1. fejezet ღ Kezdetek.

Folyamatos a rémálmok gyötörnek. Éjszakáról, éjszakára, és ez egyre rosszabb lesz. Már elaludni is félek, de ki kell magamat pihenni, hiszen hétköznaponként suli és ott pedig nem nézhetek ki úgy, mint egy zombi.

Ez az éjszaka is egy kész katasztrófa volt. Sőt még hét óra sincs, hiszen akkora már rég fénnyel töltődik fel a szobám. Órámra pillantottam, ami még csak hajnali fél hatot mutatott. Gondoltam inkább feltápászkodok, így szokásosan nem kések el a suliból. Álmosan „bemásztam” a fürdőszobába, ahol legelőször a rémisztő, álmos arcomat láttam meg magam előtt a tükörben. Csak a fejemet a ráztam a szörnyű látvány után, majd ledobtam magamról a pizsamát és a zuhanyt megnyitva beálltam alá.

Annyira jól esett ahogy a forró vízcseppek égették bőrömet, hogy órákon át tudtam volna élvezni a bizsergető érzést. Percekre lehunytam a szemem és élveztem ahogy a meleg víz végig folyik minden kis porcikámon. Megkönnyebbülten fel is sóhajtottam, majd hirtelen ajtó nyikorgásra lettem figyelmes. Azonnal kidugtam fejemet a kabinból, hogy megnézzem ki lehet az, de senkit nem láttam csak az ajtó állt egymagában kitárva.  Amikor visszabújtam a meleg víz alá, Mayat láttam meg magam előtt, a kiskutyámat.

-          Maya basszus. – szólaltam meg remegő hangon, de még sincs mitől félni, hiszen csak egy ártatlan kutya volt az, úgy éreztem kezdek egyre jobban megörülni és minden apróságtól megijedni.
Maya csak a farkát csóválta, ugatott, ugrált rám, én pedig csak elzártam a zuhanyt és egy törülközőt magam köré csavarva karjaimba kaptam őt.

-          Folyamatosan a  frászt hozod rám.  – megcsóváltam a fejem, de ő csak boldogan nyalta össze az arcom amitől akaratlanul is mosoly keletkezett az arcomon.

Lesiettem a konyhába vele, láttam, hogy Nate épp ott issza a kora reggeli szokásos kávéját az asztalnál.

-          Azért figyelhetnél Maya-ra valamikor, mert szerintem Ő fogja a halálomat okozni. – sóhajtottam, majd leraktam a karjaimból őt, és a konyhapult feletti szekrényből elővettem egy egész adag kutya tápot, amit a kis tálkájába öntöttem. Azonnal neki támadt, miközben odamentem az asztalhoz, ahol Nate ült.

Ő nevel kiskorom óta. Nagyon jó barátom, egyben nevelő apámnak is mondhatom, de még sem az. Igaz sok közös van bennünk, sokszor együtt vagyunk, imádom, szeretem, de mégis csak anyu ismerőseként látom őt előttem.

-          Úgy tudtam..Khm, úgy tudta, hogy te ilyenkor alszol. Mindig beszokott bújni melléd, vagy tévedek? – felvont szemöldökkel pillantott rám.

-          Nem, nem tévedsz. – támaszkodtam rá az asztalra. – Csak szerettem volna nyugodtan zuhanyozni.

-          Mi történt veled? Mostanában olyan álmosan nézel ki. – kíváncsiskodott tovább, szokásosan. Igen, sokszor nagyon is aggódik értem.

-          Csak.. nem igen alszom ki magam. Ennyi az egész. – apró mosoly tévedt az arcomra, ami rá is jó hatással volt, hiszen ő ajkai is mosolyra fakadtak.

-          Nem igen engedem meg, de ha nagyon szeretnél ma itthon maradhatsz. – felkelt az asztaltól, majd elém lépett egyet, hogy őszintén szemeimbe tudjon nézni. – De csak ma.

-          Nem, el kell mennem. Caroline-al mi szervezünk egy.. Nem tudom mit. – oldalra húztam ajkaim és elpillantottam a válla fölött, majd az órán akadt meg a szemem. – Szóval akkor készülök. Korán is kell beérnem. – egyik kezemmel átkarolva nyakát, gyors puszit nyomtam az arcára, utána fel is rohantam, Maya pedig szokásosan rohant utánam, mint egy hűséges társ..Mindenhová követett.

