14. fejezet. ღ A múlt.

- Damon szemszöge. (Visszaemlékezés.) –

Minden ember számára az élet igazságtalan. Minden embertől az élet akkor vesz el fontos embereket amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk. Ilyen az élet, semmit nem tudunk tenni ellenne. Még én sem. Akárhányszor próbálkoztam mégis győzedelmeskedett felettem.

Még a szerelemben is csalódást okozott nekem. A legnagyobb csalódást amit valaha áttudtam élni az életben.

Hűvös egy éjszaka volt. Két erdő közötti úton feküdtem, magam elé meredve a csillagokat fürkészve. Gondolatimat jó messzire elhessegettem, hogy még véletlenül se jöjjön szóba semmilyen érzelem, esetleg a múltban történt dolgok. Néma csend vett engem körül, csak a tücskök ciripelése zavarta meg néha néha a csendet. Márpedig nem az volt az egyetlen ami felkeltette a figyelmemet. Nem messze épp, hogy rátudtam tekinteni arra az autóra ami felém közeledett, de az út szélén leparkolt. Én sejtettem, hogy megint egy idegesítő nő aki azért aggódik, hogy is vagyok. Felkeltem, mert előre tudtam mi fog várni. „Mi történt? Nem esett baja?” Nem értem, hogy az embereknek mi köze van az én életemhez.

Amikor láttam, hogy nyílik a kocsi ajtó csak szememet forgattam, de megdöbbentett a látvány, hogy a lány aki kiszállt a kocsiból még csak észre sem vett. Minden fele fordult, mintha nem tudná merre van, de hallottam, hogy sírt.

-          Esetleg valami gond van? – amikor megszólítottam pördült egyet felém, hisz én hirtelen voltam ott mögötte, még sejtelme se volt. Szőke fürtjei a vállára hullottak, kék szemei pedig könnyesek voltak, és ajkai remegtek, mintha félt volna valamitől.

-          Semmi, nincs semmi. – törölgette a könnyeit amik arcán csordultak végig, de én csak aprót mosolyogtam. Gyönyörű lány volt, szinte mindene elcsábított engem rögtön.

-          Nem úgy tűnik, de ha nem akarsz róla beszélni nem muszáj. – emeltem fel kezeimet beleegyezés képpen amire Ő csak felvont szemöldökkel szipogott.

-          Mit keresel itt majdnem az éjszaka közepén? – kérdezte halkan.

-          Én is kérdezhetném ugyan ezt tőled. – karba tett kezekkel mosolyogtam rá, de meglepően Ő is elmosolyodott. – Damon vagyok. – tettem hozzá.

-          Hanna. – súgta szinte a nevét, lehajtott fejjel. Mutató ujjamat állára simítottam, hogy feltudjam emelni fejét, és úgy fürkésszem csodálatra méltó szemeit.

- Napjainkban. –

-          Legalább neki, nem okoztál balesetet, mint nekem. – hümmögött egyet Nina, amin csak fejemet rázva vigyorodtam el.

-          Nálad nem éppen az volt a szándékom, hogy balesetet okozzak. Csak így alakult. – vontam könnyedén vállat, mint akit nem érdekelnek a történtek, Nina pedig csak szemeit forgatva tekintett a falra. 

Muszáj volt Nina-nak elmesélnem ami velem és Hanna-val történt, mert tudtam, hogy máshogy nem fogja megérteni. Vagy hisz nekem, vagy nem. De ha vérfarkasról, és vámpírról szóló dolgokat is elhitte ez sem lesz akadály. 

-          És utána mi volt? – kíváncsiskodott Nina, én pedig csak egyet sóhajtva gondoltam vissza a múltban történtekre. 

-          Nem beszélgettünk sokat. Hagytam inkább menni, bár azt megtudtam, hogy azért volt szomorú, mert szakított a pasijával. – diadalmas mosoly került arcomra.

-          És te ennek örömére megakartad szerezni magadnak. – vágta rá.

