az anyja a koszos
tányérokat mosogatta már kora reggel.
-
Jó napot. – köszöntem először komor arccal.
-
Damon? – kérdezte Hanna anyukája mosolyogva aki vizes
kezét megtörölve sétált oda hozzám.
-
Én lennék. – bólintottam, majd mosoly kúszott az
arcomra a kedves fogattatástól.
-
Hanna sokat mesélt már rólad. Éppenséggel tegnap este.
– felelte, majd felvont szemöldökkel vigyorodtam el.
-
Igazán? Jó ezt tudni. – suttogtam már majdnem magamban,
de ekkor Hanna érkezett be a konyhába.
-
Készen vagyok, indulhatunk. – néztünk egymás szemeibe
és egyet bólintottam válasz képpen.
-
Menjetek csak. Nem tartalak fel titeket. – válaszolta
Hanna anyja, majd amikor elköszöntünk már el is hagytuk a házat.
-
Apukád nem igen nézett rám szép szemekkel. –
megköszörülve torkomat pillantottam Hanna-ra aki csak egyet sóhajtott.
-
Azt mondta, hogy egy ideig hagyjak fel a pasizással. –
mosolyodott el.
-
Szóval azt gondolja, hogy én a pasid vagyok? –
elégedett vigyor kúszott az arcomra, Ő pedig oldalba bökve nevette el magát.
-
Nem tudom, de most hagyjuk a pasi témát. – megrázta a
fejét, én pedig lassan derekára csúsztattam kezemet.
-
Szabad? – kérdeztem mielőtt még pofon vágna amiért
olyan helyekre teszem a kezem ami nála tilos.
-
Neked szabad. – elpirulva bólintott. Sajnos hamar ott
voltunk az iskola előtt, de épp hogy beértünk. Még olyan korán volt amikor
odaértem hozzá, mégis ha vele vagyok repül az idő.
-
Akkor.. Majd találkozunk. – engedtem el az iskolára
pillantva ahol éppen most csöngettek be. – Siess, nehogy elkéss. –
megsimítottam az arcát mosollyal az arcomon, míg Ő egyet bólintott. Tekintetem
ajkaira terelődött, sőt le sem tudtam róla venni és tudtam, hogy most itt az
alkalom, hogy végre megtehessem amit már találkozásunk óta megakartam.
-
Hanna, gyere. – Hanna egyik barátnője rontott közénk,
de amikor észrevette mire is készültünk azonnal elpirult zavarában. – Jézusom,
nem akartalak titeket megzavarni. – mosolyodott el.
-
Nem zavartál meg minket. – vágtuk rá egyszerre
Hanna-val.
-
Nos, akkor én megyek is. – megköszörültem a torkom és
egyenként pillantottam mindkettőjükre. – Délután még találkozunk, ígérem. –
kacsintottam egyet és már ott sem voltam.
Utálom az ilyet. Pont mindig akkor tudnak megzavarni amikor
a legfontosabb dolgot akarom megtenni az életemben. Örülök, hogy Hanna is úgy
érez, mint én iránta. Mert akkor nem akart volna megcsókolni. Csak nem tudom,
hogyan érhetem el újra, mert ha délután újra odamegyek az apjától biztos kapok
egy jó fej mosást. Ezért úgy gondoltam most megyek fel a szobájába mindenki
tudta nélkül, délután pedig meglepem.
Amikor odasuhantam a szobájába, próbáltam minél halkabban
lenni, hisz nem akartam, hogy a szülei gyanakodjanak. De úgy hallottam, hogy
néma csend van a lakásban ami azt jelentette, hogy dolgozni vannak vagy csak
vásárolni mentek.
Délutánig próbáltam magamat elfoglalni ami sikeresen ment,
hisz egész érdekes, furcsa dolgokat találtam a szobájába amivel elfoglaltam
magam. Órákkal később az ablakon megpillantottam Hanna-t aki most fordult be az
utcába. Próbáltam meglepni valamivel, és be is ugrott egy ötlet amitől csak vigyor
kúszott az arcomra. Fürdőbe besétálva megnyitottam a zuhany kabinba a vizet, és
földre dobva ruháimat álltam be a zuhany alá. Jó érzés volt ahogy az forró
vízcseppek végigfolytak a testem minden kis részén, és égette a bőrömet is
jólesően.
