2. fejezet ღ Titokzatos idegen.

Mikor magamhoz tértem nem hittem, a szememnek. Miért vagyok egy kórházban? Egyáltalán mi történt velem? Semmi nem ugrott be arról az éjszakáról.. Nem is tudtam sok ideig átgondolni a dolgot, mert Nate támadt le azonnal mikor látta, hogy felébredtem.

-          Hé, Nina. Jól vagy? – aggodalmaskodott, majd megsimította a vállamat is.

-          Persze. Minden rendben. – feleltem egy bólintással együtt és rápillantottam. – Mi történt?

-          Christian-nal mentetek el valahova este, aztán 1 órával később szóltak, hogy az út közepén találtak meg téged. – mesélte szinte fájdalmas tekintettel. Én csak homlokomat ráncoltam, hiszen semmire nem emlékeztem, de próbáltam úgy tenni mégis, hogy minden rendben van.

-          Oh, igen persze. – apró mosoly keletkezett az arcomon. – Mikor mehetek haza?

-          Lehet már ma. Nem esett komolyabb bajod, csak egy kis vérveszteség. – paskolta meg a combom, közben helyet foglalt mellettem az ágyon.

Nem tudtam megint, hogy miről beszél aztán nyakamhoz értem ami elvolt látva, de nem éreztem semmi fájdalmat, sőt egy kicsit sem.

-          Mi van a nyakammal? – kíváncsiskodtam, de mikor Nate hozzá akart kezdeni egy orvos toppant be hozzánk.

-          Mr. Lewis? – nézett furcsa iratokra a doktor, majd tekintete megakadt Nate-en.

-          Én lennék. – felelte halkan és fel is keltem mellőlem, az orvos pedig a fejével biccentett , hogy menjen egy kis időre ki vele a szoba elé.

Nate engedelmesen követte, és zavartan figyeltem őket. Közben próbáltam szájról olvasni, hogy mit is mondhatott neki, de különösebb képen nem érdekelt nagyon. Csak azt vártam, hogy végre elmehessek innen.

Kit érdekelnek a szabályok, hogy itt kell maradnom? Nem haboztam, csak felpattantam az ágyból és a ruháimért nyúltam, de hirtelen egy kezet éreztem meg a vállamon.

-          Még nem mehetsz haza. – lágyan fordított maga felé az egyik ápoló nő, amitől csak felvontam a szemöldököm.

-          Eddig úgy volt, hogy már nem kell itt maradnom. Akkor? – kezemből kivette a ruháimat, majd az ágyhoz vezetett, ahova leültem.

-          Doktor úr még egy kis megfigyelés miatt akar bent tartani. Holnap mehetsz. – válaszolta kedvesen, majd apró mosollyal az arcomon bólintottam egyet.

Ahogy az ápoló kiment, Nate jelent meg újból a szobában, majd durcásan karba téve kezeimet dőltem hátra az ágyon.

-          Sajnálom Nina. Ha eltudnám intézni, hogy előbb gyere haza megtenném, de most mennem kell. Dolgom van, este még visszalátogatok. – megsimította a fejem búbját, közben csak lebiggyesztett ajkakkal figyeltem őt.

-          Menj csak. Köszönöm, hogy bent voltál velem. – mosolyom szélesebb lett, nyakát pedig átkaroltam, hogy magamhoz húzzam, ezáltal pedig jó szorosan megtudtam ölelni Őt. Ahogy megcsókolta a homlokomat, elengedtem őt és lassan el is hagyta a szobát.

Nem tudtam először mitévő legyek, hiszen semmit nem tudtam csinálni csak feküdtem az ágyamon és bámultam a fehér falakat. Közben folyamatosan csak töprengtem, hogy mi történhetett azon az estén, de nem. Semmi nem jutott eszembe, pedig nagyon kíváncsi lennék, hogy mit kerestem az út közepén. Főleg a nyakamon ez a seb, ami szerencsémre nem fáj, csak érdekelt..

Felsóhajtottam, és mikor rendesen befeküdtem az ágyba plafonra terelődött a figyelmem. Álmos is voltam, de szemeim automatikusan lecsukódtak pár másodpercre. Másodpercekből, percek lettek, aztán a percek után elaludtam.