-          Így van, bár nem volt nehéz. Ugye te is rájöttél mennyire ellenállhatatlan vagyok.

-          Inkább folytasd és ne az egódat növeljük. – mondta nevetve, míg én csak beleegyezően bólintottam.

- Visszaemlékezés. –

-          Egy pohár whisky-t jéggel. – mondtam a csaposnak, aki most hozza, majd ki a 3. pohár whisky-t. Szerettem, hogy vámpír vagyok, mert nem tudtam teljesen leinni magam, akárhány pohár alkoholt is kérnék.

Csak ültem egy magamban, magam elé meredve miközben hamarosan meg is kaptam a rendelt italomat amit lassanként kezdtem kortyolgatni. Néha néha az estéről is beugrott az a szőke hajú lány, aki teljesen megfogott. És pont jól jött, hogy nincs barátja, hiszen itt lesz, majd az alkalom, hogy enyém lehessen.

Percekkel később meg is pillantottam őt a bár bejáratánál, és tekintetünk azonnal összeakadt. Kicsit láttam rajta, hogy megszeppent, de én ettől csak vigyorogni tudtam.

-          Hát te? – szólítottam le amikor odaültem mellém a pulthoz. – Hé, csapos. A szépségnek is hozzon valamit. – mondtam a csaposnak aki egy bólintással válaszolt.

-          Leakarsz itatni? – felvonta a szemöldökét, majd kis mosoly alakult az arcán.

-          Nem áll szándékomban, de ha már én is iszok, igyál te is velem. – kacsintottam egyet, Ő pedig elpirulva fordult a bár felé.

-          Nem otthon kéne lenned? Holnap, ha jól tudom iskola. – gúnyos vigyort faragtam az arcomra, amin csak hangosan felnevetett.

-          Nem tartozom a jó kislányok közé akik folyamatosan tanulnak és korán fekszenek le, hogy másnap kipihenten felkeljenek. – vont vállat, majd a megkapott italát húzta le. Tetszettek az ilyen lányok akik ennyire könnyen éltek, semmi szigorú szabályok között. És még az tetszik Hanna-ban, hogy egyszerű lány aki szeret szórakozni.

-          Jól teszed. Azok a lányok unalmas. – mutattam rá pohárral a kezembe. – De van köztük pár jó csaj akik játsszák a jó kislányt miközben legbelül kalandra vágynak.

-          Ilyen voltam régen én is. – bólintott egyet és apró sóhaj kúszott ki ajkai közül. Ezen csak szemöldökömet vontam fel, majd közelebb férkőzve hozzá cirógattam meg selymes bőrét arcán.

-          És mikor volt ez? – kíváncsian figyeltem.

-          Amikor még az exemmel jártam. – megforgatta a szemeit, de éreztem, hogy nem szeretne róla beszélni, ezért úgy láttam, hogy inkább hagyom a témát.

-          Mi lenne, ha most haza kísérnélek? Reggel pedig a suliba kísérnélek el. – mosoly szaladt az arcomra ami folyamatosan szélesedett a beleegyező bólintásától.

-          Jó ötlet. – felelte, majd mindketten felkeltünk a pulttól és a kijárat felé vettük az irányt. Fizetni nem kellett, hiszen megigéztem a csapost, hogy most sok ingyen italt kapjak, mert rám fért és nincs is pénzem.

Hanna mellett sétáltam egészen szorosan miközben követtem minden egyes lépését, hisz nem tudtam merre is lakik. De, ha végre meglátom bármikor megtudom látogatni, akár megfigyelni, biztonságba tartani. Hosszú perceken át beszélgettünk, mindketten sokat nevettünk, ezalatt a rövid idő alatt egyre jobban kezdtem őt megkedvelni. Szívverését egészen haza felé hallgattam. Akárhányszor megérintettem vagy csak egy bókkal leptem meg szívverése az átlagnál is gyorsabbá vált.