Hallottam ahogyan kinyílik a bejárati ajtó, és ekkor tudtam,
hogy Hanna érkezett meg. Lépteket egyre tisztábban hallottam ahogyan közelednek
felfelé a fürdőhöz. Biztos nem tudta ki van a fürdőben, de végre itt van az
alkalom, hogy együtt zuhanyozhassunk. Amikor a fürdőszoba ajtó nyílt ki,
kiléptem a kabinból, hisz ott bent épp, hogy nem láttam rá az ajtóra.
-
Végre itthon vagy.. – suttogtam vágyakozó hangon, és
vizes testemmel egyre közelebb sétáltam az ajtóhoz, de az anyját láttam meg az
ajtóban mögötte pedig Hanna-t. Azonnal elállt a lélegzetem és egy szót sem
tudtam kinyögni. Hanna anyja kikerekedett szemekkel és tátott szájjal mért
engem végig, míg Hanna csak elpirulva takarta el anyukája szemeit.
-
Inkább jobb, ha lemész. – mondta neki Hanna
elmosolyodva, majd a fürdőből kivezette.
-
Adtam volna neki egy törülközőt, ne álljon ott egy
száll semmiben, még a végén megfázik. – ennyit hallottam még, de ezen csak
elnevettem magam miközben Hanna visszajött.
-
Normális vagy? És, ha apám jött volna be? Simán megölt
volna. – mondta nevetve.
-
Anyádnak is tetszett a látvány. – vont vállat. –
Fogadok azért, mert ekkora nincs apádnak sem. – mutattam lefele.
-
Vettem a célzást, de jobb, ha ezt magad köré tekered. –
teljesen vörös arccal nyújtottam felém egy törülközőt.
-
Miért? – felvontam a szemöldököm. – Nem tetszem így? –
közeledtem felé, majd derekára téve kezeimet magamhoz húztam őt, és ekkor
testünk teljesen összesimult. Ruhája vizes lett, mivel még az én testem sem
száradt meg. – És amúgy is van egy befejezetlen ügyünk. – suttogtam, ekkor már
ajkaimmal az övet súroltam, de nem tudott várni és ajkaink hatalmas, forró
vadsággal tapadtak össze.
-
Napjainkban. –
Nina csak nevetve borult az
ágyra, és abba sem tudta hagyni egy percre. A mese végét hallva szinte már sírt
a nevetéstől, de ettől már én sem bírtam ki, hogy ne nevessem magam el.
-
Esküszöm, sajnálom Hanna anyukáját. – mondta nevetve,
ekkor Maya Nina kutyája futott be a szobába, hisz biztos őt is zavarta már ez a
hangos nevetés.
-
A kutyád sem bírja. – szóltam Nina-ra, aki szemeit
megtörölve próbálta visszafojtani a nevetését.
-
Nincs még ilyen történeted? Esküszöm végighallgatom
egész éjszaka. – felelte kuncogva, míg én fejemet rázva komorodtam el.
-
Azt hiszed ilyen vicces végződött az egész? – vontam
fel a szemöldökömet, majd elkomorodva pillantottam rám.
-
Miért? Sex lett a vége. Mondjuk ez nem vicces de…
-
Nem sex lett a vége. Nem úgy lett ahogy gondolod. –
nagyot nyeltem és egyet sóhajtva pillantottam Maya-ra aki felugrott mellénk az
ágyra és betuszkolta magát a takaró alá.
-
Tudott neked ellenállni? – vonta fel a szemöldökét.
-
Nem éppen. – feleltem halkan fejemet lehajtva.
-
Visszaemlékezés. –
Lassan döntöttem az ágyra, de ekkor már az összes ajtó
kulccsal volt bezárva így senki sem tudott minket megzavarni. El sem tudtam
válni Hanna ajkaitól, aki hajamba túrva markolta meg azt. Lassan vettem róla le
pólóját, majd kezemmel melltartóján keresztül masszíroztam melleit, közben
nyakát árasztottam el csókjaimmal amit hangos sóhajokkal adott tudtomra
mennyire is élvezi a mostani helyzetet.
Szabad kezem ami nem mellével volt elfoglalva lecsúszott
feszes fenekére, amit erősen markoltam meg, ettől pedig egyszerre kúszott
vigyor arcunkra. Feltérdeltem és fenekénél megemelve őt emeltem ölembe és úgy
tartottam. Olyannyira lázba jöttem, hogy egy percre sem tudtam magam
visszafogni. Nem is gondoltam arra, hogy ez a tempó túl gyors lenne, mivel
Hanna egyszer sem állított le vagy mondta volna, hogy lassabban csináljuk.