Szobámba érve, máris fiókomhoz léptem, ahonnan előválogattam fehér neműket, és azokat egy-két szóból felkaptam magamra. Szekrényembe ezernyi ruha volt így nem is tudtam mit vegyek fel. Ahogyan kezembe vettem az összes ruha darabot addig dobáltam ki míg nem találtam meg amit fel is veszek. Egyszer csak kezembe akadt egy hétköznapi póló, csőnadrág amit fel is vettem magamra, de mikor megfordultam Maya-t keresve sehol se találtam.

Ahogy megpillantottam, hogy a kidobált ruhák alatt van felnevettem, de láttam, hogy az egyik pólómat szájába veszi és rohanni kezd vele, azt már nem hagyhattam. Gyorsan utána szaladtam és még sikeresen eltudtam kapni a pólómnak a végét. Maya se engedte el egy könnyen, szóval rossz helyzetben voltunk, hiszen Ő is húzta meg én is, de Maya pillanatok alatt elengedte amitől nagyot estem hátra, pont rá a fenekemre.

-          Mi a fenét művelsz még itt ?! Rég késznek kellene lenned. – rontott be Caroline, amitől fejemre raktam a kezem és nagy levegőt vettem.

-          Kérlek. Csak ne kiabáld le a fejem kora reggel, oké? – tápászkodtam fel a földről, majd az összes ruhámat kezembe véve, vágtam be a szekrénybe. Nate úgy sem nézegeti milyen rendetlenség van a szobámba, főleg a szekrénybe, így nem kellett semmitől sem tartanom nagyon.

-          Tempó, tempó. Így is késébe vagyunk. – elkezdett járkálni a szobámba, míg én csak kuncogtam rajta és tükröm elé állva pár másodperc alatt meg is fésülködtem. 

-          Mit is fogunk csinálni? Nem emlékszem. – kíváncsian figyeltem őt a tükörből, miközben egy kis sminket raktam magamra.

-          Nagyon széthullott vagy mostanában, Nina. – sétált oda hozzám, majd púderes dobozt lehelyeztem az előttem lévő kis komódra. – Jól vagy?

-          Miért ne lennék? – kis hamis mosolyt varázsoltam magamra és szembe fordultam vele.

-          Megyünk akkor vagy nem? – tereltem azonnal a témát, arcom pedig komorrá változott.

Caroline csak egyet bólintott, amire én kikerültem, hiszen nem szerettem volna sokáig firtatni a témát, nem igazán szerettem azt sem, ha ennyire kíváncsiskodnak és erőszakoskodnak, hogy mondjam el minden problémámat. Kicsitől a nagyig.

Ahogy beértünk a suliba, már éreztem, hogy az egészhez nincs kedvem, sőt. Jobb lett volna, ha tényleg otthon maradtam volna hogy Nate javasolta, és legalább jól kipihentem volna magam. De mit számít? Itt vagyok, és valahogy próbálom végig csinálni ezt a napot, ahogy elterveztem.Egy kis mosoly, és már mindenki azt hiszi, hogy boldog vagy.

-          Drágáim végre megjöttetek. Már aggódtam.. – szólt oda hozzánk Mrs. Parker.

-          Elnézést, igazgató nő, de Nina szokásosan elaludt. – Caroline máris a kimagyarázás szélén állt. Nem bírta elviselni, ha bajba keveredik főleg, ha miattam. Csak szemeimet forgattam, de mikor Mrs. Parker-el tekintetünk összetalálkozott kis mosolyt erőltettem magamra.

-          Semmi baj, csak menjetek a többi lánynak segíteni, hogy elkészüljünk mire beérnek a többiek. – veregette meg a vállam és egyszerre bólintottunk válaszként, mire tovább állt.

-          És most merre főnök? – nagy levegőt vettem, Caroline pedig elvezetett a suli középső részébe ahol már a többi lány nagyjából kész is volt az egész dekorációval.