Lassacskán Hanna háza elé értünk ahol a teraszra felsétálva álltunk meg mindketten egymással szembe fordulva. Egy szót sem tudtam kinyögni, csak csodálatos szemeit fürkésztem, míg Ő csak pirulva figyelte minden egyes mozdulatomat.

-          Hát köszönöm, hogy haza kísértél. – törte meg a kínos csendet, majd búcsúzás képpen arcomon érezhettem dús ajkait amivel csókot nyomott rá.

-          Öröm volt téged haza kísérni. – megfogtam az egyik kezét, és kézfejére nyomtam forró csókot.

Másnap reggel olyan korán keltem ahogy csak tudtam. Minél hamarabb akartam elkészülni, hogy időben érjek oda Hanna háza elé. Az volt a legrosszabb, hogy sokat kellett várnom, mert gyorsan kész lettem. Egy whisky társaságában járkáltam a nappali közepén, közben órát figyeltem minden egyes percben, így lassabbnak is tűnt az idő.

Sohasem akartam ilyen pontos lenni egy lány kedvéért sem, de Hanna ebben az esetben más. Tényleg úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok belé, de ezt magamnak sem akartam bevallani, hisz életemben egyszer sem voltam igazán szerelmes egy lányba sem. 

Hosszú gondolkodás alatt elment az idő is. Ideje volt Hanna-ért indulnom. Igaz, hogy sem kocsival, sem gyalog nem volt kedvem ott lenni, hisz minél hamarabb látni akartam ezért csak egy suhanással termettem ajtójuk előtt. Telefonomon meglesve az időt láttam, hogy még kicsit korán van, de legalább jobban körül tudok nézni a házukba. Valamiért félénken nyomtam meg a csengőt, közben izgultam. Nem tudom mi ütött belém, de amikor az ajtó kinyílt ott állt előttem Hanna. Még gyönyörűbb volt, mint tegnap.

-          Damon, hát te? Ilyen korán itt vagy már? – kérdezte nevetve, majd ajtót kitárva lépett el az útból. – Gyere csak be. – mosolygott rám kedvesen.

-          Tudom, tudom hogy korán jöttem. – elnevettem magam, de meg is vakartam tarkómat amikor zavarba kerültem. Amikor Hanna azt mondta menjek be rögtön elmosolyodtam, és küszöbre pillantva léptem át ekkor már bent is voltam a lakásban.

-          Felugrok a cuccaimért, te addig helyezd magad kényelembe. Ha esetleg kérsz valamit inni a szüleim a konyhába vannak. Menj, ismerkedj meg velük. – megsimogatta a vállamat ekkor fel is rohant az emeltre míg én nagyot nyelve lépkedtem a konyhába ahol Hanna szüleit pillantottam meg. Apja egy pohár kávé mellett olvasgatott az asztalnál, míg az anyja a koszos tányérokat mosogatta már kora reggel.

-          Jó napot. – köszöntem először komor arccal.

-          Damon? – kérdezte Hanna anyukája mosolyogva aki vizes kezét megtörölve sétált oda hozzám.

-          Én lennék. – bólintottam, majd mosoly kúszott az arcomra a kedves fogattatástól.

-          Hanna sokat mesélt már rólad. Éppenséggel tegnap este. – felelte, majd felvont szemöldökkel vigyorodtam el.

-          Igazán? Jó ezt tudni. – suttogtam már majdnem magamban, de ekkor Hanna érkezett be a konyhába.

-          Készen vagyok, indulhatunk. – néztünk egymás szemeibe és egyet bólintottam válasz képpen.

-          Menjetek csak. Nem tartalak fel titeket. – válaszolta Hanna anyja, majd amikor elköszöntünk már el is hagytuk a házat.

-          Apukád nem igen nézett rám szép szemekkel. – megköszörülve torkomat pillantottam Hanna-ra aki csak egyet sóhajtott.

-          Azt mondta, hogy egy ideig hagyjak fel a pasizással. – mosolyodott el.

