16. fejezet. ღ Gond gond hátán.

Egy újabb borzalmas nap kezdődött el. Percek és az órák csak teltek, míg én az iskola padban ültem, külvilágot kizárva. Egyszerűen nem tudott kimenni a fejemből, hogy a legjobb barátnőm meghalt és hamarosan vámpírként fog visszatérni közénk. Nem tudom, hogy fogja elviselni, de bármennyire is megakartam ezt akadályozni sehogy sem tudtam. El kell viselnem, hiszen ez nem újdonság. Nem volt egyetlen olyan személy sem körülöttem aki normális ember volt.. Egyedül csak Nate. De őt nem akarom elveszíteni, hiszen más nem tud átsegíteni az ilyen nehéz időszakon sem. 

Hirtelen lettem figyelmes a hangos csengetésre. Ekkor magamhoz is tértem és láttam, hogy Chris furcsa, de mégis aggódó tekintettel figyel engem a mellettem lévő padnál. Talán túlságosan elmerültem a gondolataimban.

-          Minden rendben lesz Caroline-al. Damon vigyáz rá és remélem, hogy nem fog semmi hülyeséget csinálni. – felelte nyugtató hangon, mégis amikor megemlítette Damon nevét feltudtam robbanni volna a dühtől. 

-          Így is elég nagy hülyeséget csinált, amiben még te is benne voltál. – vágtam rá vissza.

-          Caroline máshogy nem épült volna fel, ha nem adott volna neki vért. Tényleg azt akartad, hogy inkább meghaljon? 

-          Nem, nem akartam, hogy meghaljon, de meghalt és most vámpírként fog visszatérni. – próbáltam magamat visszafogni, hiszen már tele volt az egész osztály, így nem akartam vele kiabálni.

Láttam, hogy éppen beleakar kezdeni az újabb mondandójába amikor hatalmas sikítás hallatszott a folyosóról. Egyszerre figyeltünk fel, mindenki  rohant ki, beleértve magamat és Christian-t is. Láttuk a folyosó végén a hatalmas tömeget, tanárokat egyben gyerekeket, bár egy lányt teljesen sokkos állapotban vitték el mellettünk. Chris-el csak egymásra néztünk, hiszen nem tudtuk mi lehet a probléma, de mikor befurakodtunk mi is a tömegbe csak kikerekedett szemekkel figyeltem azt a tanárt aki éppen most tartott nekünk volna órát. Mellkasán hatalmas karmolások voltak, körülötte vértócsa.
Alig hittem a szememnek, de a karmolások alapján rögtön megéreztem, hogy ez nem egyszerű gyilkosság volt, hiszen ez farkas lehetett. Farkas itt? Nem hinném, hogy képes lenne fényes nappal, gyerekkel teli suliba bejönni és megölni egy tanárt, de ez mégis megtörtént. 

Nem messze megláttam Hanna-t, aki amint észrevett engem rögtön elfordult és elrohant onnan. Egy szót sem szólva Chrisnek ott hagyva mindenkit mentem utána, hiszen tudom, hogy köze volt ehhez mind.

-          Elmondanád mi közöd van ehhez most? – kérdeztem tőle hirtelen amikor utolértem ekkor Ő rögtön megállt. Ahogy felém fordult láttam a félelmet az arcán, és nem úgy nézett ki, mintha Ő tette volna.

-          Hidd el, jobb ha te nem keveredsz ebbe bele. Így is túl sokat tudsz Damon-től. – mondta eléggé megijedve és úgy törődött velem, mintha nem akarta volna, hogy bajom legyen.

-          Én pedig csak akkor tudnék segíteni, ha elmondanád ki tette ezt nem csak hallgatnál magadban.

-          Törődj bele egyszer abba, hogy nem mondhat el mindent neked mindenki.! Nem fogok semmit mondani, hogy téged is bajba sodorjalak. Elég az én életemre vigyázni, nem kell még plusz ember a nyakamba. – mondta komor arccal én pedig csak meglepődve néztem őt, mert nem tudom miért nem akarta elmondani nekem. Így is tudok már mindent, nem okozna problémát.