Hajnali 1… Egész kórház kihalt, csak a fények pislákolnak a folyósokon. Egy lélek nem volt bizonyára mindenki alszik, csak én egyedül nem. Wc-ben voltam perceken át, ott pedig a mosdókagylóra támaszkodva bámultam saját magamat. Oldalra húztam ajkaimat, majd nagy levegőt vettem, és megnyitottam a csapot, ahova lehajoltam, hogy kicsit megtudjam mosni az arcom. Ahogy kiegyenesedtem a tükörben, azonnal megakadt a szemem a nyakamon lévő sebtapaszon. Tudom, hogy nem szabadott volna leszedni, de nem tudtam megállni, csak megfogtam a végét és lassan húztam le a nyakamról. Kicsit felszisszentem, hogy véletlenül letéptem magamról és mikor megláttam, hogy két pici, még piros pont szerűség van a nyakamon összeráncoltam a homlokom. Közelebb hajoltam a tükörhöz, hogy jobban megtudjam nézni, de hirtelen zajt hallottam onnan kintről.

Tényleg jobb lenne, ha visszafeküdnék, ezért fogtam magam és kimentem a wc-ből. Senkit nem láttam a folyóson és inkább szapora léptekkel siettem vissza a szobámhoz. Apró zajok folyamatosan zavarták a fülemet, így a borzongás is átjárt a testemen. Egyre jobban éreztem, hogy hátulról követ valaki, de nem akartam benne biztos lenni, hiszen senki más nincsen itt csak én.

Amikor kiértem a hosszú folyosóról, meglepődtem, mert hirtelen az egész kórházat nagy sötétség borította be. Még annyit láttam, hogy a kapcsoló hol helyezkedik el a falon, ezért odasiettem, de mikor felnyomtam egy kis fényt sem láttam meg. Csak kapcsolgattam föl-le, de semmi.

Nagyot nyeltem, majd hirtelen valakinek a közelségét éreztem a hátam mögött. Gyorsan megfordultam, de senkit nem láttam, csak hirtelen visszajött minden világosság.

Fogalmam sem volt, hogy mi folyik itt, szóval muszáj volt valahogyan visszakerülnöm a szobámba, hogy legalább ott biztonságba tudhassam magam. Magam mögé pillantottam, de senki nem volt ott, csak mikor elakartam indulni beleütköztem valakibe. Azonnal ránéztem, és  hirtelen nem tudtam most merre menjek csak egyet lépéssel hátráltam tőle. Szemeivel alaposan végig mért, közben nagyot nyelve álltam mozdulatlanul előtte. Torkomban ott volt szokásosan egy gombóc, amitől megszólalni sem tudtam, de mikor kiakartam gyorsan kerülni karomnál fogva odarángatott szorosan magához és újabb hatalmas fájdalmat éreztem meg a nyakamnál, ahogyan fogait belém döfte, de mikor sikítani akartam, hirtelen felriadtam álmomból.

Levegőhöz kapkodva, néztem körbe a szobába és egy fekete alakot pillantottam meg a sarokban, ezért gyorsan felkapcsoltam a  lámpát, de senkit nem láttam azon a helyen.

Mellkasomhoz kaptam, szívverésem 1000x gyorsabb volt az átlagos tempójánál, és a testem is tiszta verejtékes volt.

Beletúrtam a saját hajamba és a félelem tovább fokozódott bennem, főleg ezek után.

-          Farkas éhes vagyok. – mondtam szinte teli szájjal mikor már a negyedik kocka csokit kaptam be.

-          Egy csokival nem laksz jól. – nevetett fel Nate, amin megráztam a fejem ellenkezően.

-          Tévedsz. – vigyorogtam, majd mikor beakartam kapni, még egy kockát, hirtelen kikapta a kezemből.

-          Héé ! – kiáltottam és próbáltam tőle visszaszerezni ami nem ment könnyen.

-          Meghízik tőle a segged. Inkább öltözz, és menjünk. Este menned kell a suliba arra a buli ízére amit Caroline-al szerveztetek nem? – tette fel a kérdést, közben szemöldökét felemelte, majd bólintottam egyet és fel is pattantam az ágyból.