-          Szóval azt gondolja, hogy én a pasid vagyok? – elégedett vigyor kúszott az arcomra, Ő pedig oldalba bökve nevette el magát.

-          Nem tudom, de most hagyjuk a pasi témát. – megrázta a fejét, én pedig lassan derekára csúsztattam kezemet.

-          Szabad? – kérdeztem mielőtt még pofon vágna amiért olyan helyekre teszem a kezem ami nála tilos.

-          Neked szabad. – elpirulva bólintott. Sajnos hamar ott voltunk az iskola előtt, de épp hogy beértünk. Még olyan korán volt amikor odaértem hozzá, mégis ha vele vagyok repül az idő.

-          Akkor.. Majd találkozunk. – engedtem el az iskolára pillantva ahol éppen most csöngettek be. – Siess, nehogy elkéss. – megsimítottam az arcát mosollyal az arcomon, míg Ő egyet bólintott. Tekintetem ajkaira terelődött, sőt le sem tudtam róla venni és tudtam, hogy most itt az alkalom, hogy végre megtehessem amit már találkozásunk óta megakartam.

-          Hanna, gyere. – Hanna egyik barátnője rontott közénk, de amikor észrevette mire is készültünk azonnal elpirult zavarában. – Jézusom, nem akartalak titeket megzavarni. – mosolyodott el.

-          Nem zavartál meg minket. – vágtuk rá egyszerre Hanna-val.

-          Nos, akkor én megyek is. – megköszörültem a torkom és egyenként pillantottam mindkettőjükre. – Délután még találkozunk, ígérem. – kacsintottam egyet és már ott sem voltam.

Utálom az ilyet. Pont mindig akkor tudnak megzavarni amikor a legfontosabb dolgot akarom megtenni az életemben. Örülök, hogy Hanna is úgy érez, mint én iránta. Mert akkor nem akart volna megcsókolni. Csak nem tudom, hogyan érhetem el újra, mert ha délután újra odamegyek az apjától biztos kapok egy jó fej mosást. Ezért úgy gondoltam most megyek fel a szobájába mindenki tudta nélkül, délután pedig meglepem.

Amikor odasuhantam a szobájába, próbáltam minél halkabban lenni, hisz nem akartam, hogy a szülei gyanakodjanak. De úgy hallottam, hogy néma csend van a lakásban ami azt jelentette, hogy dolgozni vannak vagy csak vásárolni mentek.

Délutánig próbáltam magamat elfoglalni ami sikeresen ment, hisz egész érdekes, furcsa dolgokat találtam a szobájába amivel elfoglaltam magam. Órákkal később az ablakon megpillantottam Hanna-t aki most fordult be az utcába. Próbáltam meglepni valamivel, és be is ugrott egy ötlet amitől csak vigyor kúszott az arcomra. Fürdőbe besétálva megnyitottam a zuhany kabinba a vizet, és földre dobva ruháimat álltam be a zuhany alá. Jó érzés volt ahogy az forró vízcseppek végigfolytak a testem minden kis részén, és égette a bőrömet is jólesően.

Hallottam ahogyan kinyílik a bejárati ajtó, és ekkor tudtam, hogy Hanna érkezett meg. Lépteket egyre tisztábban hallottam ahogyan közelednek felfelé a fürdőhöz. Biztos nem tudta ki van a fürdőben, de végre itt van az alkalom, hogy együtt zuhanyozhassunk. Amikor a fürdőszoba ajtó nyílt ki, kiléptem a kabinból, hisz ott bent épp, hogy nem láttam rá az ajtóra.

-          Végre itthon vagy.. – suttogtam vágyakozó hangon, és vizes testemmel egyre közelebb sétáltam az ajtóhoz, de az anyját láttam meg az ajtóban mögötte pedig Hanna-t. Azonnal elállt a lélegzetem és egy szót sem tudtam kinyögni. Hanna anyja kikerekedett szemekkel és tátott szájjal mért engem végig, míg Hanna csak elpirulva takarta el anyukája szemeit.

