12. fejezet. ღ Szülinap.

A hideg és egyben hűsítő víz lepte be a lábunkat. Én kényelmesen feküdtem Damon karjaiban, de ettől függetlenül mindketten kellemesen pihentünk a puha homokban, miközben a nap sugarai égették bőrünket.

Míg én Damon mellkasára rajzolgattam láthatatlan szíveket, addig Ő a bárányfelhőkkel teli eget bámulta, de aztán beugrott amit tegnap este közlött velem. Az a bizonyos szeretlek szó. Furcsának találtam, hiszen sosem ejtette ki egyszer sem a száján, de legbelül örültem neki, mert ettől tudom, hogy már hamarosan az enyém lehet, de ahogy elnézem fordult a kocka. Most én akarom Őt jobban, mint az elején.

-          Ilyen jó játékszer a mellkasom? – éreztem szélesedő vigyorát az arcán, majd ettől elkuncogtam magam. – De félre ne értsd, nem zavar. – tette hozzá gyorsan. 

-          Nekem nagyon tetszik. – érzéki csókot nyomtam rá, miközben kockás hasán simítottam végig, ami egyszerűen csábító volt. – Kérdezhetek valamit? Tegnap este.. Mondtál nekem valamit. Nem emlékszel arra, hogy mit?

-          Mire kellene emlékeznem? – felvonta egyből a  szemöldökét, de vigyora még mindig arcán maradt, közben ujjaival karomat cirógatta.

-          Azt mondtad szeretsz. – mikor kiejtettem ezt a szót, egyből komorrá változott az arca.

-          Oh hát az.. Véletlen volt.. Vagyis. Szerintem túl sokat ittam, ne haragudj. – hadarta össze-vissza, közben torkát is megköszörülte, de láttam rajta, hogy kitalálja az egészet mert akkor most nem lenne ilyen zavaradott, sőt látnia kellett volna magát, hogy viselkedik.

-          Igen, persze. Értem. – feleltem már szinte én is komoran, de már a másik percben arra lettem figyelmes, hogy ajkait érezhetem enyémen.

-          Na, ne engedjük, hogy most ez a szó elrontsa a napunkat, így is késő van. – apró sóhajjal felkelt mellőlem, mert igaza volt. Bár semelyikünk sem tudta hány óra, mégsem zavartak meg minket.

Amikor készen lettünk a parton egyenesen felsétáltunk a medencéhez, ahol már Rebekah jött velünk szembe eléggé szigorú tekintettel. Biztos voltam benne, hogy azért mérges amiért egész éjszakára eltűntünk Damon-nel, de nem tudnám letagadni, hogy mennyire élveztem.

-          Ti hol a fenébe voltatok? Egész éjjel titeket kerestünk Christian-nal. – förmedt ránk, mi pedig egyszerre torpantunk meg előtte. Én egy szót sem tudtam kinyögni, Damon arcáról pedig nem lehetett letörölni, azt az elégedett vigyort.

-          Talán minden kis percemről be kéne neked számolnom, hogy mit csináltam? – tette fel a kérdést Damon, már szinte komoran, de ettől Rebekah teljesen meglepődött a nézett rajtam végig. Nem is maradtunk ott sokáig, hiszen Damon megfogta a kezem és átvezetett az épületen át.

Kint a kocsi előtt Christian állt, akinek egyik keze zsebében volt, másik kezében pedig egy telefon volt. Mosolyogva, sőt nevetve beszélt a telefonba amit én felvont szemöldökkel figyeltem, hiszen így csak egy lánnyal szokott beszélni, de lehet, hogy az egész helyzetet félre értem.

Mikor végzett a telefonálással, elengedtem Damon kezét és egyből odafutottam Christian elé aki csak vigyorogva nézett rám. 

-          Megérkezett az elveszett bárányka. – most már mindkét kezét zsebre dugta, ekkor csak szemeimet megforgatva sóhajtottam fel.

-          Kivel beszéltél telefonon? – kezdtem kíváncsiskodni, mire felvont szemöldökkel nézett rajtam végig, de úgy nézett rám, mint ha hülye lennék szó szerint.

-          Ejnye, elfelejtetted, hogy a legjobb barátnődnek ma van a szülinapja? – lebiggyesztett ajkaival figyelte a reakciómat. Igen tudtam, hogy elfelejtettem valamit és az Caroline szülinapja volt. Még szerencse, hogy Christian emlékeztetett rá, hiszen akkor most kihagytam volna.