-          Te sem tudtál eléggé vigyázni az életedre hiszen még a másik percben halott voltál. – vágtam vissza rá, amit nem szabadott volna, mert láttam rajta, hogy most előhoztam benne azt a rossz emléket amitől még rosszabbul érezheti magát.

-          Hanna.. Ne haragudj, nem akartam ezt mondani. – hiába kértem tőle bocsánatot ekkor már ott hagyott engem egyedül.. Nem tudom hova rohanhatott, de nem akartam egyedül lenni az üres folyosón, mert úgy érzem, hogy én lennék a következő akit megfognak ölni. 

Egész nap azzal zajlott, hogy mindenki pletykát. Egyre és egyre furcsább történeteket találtak ki a tanár halálával kapcsolatban és azt sem tudjuk, hogy ki lesz az új tanárunk aki fogja őt helyettesíteni. Tulajdonképpen nem is ezzel voltam elfoglalva, hanem hogy Hanna milyen bajba lehet.. Lehet fenyegeti valaki, vagy megint megakarja valaki ölni őt, mint a tanárunkat. Mostanában nagyon sokat töprengek egyéb dolgokon ezt Chris is észrevette. Alig alszom, eszem, teljesen elhanyagolom magam és mással foglalkozom, más életével, gondjaival. Talán igaza lehet Hanna-nak, bele kéne törődnöm abba, hogy nem mondhat el mindenki mindent, lehet az lenne a legjobb, de még sem lehetett. Nem engedhettem, hogy a barátaim miattam veszélybe legyenek.

Chris-el az volt az első dolgunk, hogy elmegyünk Damonhöz Caroline-t meglátogatni hátha felébredt már és az új bőrében próbál beilleszkedni. De csalódás ért minket, hiszen Caroline még mindig a kanapén feküdt és meg sem mozdult.. Reménykedtem benne, hogy még ma felkel és nem fogja Damon azt mondani hogy „nem sikerült, meghalt.”  Megegyeztünk, hogy ha holnap reggelig nem ébred fel akkor nem fogunk tovább várni, én pedig csak abban tudtam reménykedni, hogy talán lesz olyan szerencsénk, hogy felébred végre.
Egész nap ott ültem mellette, néha pedig csak járkáltam fel-alá a nappaliban. Chris sötétedés előtt haza ment, hiszen tanulnia kellett holnapi napra én pedig olyan állapotban voltam aki nem volt képes koncentrálni a tanulásra, hanem a legjobb barátnőjére kellett figyelni.

-          Megint mondjam azt, hogy haza kéne menned pihenni? Egész este nem lehetsz itt. – mondta Damon miközben egy poharat töltött tele whisky-vel és azt iszogatva sétált oda hozzám.

-          És akkor megint valami hülyeséget fogsz csinálni? Talán most megölöd, hogy azt higgyem soha többé nem fog felkelni? – kérdeztem tőle gúnyos hangnemben, Ő pedig homlokát ráncolva helyezte le a poharat a kis asztalra.

-          Te komolyan kinézed belőlem, hogy ilyet tennék a legjobb barátnőddel? – megköszörülve a torkát, karba tett kezekkel állt meg előttem. 

-          Elraboltál, majdnem megöltél, Matt-et elüldözted a városból, Caroline-nak vért adtál és miattad lett vámpír és hozzá rakom, hogy Christian miattad lett vámpír. – megböktem a mellkasát mosolyogva.

-          Először is kedves Nina. Christian haverodat nem változtattam át, lehet egy szörnyeteg vagyok, de nem változtatok kisfiúkat át ilyenné, mint én. Másodszor a drága Matt-et nem én üldöztem el. Talán belátta, hogy én sokkal jobban teljesítek az ágyban, mint Ő. – önelégült vigyor alakult ki az arcán, amitől én csak szemeimet forgatva vettem mély levegőt. Tipikus volt, ahogy viselkedett, egója pedig a fellegekben volt már.