Nyaka egyszerűen csábított mégis próbáltam magamat visszafogni, nehogy
fájdalmat okozzak neki. De nem ment. Szemeim alatt duzzadt erek jelentek meg,
szemfogaim pedig a szokásosnál is hegyesebbé változtak.
-
Mindjárt felfallak. – suttogtam nyakára, majd lassan
belemélyesztettem fogaimat, de csak annyira, hogy pár csepp vér csorduljon ki
és ekkor Hanna azonnal ellökött magától. Fel sem tudta fogni, hogy most mi
történik, én pedig magamhoz térve pillantottam nyakára, hogy mit is tettem.
-
Istenem Hanna. Ne haragudj. – magyarázkodtam, hisz nem
tudtam, hogy tehettem ezt.
-
Mi a fenét műveltél? – kérdezte hadarva, majd nyakához
emelte kezét és ekkor ujjai véresek lettek. – Jobb, ha minél hamarabb eltűnsz a
közelemből. – felelte dühösen és kétségbe esetten, majd az ágyról felkelve
odadobta kezeimbe ruhámat.
-
Kérlek Hanna. Megmagyarázom. – fogtam meg a kezét, de Ő
azonnal elrántotta. Nem akartam elveszíteni, de tudtam, hogy most veszítettem
el őt hisz nem fogja megengedni még azt sem, hogy megmagyarázzam a történteket.
-
Tűnj el a közelemből. ! – kiabálta szinte.
-
Shh, ne kiabálj. Még a végén valaki azt hiszi bántalak.
– próbáltam nyugtatni őt, közeledni felé, de Ő egyre hátrált tőlem.
-
Hisz bántottál, ha nem állítalak le megöltél volna. ! –
szemei könnybe lábadtak én pedig nem tudtam mit mondani, hisz igaza volt. Lehet
nem álltam volna le és akkor megöltem volna. Tudtam, ha még tovább próbálom
nyugtatni, vagy tovább próbálok felé közeledni még rosszabb lesz. Ezért inkább
magamra véve ruháimat elhagytam a szobát az ablakon keresztül egy szót sem
szólva.
-
Napjainkban. –
-
Szóval Hanna ilyen nehezen fogadta az igazságot? –
kérdezte Nina felvonva szemöldökét mire én bólintottam.
- Akárhányszor próbáltam neki megmagyarázni a
történteket nem hagyta. A suliban is folyamatosan felkerestem, de azt mondta
hagyjam őt békén egy jó ideig, míg feldolgozza a történteket. Így is lett. –
feleltem fejemet lehajtva, majd a múltra visszagondolva megráztam a fejemet. –
Nem akartam, hogy így tudja meg mi is vagyok.
- De akkor miért nem tudtad magad
visszafogni? – kérdezte halkan, míg én rápillantottam.
- Nem ment. Valamiért nem ment.. Főleg
akkor alig bírtam magam visszafogni amikor egy másik pasival láttam őt aznap az
suliban. – feleltem ideges hangon.
- Derek? – kérdezte Nina, én pedig csak egy
bólintással válaszoltam.
-
Visszaemlékezés. –
Úgy tettem ahogy Hanna kérte. Napokig békén hagytam őt, hogy
kiheverje a nem rég történteket, de ezt a pár napot is nehezen bírtam nélküle.
Reménykedtem benne, hogy most megtudom vele beszélni a történteket, ezért el is
mentem elé délután, hogy együtt menjünk haza.
Hamar ott voltam a suli előtt még kicsöngetés előtt és csak
arra vártam mikor látom meg Hanna-t, és hogy odatudjak hozzá menni. De
megdöbbentett a látvány amit magam előtt láttam. Egy idegen pasival
pillantottam meg őt miközben jönnek ki az épületből. Nem bírtam, hogy ne menjek
oda, de amikor megindultam feléjük Hanna észre is vett. Hallottam, hogy azt
mondja a pasinak, hogy menjen a kocsihoz mindjárt megy Ő is. Ekkor megállt és
megvártam míg Ő ér oda hozzám.
-
Mit akarsz? – kérdezte kissé mérges tekintettel.
