8. fejezet ღ A játék elkezdődött.

Korom sötétség terítette be a hatalmas helyet amerre jártam. Igazából semmit nem láttam, csak haladtam egyenesen előre, miközben kezeimmel erős ágakba kapaszkodtam, hiszen a talaj tele volt vastag gyökerekkel amikben többször meg is botlottam. Messze egy kis fényt láttam meg magam előtt, ezért el is kezdtem arra fele futni, így gyorsabban is ki is értem a hátborzongató helyről.

Hamarosan egy kis tisztáson találtam magamat. Telihold megvilágította a fűszálakat, amin még a kora reggeli, friss harmat hevert. A tisztást hatalmas fák vették körül, így kiderült, hogy egész végig egy erdőben bolyongtam.

Ahogy haladtam egyre jobban a tisztás közepére úgy éreztem, hogy figyel valaki, de nem csak egy valaki hanem mintha többen lettek volna.

Egyszer csak reccsenést hallottam meg bal oldalról, ami épp az erdő felől jött. Nagy sárga szemek, amik gyönyörűen világítottak a sötétségben. Egyre közelebb haladt hozzám, míg nem kiért a telihold által megvilágított tisztásra és akkor jobban szemügyre tudtam venni, de ahogy megpillantottam a félelemtől egyszerűen lefagytam, hiszen egy hatalmas vérfarkas állt előttem. Tekintetünk összeütközött, ezáltal meg is torpant és egy ideig meg sem mozdult.

Szívem, majd kiugrott a helyéről, sőt úgy éreztem, hogy mozdulni sem tudok, annyira megdermedtem. Farkas egy lépést tett előre, majd meg is torpant újra mikor a másik oldalról újabb hangokat hallottam meg.

Oda is pillantottam, de hatalmas állat egy morgással jelezte a másik veszélynek közeledését.

Damon.. Ő lépett ki a másik oldalról, de olyan volt mintha egymást észre sem vették volna.. Mintha csak én léteznék  számukra. Mindketten néztek engem, sőt egyik sem mozdult meg, de mikor én egy lépést akartam hátrább tenni, a farkas máris megindult felém, ezzel Damon sem habozott csak amilyen gyorsan tudott követte a másik példáját. Mintha mindkettőjük számára igazán fontos lennék.

De ekkor hatalmas villámcsapásra, dörgésre riadtam fel mély álmomból, az ágyban pedig csak fejemhez kapva, próbáltam résnyire kinyitni a szemeim, hogy végre magamhoz tudjak térni.

Órára pillantottam ami még csak hajnali egyet mutatott. Szuper.. nem hogy Nate halálos állapotban van, még kialudni sem tudom magam rendesen. Bent kéne lennem vele a kórházba, de nem tudom.. Ilyenkor már nem mehetnék be, mert az orvosok egyből elküldenek, ahogy nem rég.

Nagy levegőt véve, ültem fel az ágyamban, miközben egyik kezemmel hajamba túrva néztem magam elé.

Vihar hatalmas volt, néha-néha meg is ijedtem a hangosabb mennydörgéstől, de nyugi. Ez csak egy ártalmatlan vihar, ami nem okozhat problémát, sőt.. Túléled, hiszen hamarosan el is múlik, vagyis.. Remélem.

Ezalatt felkeltem az ágyamból, majd az első lépésnél meg is torpantam, hiszen egy alakot láttam elsuhanni az ajtóm előtt. Homlokomat összeráncolva, próbáltam halkan lépkedni ki a szobából, de mikor kiértem egy alakot sem láttam meg.

-          Na jó, már tényleg kezdek megbolondulni. – feleltem egészen halkan, majd felkapcsoltam a villanyt, ami az egész emeletet megvilágította nekem.

Lerohantam a lépcsőn, hogy a konyhában bekapjak valamit, mert már majd meghaltam az éhségtől, de mikor haladtam el a lépcső mellett, hirtelen egy villámlás alatt a fény kialudt a lakásban.