-          Hát én pedig úgy érzem Ő nálad sokkal jobb volt.. És remélem nem lettem AIDS-es miattad, amiért annyi nőt megdugtál, mert akkor én foglak téged megölni.. Kikötözlek, egyenként levágom a kicsi kis ujjacskáidat, aztán szépen lassan a legfontosabb testrészedtől is megszabadulok amit a szádba fogok tömni. – mondatom végére már idegesebben meséltem el, hogy mit is fogok vele művelni, hiszen egyáltalán nem akartam, hogy bármit is elkapjak tőle, miután annyi nőt megdöngetett.

-          Ugyan már.. Ne mond azt, hogy nem élvezted amikor kikötözve dugtalak meg. – az az öntelt vigyor még ekkor sem tűnt el az arcáról, de amikor felhozta az első élményünket akkor belegondolva tényleg jó volt, csak ezt neki nem kellett tudnia.

-          Mekkora egy paraszt vagy. – már kínomban nevettem el magamat, hiszen tényleg kezdett már az agyamra menni.

-          Akkor alkalmazzam a Christian Grey módszert? Hát rendben. Mostantól akkor foglak megdugni amikor akarlak, nincs kifogás.

-          Még jó, hogy nem egy háremet csináltatsz ide. Meg vagy teljesen húzatva. – már a fejemet fogtam, de aztán rájöttem mit is mondott. Christian Grey? Nem is tudtam, hogy olvasta azt a könyvet ahol Ő szerepelt.

-          Imádom ahogy kéreted magad. – amikor felnéztem a padlóról már meleg leheletét érezhettem ajkaimon. Hirtelen olyan érzés öntött el, hogy úgy voltam vele most azonnal meg kell őt csókolnom, de nem tehettem. Nem adhattam meg magam megint Damon-nek, főleg ezek után nem.

Damon készült engem megcsókolni, mikor Caroline köhögni kezdett és ébredezni. Rögtön odatévedt mindkettőnknek a tekintete én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam fel, hogy végre felébredt és nem halt meg végleg. Nem igazán tetszett, hogy vámpír mégis örültem, hogy újra itt van köztünk.

-          Jól vagy? – ültem le mellé, miközben ébredező arcát figyeltem.

-          Persze, csak.. Nem igazán emlékszem semmire. Mi történt? – kérdezte fejét fogva, míg feljebb ült.

-          Hát valaki megölt, aztán. .  Vámpír lettél.

-          Vagyis lesz, ha vért iszik. – egészített ki Damon karba tett kezekkel.

-          Vámpír? – kérdezte nagy szemekkel én pedig csak bólintottam.

-          Akkor ez most jó vagy nem? – nevette el magát, de igazság szerint nem ilyen reagálásra számítottam. Én is halk nevetésbe törtem ki, hiszen örültem, hogy a történtek ellenére ilyen jól van.

-          Nem, ez egyáltalán nem jó. – rideg hang csendesített el minket mikor Derek jelent meg a nappaliba. Nagyon jól tudtam, hogy mire céloz ezzel, hiszen a vérfarkasok és a vámpírok sose voltak jó barátok.

-          Derek.. – suttogta Caroline, de Derek rá sem nézett inkább engem mért végig tekintetével.

-          Te velem jössz. Beszédem van veled. – mutatott rám. 

-          Szó sem lehet róla. – vágott közbe Damon. 

-          Damon, ezt már egyszer elintéztük. Ne akarj újabb bonyodalmakat.

-          Szerintem most nem ez a megfelelő alkalom a veszekedésre. Damon, vigyázz Caroline-ra, tanítsd meg mindenre én addig Derekkel elmegyek...Vagyis oda ahova vinni akar. – nagyot nyeltem, hisz nem tudtam mit akarhat tőlem. Így is elég bajban benne vagyok.