Odarohantam Damon-höz, aki Rebekah szinte már veszekedett és ahogy hallottam a tegnap esti eltűnésemről, de közbe kellett avatkoznom.

-          Bocsánat, hogy megzavarlak titeket, de Damon azt szeretném, ha most elmennénk valami ajándékot venni, utána pedig azt szeretném, hogy haza vinnél mert.. Mert ma van Caroline szülinapja és nem akarom kihagyni. – hadartam el szinte, és a mondatom végén hatalmas levegőt vettem, mert olyan volt mintha minden csepp oxigén is elfogyott volna.

-          Persze, de előbb lerendezem ezt Rebekah-val, ha nem bánod. – felelte kedves hangon, ami egy részt meglepett, másrészt örültem neki, hiszen sose egyezett bele ilyen egyszerűen semmibe. Ahogy ránéztem Rebekah-ra, azonnal megtudott volna ölni szemeivel, ezért inkább a kocsihoz sétáltam és be is ültem a kormányhoz, mert most én akartam vezetni a kocsit.

Christian pedig mellém ült előre. Damon-nek akartam foglalni azt a helyet, mert nem volt semmi kedvem Christian mellett ülnöm, sőt inkább jobb, ha nem is vele megyek vásárolni, hanem valaki mással.

-          Még mindig fáj az arcom a hatalmas ütéstől, amit tegnap este kaptam, de megérte. Mert az a csók elképesztő volt amit tőled kaptam. – éreztem ahogy rám nézett, mivel én csak magam elé bambulva fogtam a kormány. Keze a combomra tévedt amit gyengéden cirógatott ujjaival.

-          Többet nem fog megtörténni, csak féltékennyé akartam tenni Damon-t. Első és utolsó alkalom volt, hogy megcsókoltalak, szóval máskor ne is várj erre. – széles mosoly került rá az arcomra, ami egyben gúnyos is volt. – De azt megköszönhetem, hogy egy jó sexet is lerendeztünk a parton. – tettem hozzá, ekkor már rá is néztem. Komorság átfutott az arcán, mikor meghallotta, hogy mit csináltunk ekkor pedig diadalmasan nagyobb lett a mosoly az arcomon.

-          Arra rájöttél, hogy velem egyszer sem sexeltél még? Pedig elhiheted, hogy nem bánnád meg. – hajolt a fülemhez, és ezt mind odasúgtam, ekkor keze becsusszant a két combom közé, ennek érzése miatt lehunytam mindkét szemem, szívem pedig még gyorsabban kezdett verni az átlagosnál. De aztán hirtelen mindketten arra lettünk figyelmesek, hogy Damon karjánál fogva rántja ki mellőlem Christian-t, akit betuszkol hátulra Rebekah mögé.

-          Indulhatunk? – hangja türelmetlen volt, tekintete pedig ráterelődött a hátul ülő Christianra.

Végre jó volt abban a tudatban élni, hogy hamarosan már otthon leszünk. El sem hittem, hogy Damon megengedte, sőt amióta lefeküdtünk sokkal kedvesebb velem, de azért meg vannak még az idegesítő szokásai, sőt most két kolonc van a nyakamon. Nem tudom, hogy fogom egész úton kibírni a két pasival, mert félek, hogy útközben Damon rátámad Christian-ra, én pedig nem szeretnék balesetet szenvedni és megint a kórházba kerülni, mint akkor. 

Remélem, hogy Nate is jól van Caroline-al együtt, de most előttem van az a kép amikor Caroline egész napját rászánja a szülinap előkészítésére.

De aztán pár óra múlva kezdtem aggódni, hogy nem érek haza. Már kezdett esteledni és van még vissza pontosan kerek 1 óránk, hogy odaérjünk. Eközben már Christian és Rebekah is elaludtak hátul, egyedül mi maradtunk fent Damon-nel, mégis úgy éreztem, hogy haragszik rám mivel egész úton hozzám szólt, csak annyit éreztem, hogy valamikor rám nézett.

-          Szerinted mi lenne jó Caroline-nak szülinapjára? Egyáltalán, ha még nyitva vannak a boltok. – nevetés tört ki belőlem, miközben ránéztem Damon-re, de Ő csak vállat vonva nézte az utat.

-          Amit akarsz azt veszel neki. – felelte unott hangon, amin kissé el is komorodtam.