Hatalmas sóhaj hagytam el a számat, és oda is mentem egy másik kapcsolóhoz amit fel-le kezdtem nyomogatni de nem történt semmi. Megforgatva szemeim sétáltam be végül a konyhába egészen a hűtőig, amit kinyitottam, de amikor kotorásztam az ételek között hirtelen zajokat hallottam meg magam mögött amire egyből felkaptam a fejem, de nem láttam meg senkit, csak egy hatalmas, újabb mennydörgésre jött vissza az áram. Ekkor pedig már a konyhában is felkapcsoltam a villanyt, hogy legalább ott ne legyek sötétben.

-          Helló. – szólalt meg mögöttem egy hang, amire hirtelen becsaptam a hűtőnek az ajtaját, de mikor megfordultam egyből beleütköztem Christian-ba.

-          Normális vagy ?! – üvöltöttem idegességemben, miközben próbáltam lenyugodni, hiszen annyira ziháltam a félelemtől, mint még soha.

-          Nyugi van. Nem akartalak megijeszteni ennyire. – nevette el magát, amin csak szemeit forgatva sétáltam az asztalhoz.

-          Mi a fenét keresel itt? Egyáltalán, hogy jutottál be? – vontam fel a szemöldököm, míg mindkét kezemmel támaszkodtam rá az asztalra.

-          Az maradjon az én titkom.. Nem akarom elárulni a szuper képességeimet.. Idézőjelbe.. – sóhajtott fel, majd mikor megszólalni akartam folytatta. – Hiszen imádom nézni ahogy zuhanyozol.

-          Hogy mi..? – vontam fel a szemöldököm, míg arcom még komorabbá vált.

Nem mondott semmit, csak vigyorgott rám, mint tejbe tök én pedig teljesen idegessé váltam, sőt még egy szót sem tudtam utána kinyögni. 

-          Maradok éjszakára. Ágyad épp megfelelő lesz számomra. – köszörülte meg a torkát, majd el is indult a lépcső felé, de mivel nem hagyhattam, hogy a szobába betegye a lábát azonnal odafutottam elé.

-          Ezt azonnal hagyd abba. Nem mész fel az emeletre. Főleg nem a szobámba, mert a szobám az neked tiltott terület. Sőt, még ebben a házban sem lehetsz. Szóval tűnés. – feleltem szigorú tekintettel.

-          Hogy fegyelmezel.. Tanárnak  készülsz? Mert szívesen lennék egy rossz diák az órádon. – kacsintott rám, amin csak megforgattam, mindkét szemem.

-          Jól van, most már tűnj el tényleg. – mutattam az ajtóra, Ő pedig csak egyszerűen vállat vont és egyenesen kisétált az ajtón, de mikor becsukni akartam, egy kéz akadályozta meg ezt.

Damon állt az ajtóban, amitől nagy levegőt véve pillantottam el oldalra.

-          Remek. És te pedig mit keresel itt? – tettem a fel kérdést, gúnyos hangnemben.

-          Gondoltam meglátogatlak, Nate miatt. Meg ami a divatbemutatón történt. Gondolom vágysz a társaságomra. – karba téve kezeit állt meg előttem.

-          A te társaságodra vágyom a legkevésbé. – mosolyogtam rá.

-          Bemehetek? Gondolom igen. – kijjebb nyitotta az ajtót, és egy lépéssel már bent is termett a házba.

Egy szó nélkül csuktam be magunk mögött az ajtót, Ő pedig csak körülnézve sétált egyre beljebb. Amíg karba tettem a kezeim, rám nézett egy kisebb mosoly keretében.

-          Szóval.. Látom az idegesítő exed nem hagyott aludni. Szívás. – húzta oldalra ajkait és megállt egy helyben.

-          Mit akarsz? Most őszintén.

-          Eléggé letört vagy mostanában. Talán a rossz álmok miatt? Vagy a vadító csókunk miatt? – ráncolta össze a homlokát, és a csók hallatára magam mellé engedtem a kezeimet.