Miközben Ő a cuccaimat pakolta, én minden egyes ruhadarabot felkaptam magamra elég gyorsan, hiszen már mióta otthon akartam lenni. Ahogy végzett Nate is, vállára kapta a táskáját, majd jött az a kérdés amit nem vártam.

-          Kitől kaptad ezt a csokrot? – mikor feltette a kérdést egyből megfordultam.

-          Christian hozta, de nem kell. -  elmosolyodtam, majd kivettem a kezéből a csokrot ami egyenesen a kukában landolt. – Így már jobb.

-          Ahogy gondolod. De menjünk. – neki is apró vigyor keletkezett az arcán és hamarosan ott is hagytuk a kórházat.

Egy időre el is kerülöm, hiszen nem akarom, hogy megint bent tartsanak. Eleget voltam kiskoromban abba a börtönbe, így most nincs kedvem hozzá, hogy hetekig, sőt hónapokig bent maradjak.

Ahogy beléptem a házba, az első aki örömmel fogadott kis Maya volt az. Azonnal felkaptam karjaimba, Ő pedig szokásosan összenyalta az arcom amin felnevettem.

-          Cuccaimat itt lent hagyom. Megyek készülődni. – dobtam le az ajtó mellé mindent, majd Maya-val a kezembe felrohantam a szobámba, ahol leraktam őt az ágyra, én pedig a telefonomat kerestem meg.
Persze, folyamatosan jól eltudom dugni. Gondolattól felsóhajtottam és csípőre tett kezekkel megláttam Maya kis ágyában. Nagy léptekkel mentem oda majd kezembe is vettem. Szerencsére semmi baja nem lett, Maya sem tette tönkre eléggé.

Amikor megnéztem a telefonomon Caroline-tól 8 nem fogadott hívás, 3 üzenet. Hmm, ennyire aggódott értem? Vagy csak azért biztos, mert nem leszek ott. De az utolsó üzentet meg is nyitottam amiben az állt, hogy „este 8 kor legyél a suliban! Ui.: Ne késs!”.

Jellemző. Hümmögtem egyet és el is rohantam lezuhanyozni, utána máris előválogattam valami alkalomra illő ruhát.

Tükör előtt megcsináltam a sminkemet, hajamat pár perc alatt és meg is voltam magamon döbbenve, hiszen sose készültem el ilyen gyorsan, sőt még pontosan 8 órára be is értem a suliba, ami majdnem  tele volt.

-          Nina ! – rohant a tömegből oda hozzám Caroline aki azonnal a nyakamba ugrott és szorosan megölelt engem.

-          Szia.. Caroline. – nyögtem ki nagy nehezen, mert szorításától alig kaptam levegőt, de el is engedett.

-          Jól vagy? Hallottam kórházban voltál. – végigsimított a karomon, tekintete pedig nagyon aggódó volt. 

-          Persze, semmi bajom. Csak egy kis karcolásom volt. – feleltem mosolyogva és most én öleltem meg őt szorosan.

-          De hát mi történt? – kíváncsiskodott tovább, de csak megráztam a fejemet.

-          Azért vagyunk itt, hogy erről beszéljünk vagy bulizunk végre? – mosolyom szélesebb lett, ahogy neki is, majd megfogta a kezem és a tömegbe vezetett be ahol, már javából ment a buli.

Suli közepe tele volt fiatalokkal akik ittak, táncoltak folyamatosan. Csodálom, hogy nem fáradnak el, mert szerintem én így leszek, mivel nem vagyok hozzászokva az ilyenekhez.

De Caroline-al mi is elég sokat táncoltunk, de az ivás kimaradt. Tánc közben pedig többször megpillantottam Christian-t. Abban a percben arcom is komorrá vált, szerencsére ott volt velem Caroline ezért nem is mert odajönni hozzám. Örültem neki, de azért egyedül is lennem kellett volna.
Az is lett, mikor odamentem az italos pulthoz. Ott helyet is foglaltam, majd azonnal megkínáltak egy pohár vodkával. Ahogy kezembe vettem a poharat egy nem kívánatos személy jelent meg mellettem.