-          Inkább jobb, ha lemész. – mondta neki Hanna elmosolyodva, majd a fürdőből kivezette.

-          Adtam volna neki egy törülközőt, ne álljon ott egy száll semmiben, még a végén megfázik. – ennyit hallottam még, de ezen csak elnevettem magam miközben Hanna visszajött.

-          Normális vagy? És, ha apám jött volna be? Simán megölt volna. – mondta nevetve.

-          Anyádnak is tetszett a látvány. – vont vállat. – Fogadok azért, mert ekkora nincs apádnak sem. – mutattam lefele.

-          Vettem a célzást, de jobb, ha ezt magad köré tekered. – teljesen vörös arccal nyújtottam felém egy törülközőt.

-          Miért? – felvontam a szemöldököm. – Nem tetszem így? – közeledtem felé, majd derekára téve kezeimet magamhoz húztam őt, és ekkor testünk teljesen összesimult. Ruhája vizes lett, mivel még az én testem sem száradt meg. – És amúgy is van egy befejezetlen ügyünk. – suttogtam, ekkor már ajkaimmal az övet súroltam, de nem tudott várni és ajkaink hatalmas, forró vadsággal tapadtak össze.

-          Napjainkban. –

Nina csak nevetve borult az ágyra, és abba sem tudta hagyni egy percre. A mese végét hallva szinte már sírt a nevetéstől, de ettől már én sem bírtam ki, hogy ne nevessem magam el.

-          Esküszöm, sajnálom Hanna anyukáját. – mondta nevetve, ekkor Maya Nina kutyája futott be a szobába, hisz biztos őt is zavarta már ez a hangos nevetés.

-          A kutyád sem bírja. – szóltam Nina-ra, aki szemeit megtörölve próbálta visszafojtani a nevetését.

-          Nincs még ilyen történeted? Esküszöm végighallgatom egész éjszaka. – felelte kuncogva, míg én fejemet rázva komorodtam el.

-          Azt hiszed ilyen vicces végződött az egész? – vontam fel a szemöldökömet, majd elkomorodva pillantottam rám. 

-          Miért? Sex lett a vége. Mondjuk ez nem vicces de…

-          Nem sex lett a vége. Nem úgy lett ahogy gondolod. – nagyot nyeltem és egyet sóhajtva pillantottam Maya-ra aki felugrott mellénk az ágyra és betuszkolta magát a takaró alá.

-          Tudott neked ellenállni? – vonta fel a szemöldökét.

-          Nem éppen. – feleltem halkan fejemet lehajtva.

-          Visszaemlékezés. –

Lassan döntöttem az ágyra, de ekkor már az összes ajtó kulccsal volt bezárva így senki sem tudott minket megzavarni. El sem tudtam válni Hanna ajkaitól, aki hajamba túrva markolta meg azt. Lassan vettem róla le pólóját, majd kezemmel melltartóján keresztül masszíroztam melleit, közben nyakát árasztottam el csókjaimmal amit hangos sóhajokkal adott tudtomra mennyire is élvezi a mostani helyzetet.

Szabad kezem ami nem mellével volt elfoglalva lecsúszott feszes fenekére, amit erősen markoltam meg, ettől pedig egyszerre kúszott vigyor arcunkra. Feltérdeltem és fenekénél megemelve őt emeltem ölembe és úgy tartottam. Olyannyira lázba jöttem, hogy egy percre sem tudtam magam visszafogni. Nem is gondoltam arra, hogy ez a tempó túl gyors lenne, mivel Hanna egyszer sem állított le vagy mondta volna, hogy lassabban csináljuk. Nyaka egyszerűen csábított mégis próbáltam magamat visszafogni, nehogy fájdalmat okozzak neki. De nem ment. Szemeim alatt duzzadt erek jelentek meg, szemfogaim pedig a szokásosnál is hegyesebbé változtak.