-          Azt a csókot jobb, ha szoba sem hozod. – feleltem egészen komoran, de mikor kikerülni akartam, hirtelen elém állt és egyből összeütköztünk.
 -          Pedig nagyon élvezted úgy láttam. – pillantott le ajkaimra, majd hátra is léptem, hogy kicsit se legyünk egymás közel, de Ő minden egyes lépésemet követte míg én neki nem ütköztem a lépcső korlátjának.

Ekkor olyan közel kerültünk egymáshoz, mint a liftben. Testünk teljesen összesimult, miközben csak egymás szemébe mélyedtünk el de néha-néha tekintetünk egymás ajkaira is rászegeződött. Nem tudtam semmit kinyögni, csak szívverésem gyorsult fel, amit 100%, hogy meghallott, mivel ajkai széles vigyorra húzódtak.

-          Csak, hogy tudd. Mindent megteszek, hogy enyém lehess. – hajolt fülemhez, ahova ezeket a szavakat suttogta, közben pedig derekamon is végigsimít, amire lehunytam szemeimet, de mikor újból kinyitottam, hirtelen el is tűnt előlem.

Egyből elléptem a lépcső korlátjától, hogy az ajtót kulccsal bezárjam, de tudtam, hogy ezzel semmit nem fogok elérni, mégis akartam már egy kicsit pihenni ezért fel is rohantam a szobámba.

Másnap délután már a kórházban voltam Nate mellett, akivel hosszú ideje beszélgettem. Látszott rajta, hogy jól van aminek örültem, még sem akartam ráerőltetni azt, hogy beszéljen a támadásról, mert lehet rosszul érinti őt, de mégis furdalt a kíváncsiság, hogy ki volt az a személy aki ezt tette vele. Szóval inkább vettem a bátorságot..

-          Tudom, hogy nem kéne erről kérdezősködnöm, de nem emlékszel arra az estére..? A támadásra? – tettem fel a kérdést félénken, amitől egyből eltűnt a mosoly az arcáról.

-          Hidd el Nina, ha emlékeznék. Már rég elmondtam volna amit tudok. – felelte egészen halkan, közben kezemet is megfogta.

-          Esetleg arra a személyre se emlékszel aki megtámadott?

-          Annyira emlékszem, hogy férfi volt. Többi mind kiesett. – oldalra húzta ajkait, majd egyet bólintottam és meg is szorítottam a kezét.

-          Köszönöm. – hosszas csókot nyomta homlokára, majd hamarosan be is szólt az ápoló nő, hogy Nate-nek pihennie kell ezért el kell mennem. Szavára fel is keltem, majd elhagytam a szobát.

Egyenesen végigsétáltam a folyóson és mikor megálltam a lift előtt eszembe jutott a csók Damon-nel. Nem úgy mint egy élvezetes kaland, hanem mint valami borzalmas élmény.. Vagy nem is merem magamnak bevallani, hogy vonzódok ehhez a féreghez?

Még a gondolat alapján is fintorogni kezdtem, ezért inkább nem a liftet, hanem a lépcsőt választottam.
Kint a kórház előtt ugrott be az, hogy Damon lehetett megint az aki Nate-et támadta meg, de ezen még nem is gondolkoztam el. Sőt Matt-el a a divatbemutató óta nem találkoztam, nem hívott még egy üzenetet sem hagyott számomra.

Csak fejemet rázva indultam meg haza fele, de útközben találkoztam Caroline-al aki egyből elrángatott magával vásárolni. Semmi kedvem nem volt ehhez, de majdnem az összes boltot körbe jártuk az egész városban.
Amikor beértünk egy hatalmas Plázába már lábaimat sem éreztem, de Ő közben folyamatosan sürgetett, hogy menjek már gyorsabban.

-          Mivel látom, hogy fáradt vagy és így nem lehet veled semmire menni ezért csak egy utolsó boltba megyünk be. Rendben? – pillantott rám, de egyből bele egyeztem.

-          Köszönöm. – apró mosoly kúszott arcomra, és bementünk egy fehérneműs üzletbe ahol alaposan körbenéztünk, és Caroline egyből rám erőszakolta, hogy én is próbáljak fel valamit.