-          Esetleg van valami ötleted? – vontam fel a szemöldökét, de próbáltam az útra is figyelni meg Damon-re.

-          Mondtam már, hogy azt veszel amit te akarsz. – vágott vissza hirtelen, és a magas hangjától kissé össze is rezzentem.

Nem tudtam mi baja van, de most úgy nézett ki a dolog, hogy igazából nem is kezdem arról faggatni, mert még idegesebb lesz és abból jó nem sülne ki. Legszívesebben most leparkoltam volna az út szélére, kiszálltam volna és gyalogoltam volna egészen haza, aztán felőlem azt csinál amit akar, mert nem fogom tűrni, hogy így viselkedjen velem. Főleg, hogy Ő csinálja ezt velem. Elég fájdalom ért miatta, nem kell még több.

-          Hé, Christian. Nem akarsz velem holnap eljönni vacsorázni? Felhívlak még és akkor megbeszéljük, hogy is legyen pontosan az egész este. – visszapillantó tükörből néztem rá Christian-ra, akinek szemei úgy csillogtak, mint még soha, Damon pedig majd felrobbant a dühtől.

-          Mit szólnátok egy dupla randihoz? – szólt közbe Rebekah, mivel már Ő is felébredt erre az egész beszélgetésre, sőt akkor ébren voltak már mikor Damon ész nélkül kiabált. – Én Damon-nel, Nina te pedig Christian-nal. – vigyorgott önelégülten.

-          Remek ötlet Rebekah. – felelte Damon azonnal azzal a pajzán vigyorával, nekem pedig egyből komorság öntötte el az arcom.

Hát jó Damon.. Ha ezt akarod.

Kerek 1 óra múlva már Caroline háza előtt parkoltam le. Olyan sokan voltak, hogy alig találtam helyet,  de reméltem nem késtem el, mert igaz, hogy nem vagyok a pontosságról híres, de ez a legjobb barátnőm szülinapja és nem hagyhattam ki.

Még mindig a tegnap esti báli ruhám volt rajtam, ami kissé szakadt volt, hiszen Damon a sex előtt szinte leszakította rólam így még szerencse, hogy egybe maradt.

-          Úristen Nina, el sem hiszem, hogy itt vagy. – ugrott bele egyből Caroline a nyakamba ahogy meglátott, én pedig hatalmas mosollyal viszonoztam hatalmas, szoros ölelését. 

-          Igen, ahogy látod itt vagyok. – picit eltoltam magamtól nevetve, hiszen a szorításától alig kaptam levegőt. – És bocsánat, hogy nem hoztam semmiféle ajándékot neked, csak látod eléggé későn értünk ide és.. Minden bolt zárva volt. – próbáltam kimagyarázni magam, de mikor hangosan felnevetett én csak zavartan mosolyodtam el.

-          Ugyan. Nekem az a legnagyobb ajándék, hogy te itt vagy. – mosolygott rám biztatóan, ekkor pedig észrevettem, hogy Rebekah közeledik felénk amitől halkan sóhajtottam fel.

-          Szia Caroline. Örülök, hogy végre megismerhettelek. – nyújtotta a kezét az aranyos mosolyával, majd kezet is ráztak.

-          Caroline, Ő Rebekah. Damon exe. – szólalt meg gúnyos hangon, amitől Rebekah szúrós szemekkel nézett rám.

-          Szép a nyakláncod. Most kaptad? – pillantottunk mindannyian Caroline nyakába lógó láncra, mivel már a fiúk is megérkeztek mögénk, de a nyaklánc mégis furcsa volt. Kiadna neki egy olyan nyakláncot amin farkas medál van?

-          Oh, ez? – fogta a kezébe a farkast ábrázoló medált. – Egy igen és számomra fontos személytől kaptam. Nina, neked be is akartam mutatni amint visszajöttél volna, de mivel most is itt van... – hátat fordítva nézett körül a hatalmas tömegben. – Egy perc. – szólt oda nekünk és el is rohant.

-          Nekem az a sejtésem, hogy nem csak egy szülinapi ajándéknak szánták ezt a nyakláncot. – fordultam hátra a fiúkhoz, majd Rebekah-ra is ránéztem akivel tekintetünk összetalálkozott.

-          Mert nem is az. – tette karba kezeit Damon, aki csak arra várt, hogy Caroline megmutassa nekünk azt a személyt akiről beszélt, és tényleg úgy tett mintha tudná mi történik.