-          Nekem is egy pohárral. – szólalt meg Christian, és ugyan azt kérte amit én, majd le is ült mellém. Próbáltam úgy tenni, mintha nem lenne itt, de nem igen tudtam elérni.

-          Nagyon haragszol? – közelebb húzódott hozzám, mire én megittam egyszerre az egész pohár vodkámat.

-          Ez nagyon hülye kérdés volt. Nem gondolod? – felvont szemöldökkel pillantottam rá.

-          Jóvá tehetem, ha akarod. – felsóhajtott és vigyor  keletkezett az arcán. – Ma este, buli helyett elvihetnélek a..

-          Szerintem ezt szóba se hozd. Vagyis azt ne, hogy elvigyél valahova. – felé fordultam és arcom komorabbá vált. – Újra rám nyomulnál. – suttogtam már az utolsó mondatot.

-          Nem fog megtörténni. – hajolt közelebb hozzám, hogy már arcunk majdnem összeért, de én csak nagyot nyelve figyeltem a szemét, ami az ajkaimat nézte.

Hirtelen egy férfi jelent meg mellettünk, aki megfogta Christian karját és felhúzta maga elé. Máris kiegyenesedtem és zavartan néztem rájuk, közben a férfi valamit mondott Chris-nek, aki egy szó nélkül ott hagyott minket.

Megigazította ingének gallérját, majd helyet is foglalt mellettem, közben halkan megköszörültem a torkomat és végig néztem rajta komor arccal.

-          Helló. – kínos csendünket megtörte egy köszönéssel. Hangja lágy volt, és melegséggel öntött el, de mikor tekintetünk összetalálkozott egyben a hideg is kirázott.

-          Szia. – apró mosolyommal köszöntem vissza. – Köszönöm, hogy megszabadítottál a..

-          A barátodtól? Ugyan semmiség. – vigyora nagyobb lett, de ellenkezően megráztam a fejem.

-          Nem, nem a barátom. – feleltem zavartan, és arcom kicsit komor lett.

-          Elnézést. Nem akartalak zavart helyzetbe hozni. – elnevette magát halkan, amire csak bólintottam.

Volt valami furcsa  benne. Egész megjelenése, szemei nagyon ismerősek voltak, de nem tudtam hol láttam őt. Le sem vettem róla a szememet, és próbáltam emlékezni, de semmi. Nem adhattam fel, csak mikor nevét akartam megkérdezni hirtelen Caroline jelent meg mellettünk.

-          Nina gyere ! – mondta izgatottan, majd megfogta a kezemet közben Damon-ra pillantott.

-          Huh, ki Ő? – kérdezte Caroline vigyorogva és ajkaiba harapva mérte jól végig Damon-t, közben felkeltem a székről.

-          Menjünk, Caroline. – mondtam kuncogva, majd elráncigáltam onnan.

-          Ki volt ez? – megállított kicsit messzebb.

-          Nem tudom, Christian-t elküldte onnan és.. – megvontam a vállam, majd megpillantottam újra a férfit aki az igazgatóval beszélgetett.

Nagyon furcsának tartottam őt, ezért kíváncsi voltam, hogy tőle mit akar, egyáltalán mit keres itt.

-          Mrs. Parker. – szólítottam le, ahogy odarohantam hozzá, szegény Caroline-t meg ott is hagytam.

-          Mondjad Nina. – válaszolta mosolyogva.

-          Ki az a férfi akivel az előbb beszélgetett? – tettem fel a kérdést kedvesen, de nem nagyon akartam faggatni.

-          Damon Salvatore a neve. Nagyon kedves, helyes fiatal ember én szerintem. – vigyorogva nézett a szemeimbe, majd tovább is állt mikor elmondta amit kérdeztem.

Ahogy elnéztem az igazgatóról, azonnal megpillantottam a férfit. Vagyis Damon-t. Egymás szemébe néztünk nagyon sokáig, Ő még egy kisebb vigyorral is megajándékozott, de karba téve kezeimet sunyi képpel figyeltem őt.

El is akartam indulni oda hozzá, de ahogy nagy tömeg ment el előtte egyben előttem is hirtelen el is tűnt onnan.