Elég sok fehérneműt nyomott a kezembe, de mivel nem akartam a próbafülkénél egyedül lenni ezért megkértem, hogy a függönyt fogja be. Eléggé szégyenlős vagyok ezért nem szerettem így öltözni.

Caroline sorba adta be nekem a fehérneműket és egytől egyig mind tetszett. Nagyon jól álltak rajtam, sőt úgy gondoltam az összeset meg is veszem.

-          Szerintem készen is vagyunk. Mindegyiket felpróbáltam. – feleltem halkan, de egy újabb kéz nyúlt be, és abban a kézbe egy rózsaszín tanga volt.

Mikor ezt megláttam, összeráncoltam a szemöldököm. Nem tudtam, hogy még ilyet is hozott magával Caroline, de az Ő kedvéért ezt is felpróbáltam, a tükör előtt pedig csak egy melltartóban és abban a tangában álltam.

-          Eltaláltad pont jó. – apró mosoly keletkezett az arcomon majd mikor elhúztam a  függönyt hirtelen Damon-t pillantottam meg magam előtt, aki azonnal visszatolt a próbafülkébe és a függönyt egyből visszahúzta.

-          Köszönöm, tudod.. Eléggé tudom mi áll jó egy nőnek. – hatalmas vigyor kúszott arcára, és jól végig is mért engem.
-          Ezt te adtad ?! – háborodtam fel, mikor végignéztem magamon, de mikor elakartam lökni, hogy menjen ki meg sem mozdult, csak megragadta a csuklómat és neki nyomott egyből  a falnak.

-          Próbálkozhatsz, de most jött el annak az ideje, hogy jól megneveljelek. – csuklómat elengedve, hajolt oda ajkaimhoz, hogy megcsókoljon.

-          Figyelj Nina.. Szerintem ezek is jól állnának rajtad. – lépett be a fülkébe Caroline egy tucat fehérneművel a kezében és mikor meglátott minket, annyira meglepődött, hogy szóhoz sem tudott jutni.

Egyszerre pillantottunk rá, Damon arcáról pedig egyből eltűnt a vigyor, ekkor pedig már az idegesség is látszott rajta.

-          Mi a fenéért kell állandóan megzavarni minket, mikor végre kettesben tudunk lenni? – szólt rá Caroline-ra dühösen, majd ellépett tőlem.

-          Ezt még befogjuk fejezni. – mutatott rám Damon, majd egyet kacsintott és azzal a lendülettel ott is hagyott minket, amitől csak megkönnyebbülés futott át rajtam.

Caroline csak megszeppenve állt ott előttem, én pedig nagy levegőt véve felkaptam magamra a ruhát nem is törődtem a rajtam lévő fehérneművel, hanem megfogtam Caroline kezét és mindent ott hagyva el is hagytuk egyből a kis üzletet. 

-          Elárulnád ez mi volt? – állított meg a Pláza közepén, és magával szembe fordított. – Most Matt-el jársz vagy vele?

-          Hidd el, hogy nem tudok ellenne semmit tenni. Egyszer csak felbukkan és onnantól már Ő irányít. – feleltem motyogva, míg karba tettem kezeimet.

-          Miért engeded, hogy irányítson? Ugyan már Nina ! – csattant fel. – Sosem engedted ezt. Ezt, hogy bárki is irányítsa az életed. Most miért teszed ezt? Miért adsz fel mindent vele szembe? Ne engedd neki, hogy Ő vegye kezelésbe az életedet.

Caroline-nak igaza volt. Eddig senkinek nem engedtem, hogy beleszóljon az életembe, sőt azt nem hogy más irányítsa. Damon tényleg túl messze ment ezzel, túlságosan is messze.

Nem fogom magam ilyen könnyen hagyni. Nate-et is Ő támadta meg. Ki más lett volna, egyedül Ő. Christian biztos nem tudna nekem ártani, ahogy Matt sem. Sőt.. Lehet, hogy Matt eltűnése alatt is Ő áll.

-          Igazad van. Nem fogom hagyni magam. – feleltem határozottan, egy hosszú gondolkozás után, majd cuccaimat kezembe kapva haza is rohantam egyből.