-          Ezt a dobozt fogd meg, és hozd utánam, köszönöm. – parancsolta, de kedvesen mire én kezembe vettem a dobozt amibe apró kis csecsebecsék voltak.

Amíg Caroline az oszlopokat díszítette, a figyelmem folyamatosan mindig másra terelődött, míg meg nem pillantottam az idegesítő exemet. Amint tekintetünk összetalálkozott, azonnal elindult felém én meg nem tudtam, hogy most ott hagyjam Caroline-t, vagy maradjak és ne vegyem észre, de semelyik nem vált be, hiszen amíg gondolkodtam mit csináljak, már ott is volt mellettem.

-          Szépséges reggelt, egy ilyen szépséges lánynak. – köszönt nekem szokásos nagy vigyorával, de szememet nem tudtam róla levenni.

-          Christian. Más már nem hiányzott a mai napból. – hangom gúnyosan csengett

-          Nocsak, itt vagy a suliban és máris gúnyolódsz velem? Nem szép dolog, főleg, hogy még mindig szeretlek. – lebiggyesztette az ajkait játékosan, kezeit könnyen fonta derekam köré, de én alig bírtam magam visszafogni, hogy nehogy kórházba juttassam.

-          Christian, mi is örülünk, hogy itt vagy, de tényleg leszállhatnál róla. – szólt bele Caroline aki közénk furakodott. Azonnal megkönnyebbülés futott át rajtam, hogy legalább a legjobb barátnőm segít eltávolítani innen.

-          Megjött a várva várt Szöszi. Mit fogsz tenni? – nézett smaragd zöld szemeivel rá, majd Caroline a szokásosan agresszívé vált és térdével egy hirtelen,erős mozdulattal el is találta Christian legérzékenyebb pontját, amitől néhány pillanat alatt felkiáltott és kezeivel oda is kapott. Nem sok kellett, hogy ne essen össze a fájdalomtól, de belőlem csak a nevetést tört ki, ráadásul a leghangosabb, míg Caroline büszke mosolyával fordult felém.

-          Mehetünk tovább. – nagy levegőt vett, majd intett a fejével.

-          Viszlát, Chris. - kacsintottam egyet mosolyogva búcsúzásképpen és ott is hagytuk őt.


Tévedtem. Azt hittem hamar készen lettünk volna, de nem. Egész tanítás alatt dekoráltuk a sulit, előkészítettünk mindent a szórakozásra ami csak holnap lesz. Nem értem minek akar előbb mindent kidekorálni, de legalább lemaradtam az összes óráról, aminek halálosan örülök, mégis elfáradtam. Sőt Christian se hagyott békén nagyon sokáig, muszáj volt beleegyeznem, hogy elmenjek ma este vele egy titokzatos helyre. Őszintén nem tudom mit csináljak, mert ha nem megyek egész este zaklatni fog telefonon, holnap pedig.. nem is merek bele gondolni.

Ágyamon feküdtem és agyaltam ezen az egészen. Közben Caroline-al beszéltem web kamerán, így nem igazán figyeltem oda rá, hogy milyen fontos dolgot mond, csak mindenre bólintottam.

-          Szerinted jó ötlet Chris-el elmenni este? – vágtam bele szavába, amitől összeráncolta homlokát.

-          Hogy hova mész?! – szeme szinte izzót a dühtől, és kamerába jóban odahajolt. – Normális vagy, hogy ilyenkor elmész vele ?! Mondd te.. Mi van veled? Úristen..Komolyan.

-          Relax szívem. – nevettem el magam, mire Ő még jobban dühös lett.

-          Hogy tudjak megnyugodni? Az a seggfej egy elmebeteg állat, kitudja mit fog művelni veled. – szinte már kiabált, Maya aki meg mellettem pihent, még Ő is felkelt erre az őrületes zajra.

Miközben  egyéb haszontalan dolgokat mondott megszólalt a csengő. Ekkor nagyon furcsa érzés keringett bennem. Lehet tényleg nem szabadna elmennem Chris-el? De ha már itt van nem mondhatom le.

-          Megjött. – felültem az ágyon, Caroline pedig aki a kamera előtt nem tudta 1 perce  se befejezni a beszédet, elhallgatott csodálatos módon.

-          Nina, ha elmersz vele menni én életemre esküszöm hogy..