-          Mindjárt felfallak. – suttogtam nyakára, majd lassan belemélyesztettem fogaimat, de csak annyira, hogy pár csepp vér csorduljon ki és ekkor Hanna azonnal ellökött magától. Fel sem tudta fogni, hogy most mi történik, én pedig magamhoz térve pillantottam nyakára, hogy mit is tettem.

-          Istenem Hanna. Ne haragudj. – magyarázkodtam, hisz nem tudtam, hogy tehettem ezt.

-          Mi a fenét műveltél? – kérdezte hadarva, majd nyakához emelte kezét és ekkor ujjai véresek lettek. – Jobb, ha minél hamarabb eltűnsz a közelemből. – felelte dühösen és kétségbe esetten, majd az ágyról felkelve odadobta kezeimbe ruhámat.

-          Kérlek Hanna. Megmagyarázom. – fogtam meg a kezét, de Ő azonnal elrántotta. Nem akartam elveszíteni, de tudtam, hogy most veszítettem el őt hisz nem fogja megengedni még azt sem, hogy megmagyarázzam a történteket.

-          Tűnj el a közelemből. ! – kiabálta szinte.

-          Shh, ne kiabálj. Még a végén valaki azt hiszi bántalak. – próbáltam nyugtatni őt, közeledni felé, de Ő egyre hátrált tőlem.

-          Hisz bántottál, ha nem állítalak le megöltél volna. ! – szemei könnybe lábadtak én pedig nem tudtam mit mondani, hisz igaza volt. Lehet nem álltam volna le és akkor megöltem volna. Tudtam, ha még tovább próbálom nyugtatni, vagy tovább próbálok felé közeledni még rosszabb lesz. Ezért inkább magamra véve ruháimat elhagytam a szobát az ablakon keresztül egy szót sem szólva.

-          Napjainkban. –

-          Szóval Hanna ilyen nehezen fogadta az igazságot? – kérdezte Nina felvonva szemöldökét mire én bólintottam.

      -     Akárhányszor próbáltam neki megmagyarázni a történteket nem hagyta. A suliban is folyamatosan felkerestem, de azt mondta hagyjam őt békén egy jó ideig, míg feldolgozza a történteket. Így is lett. – feleltem fejemet lehajtva, majd a múltra visszagondolva megráztam a fejemet. – Nem akartam, hogy így tudja meg mi is vagyok. 

     -      De akkor miért nem tudtad magad visszafogni? – kérdezte halkan, míg én rápillantottam.

     -      Nem ment. Valamiért nem ment.. Főleg akkor alig bírtam magam visszafogni amikor egy másik pasival láttam őt aznap az suliban. – feleltem ideges hangon.

     -      Derek? – kérdezte Nina, én pedig csak egy bólintással válaszoltam.

-          Visszaemlékezés. –

Úgy tettem ahogy Hanna kérte. Napokig békén hagytam őt, hogy kiheverje a nem rég történteket, de ezt a pár napot is nehezen bírtam nélküle. Reménykedtem benne, hogy most megtudom vele beszélni a történteket, ezért el is mentem elé délután, hogy együtt menjünk haza.

Hamar ott voltam a suli előtt még kicsöngetés előtt és csak arra vártam mikor látom meg Hanna-t, és hogy odatudjak hozzá menni. De megdöbbentett a látvány amit magam előtt láttam. Egy idegen pasival pillantottam meg őt miközben jönnek ki az épületből. Nem bírtam, hogy ne menjek oda, de amikor megindultam feléjük Hanna észre is vett. Hallottam, hogy azt mondja a pasinak, hogy menjen a kocsihoz mindjárt megy Ő is. Ekkor megállt és megvártam míg Ő ér oda hozzám.

-          Mit akarsz? – kérdezte kissé mérges tekintettel.

-          Azt kérted hagyjalak békén pár napig. Megtettem, most azért vagyok itt, hogy megbeszéljük a történteket. – mondtam komor tekintettel zsebre tett kezekkel.