Otthon egyből ledobtam mindent a kanapéra, és felfutva a szobámba kezdtem eléggé jó ruhát keresni. Elhatároztam, hogy kicsit játszadozni fogok Damon-nel. Úgy is itt van már hamarosan az este, de mire elkészülök, az is lesz.

Felvettem egy nadrágot, egy toppféle fekete bőrcuccot, rá pedig egy kabátot. Ezután, futottam le a pincébe ahol a fegyverek voltak. Hatalmas vigyor keletkezett az arcomon, mikor megláttam azt a sok gyönyörű fegyvert és egyből kiválasztottam mindent. Sorba pakoltam le az asztalra őket.

Egy hatalmas íj szerű fegyverbe raktam kisebb fából készült karót, a többit pedig az övemhez tudtam becsúsztatni, sőt minden egy kis veszélyes fegyvereket eltudtam rejteni a ruhámnál.

Ezzel pedig egy ideig el is szórakoztam, mivel a nap le is ment.

Kocsiba beülve, hajtottam el ahhoz a házhoz, ahol Damon tartózkodott, vagyis remélem, hogy még most is ott fogom találni. Habozás nélkül pattantam ki a kocsiból, és a nagy fegyvert a kezembe véve indultam meg egyenesen előre, a nagy ház előtt pedig megtorpantam és jól körül néztem.

Nem volt itt. Nagy levegőt, vettem, de próbáltam megtalálni, mivel minden álmom ez volt, hogy végre bosszút tudjak állni rajta.

-          Helló. – szólalt meg mögöttem vigyorogva, én pedig egyből felé fordultam, fegyvert pedig magam elé tartva pillantottam rá.

-          Nocsak, nocsak. Valaki nagyon fel van fegyverkezve. – nézett rajtam végig, amitől fel is nevetett egyből.

-          Játszani jöttem, ha te is benne vagy. – huncut vigyor keletkezett arcomon, majd hirtelen bele is lőttem a kis karót Damon-nek a vállába ami az íjba volt, ettől pedig kissé fel is szisszent.

Nem kellett sok idő, mert egyből kihúzta magából, amitől kissé megrémültem, hiszen innen látszott, hogy legyőzni eléggé nehéz lesz. 

Elkezdett felém jönni, én pedig rájöttem, hogy a hátamon van egy kisebb táska amikben nyilak vannak, azoknak a vége pedig egy érdekes növényes vízbe van mártva, ami Nate szerint gyengévé teszi a vámpírokat.

Máris elkezdtem egyenként kihúzni a táskámból és az összeset belelődtem Damon-be, amitől egyből össze is esett, a fájdalomtól pedig néha-néha felkiáltott.

-          Véged van. – nyögte ki nagy nehezen mikor egyenként húzta ki nyilakat testéből, de mikor észrevettem, hogy minden elfogyott el is kezdtem rohanni a kocsihoz, ahol a hátsó ülésen egy csomó ilyen fegyver volt még, de hirtelen megragadta a nyakamat és el is dobott elég messzire majd rá is estem a betonra. Igyekeztem felkelni, de annyira megütöttem, magam hogy az sem ment. De szerinte megéreztem, hogy a ruhám alatt tartogatok még valamit ezért amennyire gyorsan csak tudtam, egy pisztolyt rántottam elő a zsebemből ami fagolyókkal volt megtöltve, és ahogy felém közeledett többször is meghúztam a ravaszt, így mindenhol meg is lőttem, de meg sem állt, sőt meg sem érezte.

-          Fenébe. – feleltem idegesen mikor kiürült a pisztoly így el is dobtam azt.

Próbáltam valamit szerezni, hogy megtudjam magam védeni majd közel megpillantottam egy karót amit pont elértem, de Damon megjelent előttem. Azonnal megragadta a csuklómat a karót pedig egyből kikapta a kezemből, de a csuklómat olyan erősen szorította meg, hogy fájdalomtól fel is kiáltottam.

- Játszani akarsz? Játszunk hát.