-          Szia Caroline. – köszöntem el tőle nevetve, majd kikapcsoltam a kamerát és lecsuktam a laptopom tetejét.

-          Te meg jó legyél. – nyomtam Maya-nak egy nagy puszit kicsi buksijára, aztán felpattantam és rohantam le.

A lépcsőn legalján megálltam mikor megpillantottam Christian-t. Hirtelen kicsit megállt bennem az ütő, de bátorságot véve odaléptem hozzá.

-          Nina. Elbűvölő vagy, mint mindig. – kezemet megfogva, csókot nyomot kézfejemre, miközben vigyora szélesebb lett.

-          Jó szórakozást gyerekek. És, ne maradj sokáig, te pedig vigyázz rá. – parancsolta Nate, amin csak megforgattam a szemeim.

-          Úgy lesz ahogy akarod. – elmosolyodtam és arcon pusziltam őt. – Majd jövök, szeretlek. – ezzel az utolsó mondattal, ki is léptünk a lakásból és egyenesen mentünk Chris kocsijához.

Nem is engedtem meg neki, hogy kinyissa nekem az ajtót, mert láttam, hogy arra készül, de semmi esetre nem akarom, hogy azt higgye ezzel bevágódhat nálam.

Ahogy beszállt, elindultunk egyenesen, egy sötét úton. Nem szóltunk semmit egymáshoz, csak egy-két szót, de az se volt valami értelmes. Útról, bekanyarodtunk egy sötét erdői ösvényre, amit nagyon furcsa szemekkel mértem fel. Nem tudtam itt mi lehet olyan érdekes. Erdőbe sétálunk vak sötétben?

- Miért hoztál ide? – érdeklődtem, de csak komor arcú választ kaptam.

-          Majd meglátod. – ahogy tekintetünk összeütközött, rossz érzés fogott el. Le is parkoltunk hirtelen, és csak erre lettem figyelmes. Egyszerre szálltunk ki, és bőröm libabőrös lett a helytől. Hideg fuvallat jött mindenfelől, de Chris csak megfogta a kezem és bevezetett a sűrű erdőbe. Megszólalni nem mertem, csak egy gombóc volt a torkomban, és szerencse hamarosan kiértünk egy nagy tisztásra. Nem tudom miért, de nagyon ismerős egy hely volt.

Beljebb haladva, lámpák pislákoltak a sötétben, kicsit zavarta a szemem, de ahogy megpillantottam hova hozott a lélegzetem is elállt pillanatokra.

Egy temető ? Mi a fenét keresünk itt?!

-          Gyere. – intett egyet a fejével és elindult legelőre, én pedig követtem őt szaporán, hiszen nem akartam lemaradni tőle. Sírok között haladva átöleltem saját magamat kezeimmel, hiszen rémisztő volt minden.. A hely, hogy ilyen sötét van és, hogy pont ide kellett engem hoznia. Nagy félelem fogott el, de nem gondolhattam rosszra, mert szörnyek nincsenek.

-          Nem tetszik ez a hely nekem. – nyeltem egy nagyot, és miközben felmértem a terepet nem is vettem észre, hogy megállt ezért hirtelen belé ütköztem.

-          Itt vagyunk. – vigyor keletkezett az arcán, de mikor megláttam amit mutatott kicsit sem tetszett.
Szüleim sírja előtt álltunk, ami körül pár üveg alkohol volt.

-          Te most ezt komolyan gondolod? – kezeimet összefűztem mellkasom előtt, megdöbbenve.

-          Tudom, hogy meghaltak a szüleid, de.. Kérlek. Legalább egy fél órát maradjunk itt, utána haza viszlek, ha akarod. – könyörgött már szinte, közben arcomat is megsimította, de fejemet elrántottam.

-          Jól van. Fél óra több nem. – arcom még komorabb lett, majd nagy levegőt vettem.

Kedvem sem volt az alkoholhoz nyúlni, sőt még ahhoz sem hogy itt legyek..

Egész este csak beszélgettünk, Ő pedig bunkó módon ráült szüleim sírjára és ott itta meg már negyed óra után a a harmadik fél üveg üveg whisky-t. Caroline-nak igaza volt. Nem szabadott volna idejönni, és már Chris is teljesen részeg. Így nem tudunk haza menni sem, hiszen nem tudok vezetni.