Damon csak egy bólintással válaszolt, Derekkel pedig csak csendben sétáltam ki a házból. Nem igazán mertem tőle semmit kérdezni, mert komor arcával is megtudott engem ijeszteni. Inkább csak beültünk mindketten fekete kocsijába, ami nagyon jól illet hozzá.

-          És most hova megyünk? – törtem meg a csendet.

-          A gimibe. Kiderítjük mi is történt valójában. – Derek a gázra taposott én pedig már többet nem is kérdeztem, hiszen egyértelmű volt a válasza.

Szerencsére senki nem tartózkodott az épületbe, de úgy éreztem nem igazán jó ötlet, hogy csak így betörünk ide. Nagy volt a csend, az egész épületben sötét volt, még éppen láttam hova is lépek. Igazából nem tudtam, hogy Derek hogyan is akarja kideríteni, hogy mi is történt, de ebből kiderül az is, hogy nem Ő tette.

-          Te ölted meg Caroline-t? – kérdeztem meg tőle hirtelen.

-          Nem.

-          Te ölted meg a tanárt? – tettem fel a második kérdést, hiszen biztosra akartam tudni.

-          Nem.

-          És Hanna-t?

-          Elég lesz mára a kérdésekből, nem is ezért jöttem ide. – mondta zsebre dugott kezekkel, de valamiért hittem neki. Olyan őszintén válaszolt, hogy más választásom nem volt csak hinni neki.

Nagyon ijesztő volt ilyenkor a gimi. Olyan volt mintha figyelt volna minket valaki, ezért azt sem vettem észre már milyen közel sétálok Derekhez. Karom az övéhez simult többször is,  és olyan volt mintha ha hozzászerettem volna bújni.

-          Ennyire vonzó vagyok? – felvont szemöldökkel tekintett rám, én pedig csak szememet megforgatva sétáltam tovább mellette. 

-          Csak kiráz a hideg ettől a helytől. – feleltem komoran, hamarosan pedig odaértünk arra a helyre ahol történt a gyilkosság. A vér foltok még mindig látszottak. Derek furcsán körül nézett én pedig azt sem tudtam miről van szó, de mielőtt megkérdezhettem volna rögtön választ adott.

-          Ismerős ez a szag.

-          Úgy érted felismered a vérfarkast aki tette? Ki az? – kérdeztem gyorsan és kíváncsian.

-          Nem tudom beazonosítani. Csak annyit tudok róla, hogy ismerem. Megjegyeztem már az illatát. – rám terelődött a tekintete, majd hirtelen elindult egyenesen előre. Lehet megérezte, honnan is jön az ismerős szag én pedig kérdés nélkül követtem őt.

Egészen levezetett engem az alagsorba, majd beléptünk abba a helységbe, ahol nagyon jól érezhette azt a bizonyos szagot hiszen ekkor meg is torpant. Éppen megakartam szólalni, amikor mutató ujját a számra tette.

-          Shh. Van itt valaki. – suttogta nekem egészen halkan én pedig csak bólintottam. Lassan távolodott el tőlem és amikor benézett az egyik sarokba Hanna ült ott, könnyes szemekkel és próbált minél halkabban sírni.

-          Hanna! – ejtettem ki a nevét, persze próbáltam halkan, majd odasiettem hozzá. Amikor közel húztam magamhoz, hogy megnyugtassam a kezemet vér lepte be. Hasán hatalmas seb volt, és ahogy láttam nagyon sok vért veszített.

-          Derek, azonnal be kell vinnünk a kórházba! Túl sok vért veszített, a végén még megfog halni. – mondtam aggódó tekintettel, de Derek még jobban megijesztett, mint Hanna. Nézésétől teljesen kirázott a hideg és tudtam, hogy nem igazán jelent jót.

-          Úgy érzem, hogy nem vagyunk egyedül. – suttogta, de amint meghallottam ezt rögtön felkeltem Hanna-val, hogy kitudjam őt vinni innen, de megtorpantam a sárgán  világító szempárral szembe és az éjszakai csendet egy hangos morgás hatalmába kerítette.