-          Nincs mit megbeszélnünk. Lemondtam rólad Damon. Van más aki segít téged elfelejtenem. Nem kellesz, szóval elmehetsz a titkaiddal együtt a fenébe. – felelte dühös hangnemben, és szavai szinte szíven szúrtak még sem mutattam előtte mennyire is fáj amit mond. 

-          Ennyi voltam? Máris lecseréltél egy ilyen alakra, mint Ő? – vontam fel a szemöldököm.

-          Derek sokkal rendesebb, mint te. Hidd el. Még, ha szükségem is lenne rád akkor sem keresnélek meg. Befejeztem veled. Elmondjam még százszor vagy felfogtad végre? – nem kerülte tekintetem, és úgy éreztem, hogy tényleg így gondolja. Még sem tudtam elfogadni, hogy ilyeneket mondjon és, hogy ilyen gyorsan túl tegye magát rajtam.

-          Rendben. Akkor viszlát Hanna. – feleltem komor arccal, majd hátat fordítva neki hagytam őt ott.

Nem sejtettem volna, hogy ilyen rendesen elküld, majd, de másra nem is számítottam. Én szúrtam el újra. Megérdemeltem, majd valahogy kiheverem. Talán azt kéne tennem amit eddig is tettem. Csajozás, bulizás, érzelmek nélkül.

Így is tettem. Egész nap egy bárban ültem és ittam, ittam ameddig csak bírtam. Egy kis időre jó volt elfelejteni Hanna-t, de valahogy még sem tudtam róla lemondani. Mivel este volt, úgy gondoltam ilyenkor kéne őt meglátogatni, hátha most tudok vele beszélni és az a másik pasi sincs ott vele.

Egyenesen elindultam a házuk felé, amikor az utcába értem. Minél hamarabb ott akartam lenni, mert minél hamarabb akartam beszélgetni vele. De hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy hangos női sikoly hallatszott nem messze.. Kíváncsi voltam ki volt ez, de ahogyan haladtam Hanna háza felé azonnal megpillantottam egy szőke hajú lányt pont a ház előtt aki nem más volt, mint Hanna. Hatalmas vértócsa keletkezett körülötte, de teste majdnem szét volt marcangolva. Nem tudtam semmit szólni, még a szememnek sem hittem, ami már könnybe lábadva volt. Az utca túloldalán az a férfi volt, akit Hannával láttam ma délután..

-          Napjainkban. –

-          Derek elmenekült, megölni se volt időm, hisz elvoltam foglalva Hanna testével. Próbáltam újra feléleszteni, de hiába tettem mindent. Hisz kevés az esély ahhoz, hogy egy szétmarcangolt testű lány újra éljen. – feleltem halk hanggal.

-          Damon sajnálom.. Nem gondoltam volna, hogy te neked volt egy ilyen fontos lány az életedben.  – mondta Nina miközben közelebb ülve hozzám ölelt át. Tényleg jól esett az ölelése most.  – De akkor, hogy-hogy életben van?

-          Ezt akarom kideríteni. – sóhajtottam egyet, majd végigsimítottam a hátán. – Azt elakarom még mondani, hogy itt lakott. Ahol most te. Ezért is figyeltelek annyira.

-          Akkor most visszaakarja foglalni, majd a házát? – kérdezte sóhajtva.

-          Nem hiszem, de minden esetre vigyáznunk kell Caroline-ra. Lehet Ő a következő. – elengedtem őt, majd felkeltem Nina mellől az ágyról.

-          Ma este jön át hozzám. Szerintem már elindult, mert úgy volt, hogy este tíz-re jön, és még tíz óráig van 2 perc. – felelte mosolyogva, miközben én bólintottam.

-          Akkor megyek is. – mondtam mosolyogva, de amikor kiakartam lépni az ajtón, hatalmas sikításra lettünk egyszerre figyelmesek, és együtt rohantunk oda az ablakhoz ahol rálehetett látni az utcára. Megdöbbent tekintettel, és kikerekedett szemekkel néztünk a ház elé.

-          Caroline..