- Figyelj.. Én haza megyek. Majd én vezetek. – mondtam szaporán és abba reménykedtem, hogy beleegyezik, de helyette más választ kaptam.

- Miért akarsz elmenni ilyen hamar? Most kezdődik csak a móka. – vigyorgott, majd felkelt és pont elém került. Áradt belőle a pia szag, semmi undorom nem volt hozzá. Átkarolta a derekamat, és magához vont engem. Próbáltam magamtól eltolni, de nem volt annyi erő bennem, mint amennyi benne lakozott.

-          Chris, kérlek. – folyamatosan próbáltam leállítani, közben undorító módon mindenhol simogatni, tapogatni kezdett, amit nem tudtam elviselni. Sőt a legrosszabb, hogy furcsa reccsenések, zajok voltak mellettünk amitől még jobban megijedtem, de mikor már kezdett elegem lenne, hirtelen nagy pofon csattant el Chris arcán amitől automatikusan hátrébb lépett.

-          Ha még egyszer csak egy kisujjal hozzám mersz érni, nem fogod megúszni egy könnyen ! – förmedtem rá, aki pont a pofonnál tért csak magához.

-          Nina kérlek, ne haragudj nem volt magamnál. – hadarta el, és próbálta magát kimagyarázni, de semmivel sem sikerült. Amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam tőle egyenesen a kocsijához, majd be is pattantam. Szerencsére bent volt a kocsi kulcs, így betudtam indítani a motort és azonnal elhajtottam onnan, pont mikor kiért ő is az erdőből.

Ezt nem szabad elmondanom senkinek tudom, hogy hülye lennék, mert legszívesebben feljelenteném,de nem akarok semmi gondot így magamba tartom. Többet látni se akarom, soha nem akarom, hogy újra hozzám érjen. Jobb lesz, ha kerüljük egymást.

Szemeim közben könnyesek lettek. Bele se mertem gondolni, hogy mi történhetett volna. Főleg azt sem tudtam, hogy merre tartok, de ahogy az útra pillantottam, hirtelen egy fekete alak jelent meg előttem, sőt annyi időm se volt, hogy lefékezzek, csak a szélvédőre csapódott, ami be is tört, én meg gyorsan a fékre tapostam így  pontosan megálltam az út közepén. Nem tudtam először mi tévő legyek, csak ott ültem az ülésbe, és mellkasomra téve kezem néztem magamon végig, de semmi sérülésem nem lett. Sajnos akkor jöttem rá, hogy elütöttem valakit. Nem is haboztam sokáig, csak kiszálltam a kocsiból és azonnal megpillantottam egy férfit aki a földön feküdt.

Soha nem ütöttem el senkit, így reménykedtem benne, hogy semmi komolyabb baja nem lett, de amekkorát repült, nem voltam semmiben biztos.

-          Hé, jól vagy? – szólaltam meg kicsit remegő hangon, és leguggoltam hozzá.
Nem tudtam mit mondani, csak vártam, hogy felébredjen.
Hirtelen egy tenger kék szemű szempárral találtam magam szembe. Meglepődtem kicsit, de megkönnyebbülés futott át rajtam, mivel láttam, hogy jól van.

-          Nem esett komolyabb bajod? Hívjak mentőt? – kíváncsiskodtam, de Ő csak felült és rám nézett. Nem szólt egy szót sem, furcsán viselkedett.

Ahogy felakartam kelni, hirtelen megragadta a tarkómat és visszarántva magához, tűhegyes fogakat éreztem meg nyakamnál, amik teljes belém fúródtak. Felsikítottam a rettentő fájdalomtól, míg Ő csak szorosabban magához vont, közben nagy kortyokban itta véremet.
Látásom, egyre homályosabb lett, eszméletemet pedig egyszerűen elvesztettem, férfi karjaiba. Utolsó emlékem, hogy fehér falak közt fekszem. Először nem tudtam hol vagyok, hiszen alig tértem magamhoz, de szememet jobban kinyitva, jól végig mértem a helyet és rájöttem. Egy kórház..