-
Azt kérted hagyjalak békén pár napig. Megtettem, most
azért vagyok itt, hogy megbeszéljük a történteket. – mondtam komor tekintettel
zsebre tett kezekkel.
-
Nincs mit megbeszélnünk. Lemondtam rólad Damon. Van más
aki segít téged elfelejtenem. Nem kellesz, szóval elmehetsz a titkaiddal együtt
a fenébe. – felelte dühös hangnemben, és szavai szinte szíven szúrtak még sem
mutattam előtte mennyire is fáj amit mond.
-
Ennyi voltam? Máris lecseréltél egy ilyen alakra, mint
Ő? – vontam fel a szemöldököm.
-
Derek sokkal rendesebb, mint te. Hidd el. Még, ha
szükségem is lenne rád akkor sem keresnélek meg. Befejeztem veled. Elmondjam
még százszor vagy felfogtad végre? – nem kerülte tekintetem, és úgy éreztem,
hogy tényleg így gondolja. Még sem tudtam elfogadni, hogy ilyeneket mondjon és,
hogy ilyen gyorsan túl tegye magát rajtam.
-
Rendben. Akkor viszlát Hanna. – feleltem komor arccal,
majd hátat fordítva neki hagytam őt ott.
Nem sejtettem volna, hogy ilyen rendesen elküld, majd, de
másra nem is számítottam. Én szúrtam el újra. Megérdemeltem, majd valahogy
kiheverem. Talán azt kéne tennem amit eddig is tettem. Csajozás, bulizás,
érzelmek nélkül.
Így is tettem. Egész nap egy bárban ültem és ittam, ittam
ameddig csak bírtam. Egy kis időre jó volt elfelejteni Hanna-t, de valahogy még
sem tudtam róla lemondani. Mivel este volt, úgy gondoltam ilyenkor kéne őt
meglátogatni, hátha most tudok vele beszélni és az a másik pasi sincs ott vele.
Egyenesen elindultam a házuk felé, amikor az utcába értem.
Minél hamarabb ott akartam lenni, mert minél hamarabb akartam beszélgetni vele.
De hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy hangos női sikoly hallatszott nem
messze.. Kíváncsi voltam ki volt ez, de ahogyan haladtam Hanna háza felé
azonnal megpillantottam egy szőke hajú lányt pont a ház előtt aki nem más volt,
mint Hanna. Hatalmas vértócsa keletkezett körülötte, de teste majdnem szét volt
marcangolva. Nem tudtam semmit szólni, még a szememnek sem hittem, ami már
könnybe lábadva volt. Az utca túloldalán az a férfi volt, akit Hannával láttam
ma délután..
-
Napjainkban. –
-
Derek elmenekült, megölni se volt időm, hisz elvoltam
foglalva Hanna testével. Próbáltam újra feléleszteni, de hiába tettem mindent.
Hisz kevés az esély ahhoz, hogy egy szétmarcangolt testű lány újra éljen. –
feleltem halk hanggal.
-
Damon sajnálom.. Nem gondoltam volna, hogy te neked
volt egy ilyen fontos lány az életedben.
– mondta Nina miközben közelebb ülve hozzám ölelt át. Tényleg jól esett
az ölelése most. – De akkor, hogy-hogy
életben van?
-
Ezt akarom kideríteni. – sóhajtottam egyet, majd
végigsimítottam a hátán. – Azt elakarom még mondani, hogy itt lakott. Ahol most
te. Ezért is figyeltelek annyira.
-
Akkor most visszaakarja foglalni, majd a házát? –
kérdezte sóhajtva.
-
Nem hiszem, de minden esetre vigyáznunk kell
Caroline-ra. Lehet Ő a következő. – elengedtem őt, majd felkeltem Nina mellől
az ágyról.
-
Ma este jön át hozzám. Szerintem már elindult, mert úgy
volt, hogy este tíz-re jön, és még tíz óráig van 2 perc. – felelte mosolyogva,
miközben én bólintottam.
-
Akkor megyek is. – mondtam mosolyogva, de amikor
kiakartam lépni az ajtón, hatalmas sikításra lettünk egyszerre figyelmesek, és
együtt rohantunk oda az ablakhoz ahol rálehetett látni az utcára. Megdöbbent
tekintettel, és kikerekedett szemekkel néztünk a ház elé.
-
Caroline..
